Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

10 kilót fogyni kevesebb t

nyuszt21989
Létrehozva: 2016. augusztus 31. 11:23


Sziasztok ! :)  




Rengeteg olyan fórum van, ahol a fogyással foglalkoznak, de olyan kevés, amikor amikor nem olyan nagy súlyfeleslegből kell lefogyni . Mert valljuk be, 


120 kilóból gyorsabban fogy az ember, nade 60kilóból már vért izzadva :( :(




27 éves lány  vagyok és kevesebb mint egy év múlva lesz az esküvőm, amire bomba formába szeretném hozni magam :) :D Jelenleg 62 kiló vagyok, 171 cm magas ,mások szerint nincs gond az alakommal, de én érzem, hogy nem stimmel valami,kis úszógumi, vastag comb...nos, elhatároztam, hogy a mai naptól teszek valamit az ügy  érdekében. Célom ,hogy lefogyjak 49-50 kilóra. Drasztikusan hangzik, de voltam már annyi és nem voltam gebe,hanem pont jó :)  Segítsetek, ezt hogyan tudnám elérni ! Előre is kösziii !!! :)      



  1. 2021. Április 19. 15:1727.

    Szia, sajnos én újabban mindig nyár előtt kénytelen vagyok egy 3-5 kg tól megszabadulni, tavaly indítottam egy fórumot 10 kg terveztem 2 hónap alatt , közel 6 lett.


    Most júni közepéig szeretnék amennyit tudok:)


    Most 158cm vagyok 58 Kg( tavaly is ennyiről indultam, sajnos a tél nehéz időszak volt, visszajött).


    Tornázom rendszeresen , futok alkalmanként és túrázunk havi párszor, de az a fránya szénhidrát


    Szívesen írok ötleteket:)

  2. 2020. december 19. 14:0126.

    életmódváltás: egyél kevesebbet, sok folyadék és járj edzeni
    lehet nem ez a legprofesszionálisabb tipp de nekem használt.

  3. 2019. szeptember 29. 22:4125.

    A sejtszintu meregtelenites egy hatastalan , nem fogyaszto  penzlenyulas... minden szervunk meg lett teremtve ahhoz , hogy hatekonyan uritsuk a "mergezo" cuccokat a szervezetunkbol.
    Ron Hubbard talalta ki ezt a "meregtelenitest" es milliarderes is lett... Mast is csinalt Hubbard : megalapitotta szcientologiat ,ami  meg magyaroknal is destruktiv szektanak van nyilvanitva...

  4. 2017. november 15. 16:4624.

    Szia!


    Mindíg az utolsó pár kg-ok mennek le a legnehezebben, de egy jóétrend, sokat segít. Nekem a Lifetilt Diéta pro csoport és étrend segített sokat. 

  5. Torolt_felhasznalo_229041
    Torolt_felhasznalo_229041
    2017. május 24. 23:0023.

    Uszni  !!!!       USZNI  !!!!   USZNI  JARNI!!!!

  6. 2017. május 24. 22:4722.

    Szia :) Próbáld ki ezt a teát. Csökkenti az étvágyat és méregtelenít. Ismerőseim eddig csak dícsérték.


    https://tea4u.hu/

  7. 2017. május 6. 12:1021.

    Valóban az utolsó néhány kilo megy le a legnehezebben. Nekem a Lifetilt Diéta Pro fb csoport segített és az ő termékeik. Nagyon hasznos infokat lehet náluk találni.

  8. 2017. március 14. 19:4520.

    Szia Lili! Én onnan rendelek 3hónapja szedem és 68kilóról lefogytam már 58 kilóra.Még 3 kiló és elérem az álom formám! Jó mert alig eszek tőle akkor is lightos kajákat kívánok....ugyh a narancsböröm is elmúlt , feszesebb lett a sok salitól a böröm is... Tényleg nagyon jó készítmény!!!

  9. 2017. március 6. 12:2319.

    Sziasztok!


    Valaki próbálta már ezt a fogyasztószert? Még régen hallottam egy ismerősömtől ,hogy ettől sikeresen lefogyott. Tudtok róla infót irni nekem? Köszönöm a válaszokat előre is!


    www.adipex.info

  10. 2016. december 2. 16:1718.

