Fotó

Nepáli földrengés: magyar fotós képei a pusztításról

"Egy szűk sikátorból épp a Paloták terére értünk ki, amikor megmozdult a föld, ami alig fél perc alatt döntött romba több ősi templomot. Mindezt a szemünk láttára" – meséli Gaál Miklós fotós a nepáli földrengés után, szerencséje volt, időben kijutott a sikátorból, míg másoknak ez nem sikerült. A fotós a helyszínen készült képeit osztotta meg velünk.
28 milliós országban 8 millió nepáli ember otthonát tette a földdel egyenlővé a földrengés, de ennél is tragikusabb, hogy 7 ezren meghaltak, 15 ezer ember pedig súlyosan megsérült.

 

A mentési akciók mind a mai napig tartanak, nemrég nyolc nap után szabadítottak ki három embert a romok alól.

 

A hatóságok az áldozatok számát még nem tudják pontosan meghatározni, hiszen vannak olyan földrengés sújtotta települések, ahova a mentőegységek még el sem jutottak. a A halálos áldozatok végleges száma sokkal magasabb lesz.

 

A térségben számtalan olyan település van, aminek 90 százaléka teljesen elpusztult.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gaál Miklós további képeiért látogass el az eskuvofotozasok.hu-ra!

Nézd meg ezt is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top