Fotó

Kaján Tibor 10 elgondolkodtató karikatúrája

A Kaján név egy iskolai csínytevés közben ragadt rá, akkor még nem tudta, hogy hány újságban, kiadványban fognak megjelenni a rajzai. A kétszeres Munkácsy-díjas karikaturista, Kaján Tibor 95 éves korában, május 16-án halt meg. Ezekkel a karikatúrákkal emlékezünk rá.
Kaján Tibor karikatúrái
  •  Kaján Tibor Miskolcon született 1921-ben, Kalász Tibor néven. Névváltoztatásának ötlete még gimnazista éveire nyúlik vissza, amikor egy tanáráról készült, véletlenül padján hagyott rajzát látva az óra elején nevetés tört ki az osztályban. Igazgatói megrovást kapott, a tanár pedig feldühödve azt kiabálta: “Ilyen kaján emberekre itt nincs szükség!” Ettől kezdve hívta mindenki Kajánnak, és amikor 1945-ben publikálni kezdett, kapóra jött neki a név.
  •  Fiatal diákként pályázatokon indult és díjakat nyert, a Pesti Naplóban megjelent karikatúrákat utánozta. A zsidótörvények miatt nem mehetett főiskolára, így az óbudai harisnyagyárban lett síkhurkoló. Huszonegy évesen munkaszolgálatra hívták be, a kiugrási kísérlet után megszökött, elfogták, de a bírósági tárgyalást és az elhurcolást sikerült megúsznia.
  • A második világháború után felvették a Képzőművészeti Főiskolára. Ekkor már dolgozott a Ludas Matyi című vicclapnak, később a Tükör, az Új Tükör, a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap munkatársa is volt, munkái rendszeresen jelentek meg a Lyukasóra, a Népszabadság, az Új Írás, a Hócipő, de még a Magyar Tudomány és a Filozófiai Szemle hasábjain is.
  • Kaján Tibor 1953-ban és 1968-ban Munkácsy-díjat kapott, 1975-ben érdemes művész lett, 1988-ban a kiváló művész címet vehette át. 1992-ben Pulitzer-emlékdíjjal tüntették ki, 1994-ben a MÚOSZ Aranytoll-díjjal ismerte el munkásságát. Az Opus-díjat 1994-ben, a Magyar Művészetért díjat 2002-ben vehette át. 2004-ben kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, 2008-ban a Táncsics Mihály-életműdíjat, 2010-ben Hazám-díjat, 2011-ben Prima Primissima-díjat kapott.
Kaján Tibor karikatúrái

 

Kaján Tibor karikatúrái

 

Kaján Tibor karikatúrái

 

Kaján Tibor karikatúrái

 

Kaján Tibor karikatúrái

 

Kaján Tibor karikatúrái

 

Kaján Tibor karikatúrái

 

Kaján Tibor karikatúrái

 

Kaján Tibor karikatúrái

 

Kaján Tibor karikatúrái

 

Kaján Tibor karikatúrái

További karikatúrák az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.