Sztárok

Valahogy senkinek nem akaródzik elfelejteni a két éve elhunyt David Bowie-t

71 éve született, és két éve halt meg David Bowie, a zenész, aki még a halálát is műalkotásba tudta foglalni. Emlékezete is ehhez méltó.

David Bowie tényleg halhatatlan: noha már két éve, hogy itt hagyta világunkat, és azóta sajnos rengeteg másik sztártól is el kellett búcsúznunk, életműve és emléke még csak ideig-óráig sem szorult háttérbe a köztudatban. Ezekben a napokban persze valószínűleg még többen idézik fel alakját halála második évfordulója kapcsán, illetve azért is, mert két nappal ezelőtt lett volna 71 éves, de távozása óta gyakorlatilag folyamatosan tiszteleg előtte valaki valamilyen formában, ami mindennél világosabban mutatja, milyen fontos alakja volt, és maradt a modern kultúrának. Miközben érkeznek az újabb megemlékezések, és készülődik a nagyszabású turné is, ahol volt zenésztársai elevenítik fel a dalait, mi az elmúlt 24 hónap legszebb és legfrappánsabb főhajtásait idézzük fel a kettős évforduló alkalmából.

Az austini utcanévcsere

Alig néhány nappal David Bowie halála után egy ismeretlen rajongó egy központi helyen álló fémtábla lecserélésével megváltoztatta az Austin belvárosában található Bowie Street nevét David Bowie Streetre. Az akció önmagában is nagyszerű volt, de igazán elegánssá a városvezetés reakciója tette: a polgármesteri hivatal közlekedésért felelős részlege minden bürokratizmust félretéve közleményt adott ki, amelyben jelezték, hogy ők is elismerik David Bowie életművét, és tiszteletben tartják azt is, hogy Austint sokan az élőzene fővárosának tartják, ezért egy hétig a helyén hagyják a gerillaakció keretében felkerült táblát.

Fotó: Rick Kern/Getty Images

Az Igazság Ligája villanásnyi tisztelgése

A filmes cameóiban is felejthetetlen David Bowie-nak járt egy igazán szép mozis kalapemelés is, és a tavalyi év végén bemutatott szuperhősfilm rendkívül stílusosan abszolválja a feladatot, sőt rögtön fejet hajt a szintén 2016-ban elhunyt Prince előtt is. A két zenész a Metropolis Post nevű fiktív napilap címoldalán tűnik fel Superman mellett, a „titokzatos körülmények között, egymást után eltűnt hősök” ügyével foglalkozó, „Visszatértek a saját bolygójukra?” című vezércikket illusztráló képen. Elég csak rossz ütemben pislogni, és már le is maradt az ember a megemlékezésről, de épp ettől nagyszerű ez a kikacsintás a már életükben is sokszor földönkívüliekként magasztalt sztárokra.

Prince David Bowie-t játszik utolsó előtti koncertjén

Ha már szóba került Prince, nem feledkezhetünk meg erről sem. Az alig néhány hónappal David Bowie után elhunyt zenész 2016. április 14-én állt színpadra utoljára az atlantai Fox Theaterben egy dupla koncerttel, és mint akkoriban rendszeresen, a kora esti fellépésen eljátszotta kollégája egyik legismertebb dalát, a „Heroes”-t is. A feldolgozás eleve hátborzongató volt, de Prince távozása után még megindítóbb hallani.

Chris Cornell tisztelgése Bowie előtt

Utólag sajnos szomorú többletjelentést kapott az a 2016 végén készült felvétel is, amelyen a néhány hónap múlva öngyilkosságot elkövető Chris Cornell a Quicksand című David Bowie-dalt énekli a Temple of the Dog élén. A sors furcsa fintora, hogy Cornell ezt az alkalmi formációt ráadásul azért hozta létre 1990-ben a Pearl Jam későbbi tagjaival, hogy megemlékezzenek elhunyt zenésztársukról, Andrew Woodról.

Harangokra hangszerelt David Bowie-feldolgozás Utrechtből

A templomi és városházi orgonákon és harangokon előadott Bowie-feldolgozásokból külön összeállítást lehetne készíteni. Itt most szerepeljen az utrechti Dómtorony harangjain megszólaló Space Oddity egy részlete.

A Vatikán megemlékezése

Már a templomi tisztelgések is meglepőek voltak, David Bowie elismertségére és az utána maradt betölthetetlen űrre azonban még erőteljesebben mutatott rá, hogy a katolikus egyház is megemlékezett a zenészről, ráadásul nem is egyszer. Először a pápai kulturális tanács elnöke, Gianfranco Ravasi bíboros rótta le előtte kegyeletét a Twitteren a Space Oddityből idézve, majd a Vatikán lapja, a L’Osservatore Romano is nekrológot közölt, amelyben az elhunytról azt írták, „sosem volt banális”, „Heroes” című dalát pedig „valódi gyöngyszemnek” nevezték.

Twiggy és David Bowie (Fotó: Justin de Villeneuve/Hulton Archive/Getty Images)

Duncan Jones könyvklubja

David Bowie annyira szeretett olvasni, hogy 2013-ban még száz kedvenc könyvét is bemutatta a honlapján. Fia, Duncan Jones filmrendező pedig a múlt hónapban igazán nemes ötlettel rukkolt elő ehhez a listához visszanyúlva: virtuális könyvklubot alapított, amelynek az a célja, hogy a csatlakozók havonta egy címet napirendre véve végigolvassák és kibeszéljék mind a száz kötetet, egyszerre tisztelegve David Bowie emléke előtt, és ismerkedve a szép- és tényirodalom klasszikusaival. Az első könyvvel, Peter Ackroyd Hawksmoorjával február 1-jéig kell végezni.

Fotó: Dave Hogan/Getty Images

Az HBO dokumentumfilmje David Bowie-ról

David Bowie életműve és legendája a 2000-es évekre készen volt, ő azonban nem tudott nyugodni utolsó éveiben sem, és úgy tett pontot pályafutása végére, ahogyan talán még senki, végnapjait és halálát is zenébe és szövegekbe ágyazva, dalokba és klipekbe foglalva. A tegnapelőtt bemutatott The Last Five Years című dokumentumfilm ezt az időszakot, a The Next Day és a Bowie utolsó születésnapján, halála előtt két nappal megjelent Blackstar albumok, valamint a Lazarus című musical elkészítését dolgozza fel, páratlan és sosem látott művészi erőfeszítéseknek állítva emléket, így egyértelműen itt a helye a legjobb visszatekintések és főhajtások között.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top