    Szia! Én a Clean 9 programot ajánlanám, nekem ez jött be, szintén kevés kilóról lefogyni nagyon csinosra. 9 napos, extra hatékony, méregtelenít és nincs jojó effektus.

  11. 2016. november 17. 16:1717.

    Mivel a testmagasság/testsúly arányod tökéletes, és csak a részletekkel vagy elégedetlen, én azt javaslom, hogy ne egyél édességet (süti, csoki, cukorka, stb.), cukrozott tejtermékeket (ú.n. gyümölcsjoghurt, puding stb.) ne igyál cukrozott italokat (nemcsak üdítők, hanem gyárilag higított és cukrozott gyümölcslevek). Csökkentsd olyan dolgok fogyasztását, amit orvul telecukroznak (ketchup, majonéz, egyéb öntetek). Ha szoktál sütni vagy főzni, akkor a receptekben megadott cukormennyiséget és/vagy mézet csökkentsd le.


    Én két alkalommal szabadultam meg úszógumimtól úgy, hogy először gyomorprobléma miatt nem tettem cukrot a teámba 1 hónapig, illetve hogy tíz évvel később az orvos átmenetileg eltanácsolt az édességtől egész más okból. Működik. És váratlan hozadéka a dolognak, hogy mindenben amit viszont eszel, sokkal jobban észre fogod venni az édes ízt, mint annak előtte. De ha messze az esküvő, ne kezdd el túl hamar, nehogy pont addigra veszítsd el a kitartásod.

  12. 2016. október 29. 08:2716.

    Az nagyon fontos, hogy ne éheztesd magad, mert az hosszútávon biztosan nem fog működni! Lelassul az anyagcsere, és a szervezet átkapcsol zsírraktározó üzemmódba. Ezt érdemes elolvasni a témában: http://intuitivtaplalkozas.blog.hu/2016/10/28/a_ta rtos_fogyas_titka_nem_az_ehezes


    És ugyanezen az oldalon kérhetsz segítséget dietetikustól is. 


     

  13. 2016. szeptember 3. 20:2415.

    171 cm-hez a 62 kg teljesen jó! Ha 70 kg körül lennél, akkor javasolnám a -10 kg fogyást. Alkati aránytalanságot inkább célirányos mozgással, sporttal javíts! :)

    előzmény:
    nyuszt21989 (1)
    2016-08-31  11:23
  14. 2016. szeptember 3. 17:0214.

    elfelejtettem a listát


    Dr Poon Metabolic diet phase 1 - itt jó receptek vannak


     


    Még valami: én nem sportolhattam, mert volt egy műtétem, de most újra kezdhettem. Mostmár simán bevállalok túróscsuszát, néha egy zsíroskenyeret, mert tudom, hogy nem lesz már belőle úszógumi. Az izom, nehezebb, mint a zsír, szóval ha sportolsz, akkor lehet, hogy a súlyod több, de csinosabb vagy.

    előzmény:
    nyuszt21989 (1)
    2016-08-31  11:23
  15. 2016. szeptember 3. 16:5413.

    Én hirtelen felszedtem 15 kilót, és most szabadultam meg tőle "no-carb" azaz semmi szénhidrát diétával. A családorvosom foglalkozik ezzel régóta, egy kanadai orvos fejlesztette ki ezt a fajta diétát, és komolyan mondom, hogy hihetetlen, de működött. Kaptam egy listát, hogy mit ehetek az phase1 szakaszban, ami igazából mindenfajta húst tartalmazott kivéve a belsőségek (és ha rendben van a koleszterined, azaz a jó koleszterinből sok van benned, akkor akár szalonna is), tojás, mindenfajta leveles zöldség, azaz minden, ami a föld felett van, semmi gyökérzöldség (azaz répa, petrezselyemgyökér, ilyesmi tilos) levelekből ehetsz amennyit akarsz) gomba, karfiol, zöld paprika, újhagyma, (felteszem ide neked a listát, de ez kicsit homályos, de keress rá a neten dr poon low carb diet phase 1) azaz ezekből egy literes edény mennyiséget naponta (mikor feldarabolod ne legyen több nyersen), semmiféle gyümölcs. egy hónapig keményen betartottam, azóta már kicsit csalok, de még így is tökéletesen működik (néha paradicson, eszem már a piros színű paprikát is, lecsót, néha egy kis szőlő, eszek savanyúságot kicsit szóval színesítettem az eredeti listát de csak mértékkel) toálisan ki kell iktatni a kenyeret, krumplit, tésztát, rizst.


