Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Fogamzásgátló és fogyás

lulu24
Létrehozva: 2018. január 21. 16:42

Sziasztok! 


Jó régóta olvasom ezzel a témával kapcsolatos kérdéseket és válaszokat, ezért úgy gondoltam felteszem a saját kérdésemet is ami már nagyon régóta motoszkál a fejemben. Közel másfél éve szedem a Lindynette 20 tabit, amit eredetileg menstruáció szabályzására írtak fel, illetve polycysta "kipucolására". Mielőtt a PCOS téma feljönne, voltam kivizsgáláson, se az IR se semmi nem mutatkozott, szimplán genetikának illetve az akkori hatalmas stressznek volt betudható a dolog. Természetesen, azóta voltam nőgyógyásznál, minden tökéletes, minden szuperül működik. Leszámítva 1-2 mellékhatást. Másfél év alatt felcsúszott közel 5-6 kiló rám, ami a nűgyógyászom szerint jó helyre ment ( megmosolyogtam amikor ezt mondta, imádom a csávót ), mivel nagyobb lett a cicim, illetve kicsit kikerekedtem azóta amióta elkezdtem hozzá járni. Ez mind szép és jó, csak engem ez megbolondít. 163 centi vagyok és számomra az 50 kiló, ami anno voltam, maga volt a tökély, pont jól éreztem magam a bőrömbe.


Most viszont ha bele is döglök, akkor se tudok tabi mellett lefogyni, csak maximum abban az egy hétben amikor nem szedem és lemegy rólam az a sok víz. Hozzáteszem, világ életembe keveset ettem, több évig aerobikoztam és imádok futni, amikor csak tehetem pedig kondiban vagyok. Természetesen ahogy teltek a hónapok így alattomosan jöttek fel rám a kilók, bár nem tudok ilyen tendenciát mondani hogy pl minden hónapba egy, mivel ha épp stresszes időszak ért és kb semmit nem ettem az idegsségtől, akkor lement úgy 2 kiló. Mindemellett, rettentő narancsbőrös lettem, a cicim állandóan feszül és mindig csomós, csak abban az egy hétben nem, amikor megjön. Pattanások terén nem változott semmi, sose voltam pattanásos tipus úgyhogy ezen a téren nem tudok mit mondani. Kicsit visszatérve magára a gyógyszerre, eleinte valami tesztgyógyszert akartak felíratni, de nem akartam, így a Lindynette jött szóba, amivel a súlygyarapodáson kívül semmi bajon nem lenne és egyik ismerősöm nőgyógyászként a saját lányának is ezt írta fel, szóval úgy voltam vele hogy akkor nem lehet olyan rossz. 


Ahova feljött rám a felesleg, az a cici, comb és a csípő, és hiába több hónapnyi futás, kondi, aerobik, és mértékletes evés, egyszerűen nem akar ez a felesleg leolvadni rólam és ez rettentően elnyomja minden önbizalmam. Párkapcsolatban élek, nem tervek most kilépni belőle és nyilván kényelmesebb a gyógyszer mint a kedvlohasztó óvszer felhuzogatása, de párom még így is támogatná, hogy hagyjam abba, hogyha ezzel visszanyerném a régi önbizalmam és kedvem. Bocsánat a hosszú regényért, lényegében az lenne a kérdésem, higy ti tapasztaltatok fogamzásgátló mellett ilyet, vagy esetleg az abbahagyása után súlygyarapodás terén mi változott nálatok? Megéri abbahagyni pár nemkívánt kiló miatt vagy inkább élvezzem a biztonságot és a zavartalan együttléteket? 


Előre is köszönöm! Lulu 


 

  1. 2019. március 29. 06:344.

    Csak  2  (ketto)  fogamzas gatlo  van amelyeknek  a  beszedese  NEM  hizlal. 


    Azok  a:


    PREMARIN  es  a  PROVERA.


     


    Nem  kaphatok  Nalatok???---vagy talan  a  b.  "dokid"   nem   tud  roluk????


     


    Jarj  utana,    es  mindig,  de  MINDIG   tajekozodjal  mindenrol   mielott  vakon  megbizol   akarkikben!!!! 


    EZEK  ALATT  AZ  orvosokat  ERTEM   !!   


     


     

  2. 2019. január 15. 11:003.

    Contraception medicine can be ruinous for your health. There are definitely risks of obesity, when the hormones have side effects (more than 64% of American women reported this issue in the survey (statistics source)). Hormonal contraception can have a gruesome effect on your skin as well. Headaches and nausea were the common side effects (more than 43% of women confirmed that).


     


    ____________________


    Grant Wilson


    statistics reports


    hireessaywriter

  3. 2018. Április 16. 10:212.

    Szia!


    Az én sztorim, jó pár éve elkezdtem fogamzásgátlót szedni lényegében mindegy, hogy melyiket. Akkor voltam 47kg, ugyanez volt, hogy kb 1,5év alatt feljött rám 5-6kg, ugye így lettem 52-53kg nagy jelentőséget nem tulajdonítottam neki, mert nyilván még így is csinos voltam. Aztán párkapcsolat megszűnése miatt abbahagytam, a kg-ok szépen megmaradtak. Ezután újból elkezdtem szedni egy másik fajta tablettát és bizony itt már 4évnyi folyamatos szedés után 12kg jött még fel rám. Én is sportoltam, próbáltam odafigyelni mit eszek, de semmi fogyás. Megelégelvén ezt az indokolatlan hízást abbahagytam a tabletta szedését, élettársi kapcsolatban éltem/élek azóta is de párom támogatta, a tabletta elhagyását. A kg-ok viszont nem akartak lemenni, elég ragaszkodóak. Ezzel azt akarom monani, hogy sajna a tablettázásnak sok esetben ez a hátulütője, hogy szépen csendben fel feljönnek azok a kg-ok... Szóval szerintem jobb döntés lenne abbahagyni. 


    In the end sikerült lefogynom, sok sok értelmetlen diétát kipróbáltam de végül a Lifetilt diéta pro életmódváltó programjaival fogytam le. Mindenkinek szívből ajánlom a programokat, a facebookon elérhetőek. 


    Remélem hasznos volt a történetem, aztán majd eldöntöd, hogy mi a jobb pár plussz kg, vagy esetleg másfajta védekezési módszer. 


    Üdvözlettel: Z 

Címlap

top