Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Apâm a seggemet bámu

Evikeeeeee
Létrehozva: 2018. július 13. 16:52

Nem vicc és kérlek ne röhögjetek ki. 


18 éves lány vagyok és tudom, hogy jó az alakom, meg állítólag, mert nagyon sok fiú mondta, hogy jó a fenekem. Barátom persze nincs, mert tiltanak. 


Most nyáron ilyen farmer vagy itthon ruha rövidnadrágban vagyok, de véletlenül sincs kint a seggem vagy látszódna át. 


Az utóbbi időben többször rajtakaptam apámat, hogy a seggemet bámulja. Most is megyek előtte visszafordulok és röhögve nézi. Múltkor meg az asztalnál ül, megyek ki asz ajtón, de eszembe jutott valami és visszafordulok megkérdezni, erre bele volt hajolva és azt nézte. Meg még rengeteg esett.


Ne értsetek félre, nem félek, hogy bántana, vagy ilyenek. Meg eléggé hozzászoktam,hoyg megbámulnak a fiúk vagy fütyülgetnek. 


Viszont a saját apám???   !!! Ez akkor is beteges, ráadásul nagyon feltűnően csinálja. A lánya vagyok basszuskulcs, nem nézzük úgy a lányunkat!!
!! 


Fogalmam sincs mit tegyek, miatta nem fogok hosszú nadrágban járni, viszont van egy rövidnadrágom, ami térdig ér, lehet az jó lenne, mégsem annyira kirívó. 


 


Ez normális szeintetek?   

  1. 2018. július 15. 11:0126.

    Miért nem mersz Anyukádnak szólni???  Ne azt mondd-  hogy apád bámul...., hanem abban kérj tanácsot, hogy mit tegyél a "tolakodó-személyeskedő férfiakkal"???Gondolom - a  korosztályod béli fickókat leszereled, ha nem tetszenek???

    előzmény:
    Evikeeeeee (25)
    2018-07-15  08:19
  2. 2018. július 15. 08:1925.

    Nem merek neki szólni :(

    előzmény:
    castaneasativa46 (14)
    2018-07-14  15:20
  3. 2018. július 15. 08:1624.

    "amikor az ember fia a lánya riszáló fenekével kénytelen "szembesülni"


    Aztán mit csináljak vele, de komolyan???   Én tehetek róla. Akkor is zavar...


    Mindamellett komoly a kérdés, azért írtam ide, mert azt hittem itt anyukák vannak többségben. Én nem merek szólni az enyémnek. Erre mindenféle értelmezhetetlen b@ronságot ideírnak. 

    előzmény:
    decentral (20)
    2018-07-15  00:30
  4. 2018. július 15. 07:4323.

    Akkor hagyd magad átverni


     


    Nekünk meg hagyd meg azt a jogot, hogy  felhívjuk a figyelmet arra, hogy ez átverés. 

    előzmény:
    castaneasativa46 (22)
    2018-07-15  06:59
  5. 2018. július 15. 06:5922.

    Egyetértek.


    Ugyanilyen alapon minden topik indítását meg lehet támadni - aminek semmi értelme nincs. Ha valakinek az az érzése, hogy a felvetett probléma nem valós, egyszerüen figyelmen kívül kell hagyni!


    Ez a Fórum nem a gyalázkodások, becsmérelgetések stb. szintere!

    előzmény:
    Kövesdiági (19)
    2018-07-14  20:23
  6. 2018. július 15. 05:5721.

    Az a helyzet hogy ez a személy- lány vagy fiú- azt nem lehet tudni - egy troll.


    Mindenféle kitalált problémákkal topikot indit.


    A stílus maga az ember..  
    és felismerhető a szóhasználatból, a mondatszerkesztésből. 
    És a probléma- felvetésből is
    Leginkább segítségre lenne szüksége. De nem itt, hanem egy jó dilidokinál. 

    előzmény:
    Kövesdiági (19)
    2018-07-14  20:23
  7. 2018. július 15. 00:3020.

    "miért nem arra válaszoltok?"


    Valószínűleg mert jó eséllyel kamu az egész.
    Nekem is az jutott eszembe, hogy nem életszerű ez a sztori. Egyébként pedig beszélje meg az apukájával, mondja el neki, hogy zavarja, ha így bámulja őt. Persze, ez eszébe sem jut a kérdezőnek, hogy 15-16 éve az az apuka még a kakás fenekét törölgette a gyerekének, szóval van abban valami mosolyfakasztó amikor az ember fia a lánya riszáló fenekével kénytelen "szembesülni". De nem kell rögtön rosszra gondolni, egy normális apuka büszke arra, ha csinos a lánya. És gyönyörködhet is benne anélkül, hogy az vérfertőzés lenne. Ezzel az erővel a fiúk is aggodalmaskodhatnának azon, hogy az anyukájuk még mindig puszilgatja őket meg ölelgeti...
    De szerintem itt csak akkor van szó, hogy egy beteg elme szórakoztatja magát. És másokat.

    előzmény:
    Kövesdiági (19)
    2018-07-14  20:23
  8. 2018. július 14. 20:2319.

    Egy lány , a saját stílusában , leírta a problémáját. Kérdéseket vetett fel----miért nem arra válaszoltok?