     


    Krumpli helyet karfiolból készítek pürét, nagyon finom. Vagy ledarálom a nyers karfiolt, és repce olajon vagy oliván gyorsan kicsit átpirítom kicsi gombával, spárgával, olyasmi lesz, mint a rizs (ízre nem, de finom köret hús mellé). Húsgombócot készítek mandulaliszttel, elég sok olyan recept van, ami nagyon finom, és belefér a diétába. Mostmár újra eszem a habart leveseket, az egész lábasnyi adagba az az egy kanál liszt nem nagy kunszt. Másik: a tejfölben kevesebb a szénhidrát, mint a natúr joghurtban. Azaz tejfölt simán eszem, és a magas zsírtartalmút (mindenből azt eszem), tejszínt is szabad, azzal készítek sok finom krémlevest. É persze zéró cukor. Én steviát használok, nem tudom otthon mi van. Ha nagyon éehezem édességre, akkor magas kakaótartalmú keserű csoki. Ja..én 68 voltam, én 40 év alatt 45 kiló voltam, de nem akartam annyira lefogyni, mert az már az én koromban kevés lenne, most érzem jól magam a bőrömben 53 kilóval.

    előzmény:
    nyuszt21989 (1)
    2016-08-31  11:23
  16. 2016. szeptember 2. 20:1512.

    Én két helyet ajánlanák.


    A másik egy teniszedzés. Úgy kétnaponta. A hatás garantált.

    előzmény:
    nyuszt21989 (1)
    2016-08-31  11:23
  17. 2016. augusztus 31. 17:1911.

    Én a súlyzós edzést javasolnám. Nem, nem leszel kockafejű transzvesztita a súlyoktól, szteroidok nélkül.  Sőt olyan tested lesz, hogy csak nézel. Én a helyedben keresnék egy edzőtermet, egy profi edzőt, aki elindít a gyakorlatokban és a "diétában", azután már magadtól is fog menni a dolog.


    A diétában, nem éhezésben és fogyókúrában! Ha megvonod a jó kaját magadtól, sovány leszel, de löttyedt, skinny fat. A súlyzós edzés, megfelelő étkezéssel, intervallum kardióval, tényleg nagyon szép testet formál.


    Én ezt tenném. 1 év alatt bomba alakod lehet.


    A testsúly csak egy szám, lehetsz 50 kg plötyi testtel és lehetsz 60 kg izmosan, feszesen, kerek, kemény popsival, combokkal.

    előzmény:
    nyuszt21989 (1)
    2016-08-31  11:23
  18. 2016. augusztus 31. 16:5510.

    en nem akarok beleszolni, te dolgod hogy mit csinalsz, de hadd szoljak, hogy neked nem fogyasra van szukseged, hanem mozgasra, ami altal az uszogumi es vastag comb vekonyabb lesz. semmilyen fogyokuraval nem lesz szep derekad, es szep combod, ha nem mozogsz. lehet hogy vekonyabb leszel, ha eszement dietaba fogsz, de az izmaid fogjak latni karat, az allokepesseged, es az egeszseged is. 

    előzmény:
    nyuszt21989 (1)
    2016-08-31  11:23
  19. 2016. augusztus 31. 16:449.

