Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

45 kiló 157 centihez?

erdomelletthaziko
Létrehozva: 2018. január 27. 12:56

Sziasztok!


27 éves vagyok. 157 centiméter magas; 66 kilóról fogytam diétával 45-re. Sokan dicsérik az eredményt és meg vagyok elégedve a súlyommal, de múlt hét pénteken egy régen látott barátnőm és tegnap egy férfi ismerősöm szólt, érdemes lenne még egy kicsit leadnom; szerintük egy kis felesleg maradt rajtam (leginkább a hasamon). (Azt hozzá tenném, nem ugratás céljából mondták; valóban ez a véleményük.)


Utánanéztem és jelenlegi súlyom megfelel magasságomnak; a tükörben látottakkal is meg vagyok elégedve; de lehet ez elfogultság? A 45 kiló minden esetben megfelelő a 157 centihez?

  1. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2018. február 6. 06:4718.

    hagyjuk már a férfi talméretű hormonzavaros lóbaszókat

    előzmény:
    Szoljanka (16)
    2018-02-02  22:41
  2. 2018. február 5. 23:5417.

    bocs hogy belepofázok, de ugye tudod hogy a 157 cm magasságoddal min. 180 cm férfit kell választanod, de inkább 185 + férfit.


    Nézd meg a férfimagasság című topikomat...

  3. 2018. február 2. 22:4116.

    Ne zavarjon, hogy a modellek mind 175 + centisek, szóba  sem állnának veled.


    Princess Kate is 178 cm.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (14)
    2018-01-29  15:10
  4. 2018. február 1. 20:4015.

    előzmény:
    rockcica (9)
    2018-01-29  13:03
  5. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2018. január 29. 15:1014.

    ez miért jó? csaj fazon


    150-170 centiig lehet jócsajnak lenni


    arányosan kisebb vagy nagyobb minden alkatrész


    de a fazon az nem más

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (12)
    2018-01-29  14:52
  6. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2018. január 29. 15:0013.

    mellé csaptam a 10. csak 48kiló



    163 cm  60 kg 132 lbs


    ez ilyen tűlsűlyosan is sokkal jobb, mint a jósúlyban lévő puhány


     

  7. 2018. január 29. 14:5212.

    Jah, de tudjuk, hogy amforavázának lenni viszont elég hozzá!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (10)
    2018-01-29  14:15
  8. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2018. január 29. 14:2911.

     az apró jócsaj ilyen fazon


     

  9. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2018. január 29. 14:1510.

    a pocak se pasinak, se nőnek nem ok


    158cm 85mell, 58derék, 83csípő eszméletlen jó segg és lábakkal tapasztaltam 58kilósat


    az még baromi kevés a jócsajsághoz ha a súly okés


     

  10. 2018. január 29. 13:039.

    Ja most nézem pasi mondta,neki biztos a divatlapokban látott melletlen csípőtlen-seggetlen csajok tettszenek...

  11. 2018. január 29. 13:018.

    Biztos irígykedik..ez szuper eredmény,legyél büszke rá.

  12. 2018. január 28. 08:317.

    Dehogy, örülök, hogy kábé egy év kitartó edzés után LETT fenekem szabályosan meg kellett növesztenem... fú mennyi guggolás egyéb kell ahhoz, ha alapvetően - európai testalkatot örökölve - lapos... 53-al az volt. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (6)
    2018-01-27  20:17
  13. 2018. január 27. 20:176.

    Hordj magassarkut. Akkor majd 167-hez leszel annyi kilo es minden rendben.


    A testalkatodbol ugy sem tudsz kibujni,csak durva,egeszsegtelen modszerekkel. Ha pedig vagy atlagos szepsegu csaj, es nem a szepsegipar a munkad, akkor felesleges ilyen modszerekhez folyamodnod. 

  14. 2018. január 27. 14:105.

    én a 160hoz vagyok 54-55kg - viszont színizom  így is mondogatják, hogy hízzak, mert vékonynak tűnök, de az izom az bizony kisebb térfogat és nagyobb súly, a zsírral ellentétben...


    A picit lazább has kit zavar? Üljön le akárki akármmilyen kockahassal, mindenképp nagyobbnak látszik majd, ez egyszerűen az emberi test velejárója...

  15. 2018. január 27. 13:574.

    Az ismerőseid szerintem gonoszkodtak veled. Egy lánynak, aki még nem szült, a te magasságodhoz tökéletes a 45 kg. Én annó kb. pont olyan voltam, mint Petra, csak azóta szültem, szóval úgy lettem 167 cm és 53 kg, amit még mindig soványnak mondtak az ismerőseim. Most kb. 10 kilóval több vagyok, de pl. a combom erősödött sokat izomzatban is (az izom nehezebb, mint a zsír egyébként) - én max. 2-3 kilót adnék le, illetve inkább erősítenék, mint fogyasztanék. Szóval neked is nyugodtan vissza lehet szedni pár kilót, akkor leszel pont jó, hogy ne zörögjenek a csontjaid! De a legfontosabb, hogy te jól érezd magadat a bőrödben, mások véleményére adni hülyeség (vagy max. a háziorvosod, meg az edződ véleménye számít).

  16. Torolt_felhasznalo_526801
    Torolt_felhasznalo_526801
    2018. január 27. 13:063.

    Jézusom, természetesen 167 centi, nem kg.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526801 (2)
    2018-01-27  13:05
  17. Torolt_felhasznalo_526801
    Torolt_felhasznalo_526801
    2018. január 27. 13:052.

    Mondd nekik, hogy a saját testükkel törődjenek... A BMI szerint egyébként ez már nem a normál, hanem a sovány kategória. Szerintem ne aggódj. És főleg ne higgy el mindent, amit mondanak.


    Összehasonlításul: én 167 kg vagyok és 51 kg, ez 18,29-es BMI-érték, a tiéd pedig 18,26, tehát nagyjából azonos, és én nem érzem kövérnek magam.

Címlap

top