    Az, hogy a helyzet valós vagy nem - nem kell eldöntenünk, nincs jogunk minősíteni a segítség kérőt....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (12)
    2018-07-14  15:08
  9. 2018. július 14. 19:5618.

    Lancôme - Luxury Cosmetics, Perfume & Skin


    Nekem pedig ebééééééééééééééd.

  10. 2018. július 14. 19:4817.

    A Lancome-t nagyon jól ismerem,de én még soha nem használtam ilyesmit.Régebben az egyik barát(nőnk) árulta a Macys-nél.


              cream that makes you look 10 years younger - Google Search


    Engem a zene fiatalít.The Phantom of the Opera - Prague Cello Quartet [Official video] - YouTube


     


     


     


     


     


     


    0

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (16)
    2018-07-14  19:20
  11. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2018. július 14. 19:2016.

    Hallottátok hogy eltűnt egy kilenc éves gyerek,aki bekente magát olyan krémmel,ami tíz évet fiatalít?

    idézet:
    Sheriff-2 (15)
    2018-07-14 19:08:09

    Ha nálad van a csodakrém,kend be vele ezt a toprongyos lelkű topikindítót is.


    De,úgy,hogy soha ne legyen meg.........

    előzmény:
    Sheriff-2 (15)
    2018-07-14  19:08
  12. 2018. július 14. 19:0815.

    Hallottátok hogy eltűnt egy kilenc éves gyerek,aki bekente magát olyan krémmel,ami tíz évet fiatalít?

  13. 2018. július 14. 15:2014.

    És anyukád mit szól ehhez??

  14. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2018. július 14. 15:0913.

    Én is kérem ugyanezt!

    előzmény:
    cabron (9)
    2018-07-14  14:10
  15. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2018. július 14. 15:0812.

    Mert csak azt bámulják, amit érdemes!


     


    Menj a Sóhivatalba.


    Úgy teszel,mintha ez amit ez a barom degenerált  kicsike  ír, az teljesen normális lenne a CSALÁD-ban.


     

    előzmény:
    Kövesdiági (11)
    2018-07-14  14:59
  16. 2018. július 14. 14:5911.

    Évike  - okos vagy , öltözz otthon is úgy, hogy nem bámuljon apád, és már férfinépség sem!  Mert csak azt bámulják, amit érdemes!  De a helyedben én megbeszélném "finoman" Anyukáddal  - hogy mit tapasztalsz, apádtól és egyéb gátlástalan férfiaktól----majd ő helyreteszi a dolgot!   Én ugyan a nagyanyád lehetnék, de a mi időnkben füttyögtek a fiú egy klassz csaj után....magadban örülj, ha csinos vagy,de nem kell mindenre feltűnően reagálni! Ha nem vihorászol-riszálsz  - nem veszed a lapot,  vagy ahogy manapság mondják  "nem vágod".....akkor nem fognak veled szemtelenkedni!

  17. 2018. július 14. 14:4510.

    Nem akarlak sertegetni, de szerintem Te nem vagy normalis az allando, infantilis topiknyitogatasaiddal..

  18. 2018. július 14. 14:109.

    Gigi, fogd vissza magad!


    Nem tudom van-e moderáció, de ezt a topikot töröltetni fogom okés?

  19. 2018. július 14. 07:478.

    A stílus maga az ember. 


    Gigike. ne vidd túlzásba

    előzmény:
    Evikeeeeee (5)
    2018-07-13  21:15
  20. 2018. július 13. 23:477.

    Es milyen kar,hogy nem zaratott,te aljas perverz,feltunesi viszketegsegben szenvedo...

    előzmény:
    Evikeeeeee (2)
    2018-07-13  16:56
  21. 2018. július 13. 22:156.

    És a tévében is látszott a segged, amikor lógtál az iskolából és lekameráztak? :-DDD


     


     

    előzmény:
    Evikeeeeee (2)
    2018-07-13  16:56
  22. 2018. július 13. 21:155.

    Ezt nem értem. 


     


    Nem tudom miről van szó, nem túlzás, komoly a kérdés. 

    előzmény:
    Lillaréka (3)
    2018-07-13  19:32
  23. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2018. július 13. 19:594.

    Vidd a fenébe ezt a szemetet.


    Szégyelld magad,hogy ilyen témával is ilyen aljas módon szórakozol.


     


     

  24. 2018. július 13. 19:323.

    Gigi!


    ez már túlzás

    előzmény:
    Evikeeeeee (2)
    2018-07-13  16:56
  25. 2018. július 13. 16:562.

    Meg minden lány ilyenben jár kb.  van aki még júniusban ilyenben ment iskolába, nagyon sokan. 


    Jó az amiból kilátszik valaki segge, az nagyon undorító és illetlen. 


    Amúgy apám kicsit beteg, nem ez az első fura dolga. Egy időben azzal gyanusított, hogy drogozom, pedig soha, meg nem is jŕrok ilyen társaság ba. Szóval eléggé bolond. Vagy olyan is volt, hogy haragudott és rám is ilyeneket üvöltött, hogy elmegyógyintézetbe zárat stb. 

Címlap

top