    A tizen kiló fogyás soknak tűnik, de Te tudod mi áll jól. Arra vigyázz, hogy ruhaigazítás után már csak tartsd a súlyodat. Havi 1-1,5 kiló nem tűnik irreálisnak


    Az én módszerem: a megszokottnál kevesebb kaja, ebédre sovány hús zöldségkörettel, vacsorára mŕr csak gyümölcs. Lemondtam az édességről, a kŕvémat is fél adag cukorral ittam. Mozogni annyira nem szeretek, nekem a callanetics jött be, néha pilatessel kombinálva. Próbáltam futni is, de mivel utálom a harmadik alkalom után feladtam.

    előzmény:
    nyuszt21989 (1)
    2016-08-31  11:23
  20. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2016. augusztus 31. 14:558.

    Pontosan.


    Szép kis menyasszony lesz ha vigyáz magára.

    előzmény:
    antironia (6)
    2016-08-31  14:25
  21. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2016. augusztus 31. 14:537.

    Így látatlanban azt mondom hogy a magasságodhoz a mostani 62 kg -od  talán éppen jó.


    Esetleg lemehet rólad pár kg, de ne vidd túlzásba, mert általában pont az általad felsorolt helyekről megy le a legritkábban és legnehezebben  az a kis plussz.


    És mint ironia írta, csak módjával fogyjál le.


    Nehogy  épp az  esküvődön nézz ki úgy mint a szabadnapos halál.Az erőlködés nem tesz jót, és ahogy olvasom és írtam,  szép magas vagy, akarattal ne ronts a lényegen.


     


    Csak szépen, nyugodtan, séta -torna-kirándulás - a szükséges mennyiségű víz fogyasztása - és  akkor nem csak csinos leszel, hanem kiegyensúlyozott szép menyasszony.

    előzmény:
    nyuszt21989 (1)
    2016-08-31  11:23
  22. 2016. augusztus 31. 14:256.

    Egy év alatt pár kilót simán le lehet adni kicsit kevesebb kajálással (főleg vacsi) + rendszeres mozgással.


     


    És akkor még izmosabb is leszel. :)


     


    De ne akarj tizet leadni, mert beesett lesz az arcod, és zörögni fognak a csontjaid.


     


     

    előzmény:
    nyuszt21989 (1)
    2016-08-31  11:23
  23. 2016. augusztus 31. 12:535.

    Elso alkalommal nekem acupunkturas fulbevalom volt, tanfolyam resze, de rajottem, hulyeseg, a koplalast nekem kell vegigszenvednem, a fulbevalo csak disz. Mellesleg, amikor mar benne van az ember, egyaltalan nem is szenvedes, mert a szervezet teljesen atall. Es ha van celod, pl neked van, az oriasi hajtoero.

    előzmény:
    nyuszt21989 (1)
    2016-08-31  11:23
  24. 2016. augusztus 31. 12:494.

    En ketszer fogyoztam nagyot eletemben. Akkor reggelire egy-ket sovany falat, ebedre egy-ket sovany  falat, es utana aznap mar SEMMI!!! Ez nagyon kemeny volt, az eredmenye azonban meglett. Ket es fel honap alatt lefogytam az idealis sulyomra. Van egy masik modszerem, ami nem annyira drasztikus. Edd meg a szokasos reggelid felet!, a szokasos ebeded felet! es utana aznap mar semmi! Az edesseget, zsirost persze, hagyd ki. Egy eve pl igy fogytam es fogytam, valahogy e ketto kozott. Aztan abbahagytam, nem kellett volna, most ujra fogom kezdeni. Arra viszont vigyazz, a nagyon koplalas utan be ne ebedelj, mert en egyszer igy ajultam el. Nem lenne jo az eskuvod napjan. Mozogni, mozogni. Az elso fogyozasok soran kemenyen tornaztam. Most utolag egyaltalan nem. Es ugyanugy fogytam!!! Ha valamennyit fogyni akarsz, igy biztosan fogsz, es nem kell papirvekonynak sem kinezned. Elarulom, en az elso drasztikus fogyozasok kozepette pl par nap abszolut koplalast is beiktattam, egy alkalommal pl ket hetig semmit nem ettem, csak ittam, (nem alkoholt). De ezt nem akarom enelcen reklamozni, hatha teenagerek is olvassak. Ez veszelyes. Akkor otthon tartozkodtam, esetleges ajulas esetere.

    előzmény:
    nyuszt21989 (1)
    2016-08-31  11:23

Címlap

top