Fotó

Élet a rivaldán túl

Ami egy civil számára maga az őskáosz, az a háttérben dolgozóknak emlékeket, történeteket, jól és kevésbé jól sikerült előadásokat idéz fel. A színházak raktáraiban és műhelyeiben valóra válik a szürrealista eszmény, "a varrógép és az esernyő véletlen találkozása a boncasztalon". A Magyar Kultúra Napja alkalmából benéztünk a kulisszák mögé, hogy megmutathassuk, mi zajlik a rivaldán túl az Operaházban és az Örkényben.

Az Operaház a maga 1010 munkatársával igazi gyárként üzemel, alig áll le az élet. Az előadásokhoz szükséges díszletek, kellékek és ruhák szinte mind itt készülnek, és a tárolásukat is itt oldják meg. Aki nem ismeri a járást a hatalmas épületben, könnyen a ház foglyává válhat. Jártunk a díszletfestőknél, benéztünk a kellékraktárba, és megnéztünk egy balettpróbát. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Örkény színház épületének tervezője eredetileg mozit álmodott az utcai szintre, de a zsidó származású bérlő a ’30as évek végén nem kapott üzemeltetési engedélyt. A filmszínházból így lett színház. Ezt a funkcióváltást nem követte később építészeti átalakítás, így az Örkénynek ma is négy raktára van, és ebből csak kettő az épületben. Igazi profinak kell tehát lenni, hogy a plafonig érő, átláthatatlan kupacokból ki tudjuk szedni az éppen szükséges kellékeket. Oli 14 éve dolgozik itt, elképesztő magabiztossággal visz körbe az épületben. Mindennek tudja a helyét, és azt, hogy melyik tárgy melyik darabban játszik. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.