Fotó

A kappadókiai táj a Csillagok háborúja alkotóit is megihlette

Kappadókia egészen másfajta turistacélpont, mint amit eddig bárhol a Földön megismertünk. Régi épületek, gyönyörű tájak vagy fehér homokos tengerpartok helyett itt holdbéli környezetet és sziklába vájt településeket talál az ember.

Kappadókia Kis-Ázsiában, vagyis Törökországban fekszik, délen a Toros-hegység, északon a Fekete-tenger, keleten pedig az Eufrátesz folyó határolja. Az idegen világokra emlékeztető alakzatok az ősi vulkánokból kilövellt, majd az eső, a szél és a folyók vize által formált, kőzetté préselődött hamuból jött létre. A tájból még ma is kiemelkednek a tűzhányók maradványai, valamit a tufából a természet által kialakított kőtornyok, a tündérkémények. Kappadókia több mint 700 kilométerre fekszik Isztambultól, és a nagy távolságot több módon is le lehet győzni. A környéken két reptér van, amely naponta fogadja az isztambuli gépeket. Megbízható a buszközlekedés, de akár kocsival is útnak indulhat a turista, mert jók az autópályák.

A kappadokiai táj a Csillagok háborúja alkotóit is megihlette

A régió fővárosához, Nevşehirhez közeledve egyszer csak szembe találjuk magunkat a földbe, pontosabban a kőbe, a hegyoldalba vájt épületekkel. Legtöbbjükből már csak romok maradtak, de még így sem nehéz elképzelni, hogy milyen lehetett a hely a fénykorában. A települések ma is lakott házai szinte egy egységet alkotnak a régi, elhagyott épületekkel, és csak néhány méter választja el őket egymástól.

A kappadokiai táj a Csillagok háborúja alkotóit is megihlette

Ha az eső és a szél tönkre tette is a kőbe faragott városokat, a történelmi emlékeket igyekeznek megóvni, a ma is működő mecsetek pedig változatlan formában állnak a romok között. Az persze nagy kérdés, hogy a naponta többször is imára hívott helybéliek vajon hogyan tudnak eleget tenni az imám kérésének, és mivel közelítik meg a szent épületeiket.

A kappadokiai táj a Csillagok háborúja alkotóit is megihlette

Nevşehirt elhagyva megérkezünk a térség legmagasabb pontjára, Uchisarba. Az itteni vár környéke volt valaha a legnépszerűbb település, de az épületek eróziója miatt ma már kevesen lakják. Ők azok, akik a portékáikkal várják a turistákat, és van itt minden, ami szem-szájnak ingere. Az első komoly stand az aszalt gyümölcsárusoké, először rajtuk kell átverekedni magunkat.

A kappadokiai táj a Csillagok háborúja alkotóit is megihlette

Uchisar sziklaerődjére és az azt körülvevő holdbéli tájra még mindig várni kell egy kicsit, mert a gyümölcsárusok után jön az igazi bazár. Itt tényleg minden kapható: filléres szuvenír, rézmozsár, szalmakalap, nagykabát és gyönyörű, igazán értékes tál, kancsó, edény. Alkudni mindenhol lehet és ajánlott: aki többet vesz, az biztosan kap árengedményt.

A kappadokiai táj a Csillagok háborúja alkotóit is megihlette

Ami fent egy kis bódénak látszik, az valójában egy több szintes, sziklafalba vájt népművészeti “szupermarket”. A különböző emeletek eltérő stílusokat, szín- és formavilágot is képviselnek, az ár pedig úgy emelkedik, ahogy egyre mélyebbre megyünk a komplexumban. A helyi mesterek nagyon büszkék arra, hogy állítólag itt, ezen a helyen, az őseik találták fel az agyagkorongozást.

A kappadokiai táj a Csillagok háborúja alkotóit is megihlette

Két dologra kell nagyon ügyelni a kappadókiai szuvenírüzletben: az egyik a pénz, mert nagyon könnyű pillanatok alatt elkölteni több száz török lírát. A másik pedig az idő, mert a bámészkodás közben könnyen elfelejti az ember, hogy bár telnek az értékes órák, szinte még semmit sem látott a fantasztikus tájból.

A kappadokiai táj a Csillagok háborúja alkotóit is megihlette

Felmászva az Uchisar sziklaerőd tetejére, ez a hihetetlen látvány fogadja a turistát. A kép alján a lakott vagy éppen most újjáépülő házak láthatók, középen azok a kőbe vájt minierődök és tündérkémények vannak, amelyeket az erózió miatt elhagytak az emberek, fent pedig a fehér, sárga, rózsaszín, szürke és fekete színben, illetve ezek minden árnyalatában pompázó, érintetlen holdbéli táj. Ezt a változatosságot a kövek különböző kémiai összetétele okozza.

A kappadokiai táj a Csillagok háborúja alkotóit is megihlette

Uchisartól tovább indulva már a tündérkémények – és persze további szuvenírárusok – között vezet az út. Az oszlopok testét különböző, vízszintesen fekvő, vulkanikus anyagokból álló kőzetrétegek alkotják, a hegyük egyetlen kemény anyagból áll, és a természet erői egyenesen álló kúpokat alakítottak ki belőlük a legutóbbi 25 millió évben.

A kappadokiai táj a Csillagok háborúja alkotóit is megihlette

Kappadókia olyan nagy, hogy még autóval is komoly feladat körüljárni. Útközben érdemes meg-megállni, és sétálni egy kicsit a kőerődök és a sziklatemplomok tövében vagy a hegybe vájt falvak utcáin. Arra fel kell készülni, hogy szinte sivatagiak a körülmények, és nyáron borzasztóan meleg van. Aki szeretne a holdbéli tájon barangolni, de fáradt a gyalogláshoz, vagy csak újabb kalandra vágyik, az akár egy barátságos tevét is bérelhet magának.

A kappadokiai táj a Csillagok háborúja alkotóit is megihlette

Kappadókia azért is különleges, mert elválaszthatatlan egymástól a máshol nem látható, fantasztikus táj, és az utolsó tízezer évben itt megtelepedett ember történelmi, kulturális hagyatéka. Itt volt valaha az antik úthálózat kereszteződése, így ez a terület kulturális híddá vált Mezopotámia és a Balkán között. A keresztények ide menekültek az őket üldöző rómaiak elől, mert bíztak abban, hogy a vulkáni tufába vájt lakásokban, barlangrendszerekben nem találják meg őket.

A kappadokiai táj a Csillagok háborúja alkotóit is megihlette

A területet már több mint harminc éve felvették az UNESCO világörökségi listájára, és azóta gőzerővel folyik a sziklába és tündérkéménybe vájt építmények mentése. Éppen a helyiek mondják, hogy egész jól elvolt ez a vidék évmilliókon át, amíg meg nem jelent az ember a környéken. A különleges képződmények sokkal tovább bírták volna, ha nem fúrták volna meg őket. A réseken azonban befolyik a víz, és attól kezdve szinte megállíthatatlan a gyors erózió. Ezek a “házak” már menthetetlenek.

A kappadokiai táj a Csillagok háborúja alkotóit is megihlette

Vannak azonban olyan települések, ahol újra életet lehelnek a földbe vagy sziklába vájt építményekbe. Olykor lakás lesz a felújított helyiségekből, vagy épp szállodát nyit egy vállalkozó kedvű befektető. Egy biztos: annak, aki itt akar élni, megszállni vagy építkezni, mélyen bele kell nyúlnia a zsebébe. Cserébe viszont, ha kinéz az ablakon, máshol nem látható, különleges tájban gyönyörködhet.

A kappadokiai táj a Csillagok háborúja alkotóit is megihlette

Mivel Törökország egyik legnépszerűbb turistaattrakciójáról van szó, így nem csoda, hogy már 375 szálloda várja a világ minden részéről érkező vendégeket. Aki ötcsillagos ellátásra vágyik, annak Nevşehirben kell keresgélnie, aki viszont ki akarja próbálni, hogy milyen a tufába vájt szoba, annak Göreme városát ajánljuk. Általában az előbbi a drágább, de “barlang lakosztályt” is lehet kapni napi 100 ezer forint felett, úgyhogy érdemes körülnézni, mielőtt foglalunk.

A kappadokiai táj a Csillagok háborúja alkotóit is megihlette

Abban, hogy a Csillagok háborúja olyan lett, amilyen, komoly szerepe van Kappadókiának is. Bár a jeleneteket nem itt forgatták, az alkotókat megihlette ez a különleges környezet. Erre az a legjobb bizonyíték, hogy ha olyan turista érkezik a környékre, aki jól ismeri a Lucas-filmeket, azonnal úgy érzi, mintha a Star Wars díszletei között barangolna. Tényleg csak az űrlények hiányoznak innen.

A kappadokiai táj a Csillagok háborúja alkotóit is megihlette

Egy sehol máshol nem látható tündérkéménnyel való találkozás már önmagában is nagy élményt jelent. Azonban lépten-nyomom találni olyan képződményeket, amelyek még ezek között is különlegesnek számítanak. Ezek az oszlopok például olyanok, mintha egy unatkozó óriás alkotta volna őket: nem elég, hogy kifaragta ezeket a hatalmas tornyokat, még tett is mindegyiknek a csúcsára egy sok tonnás “kavicsot”.

A kappadokiai táj a Csillagok háborúja alkotóit is megihlette

Más megálló, más színek és más formák, de a helyszín még mindig ugyanaz. Ha valaki nem a földtörténet szakértője, annak bizony nehéz felfognia, hogyan kerülhettek ilyen szorosan egymáshoz ennyire eltérő geológiai képződmények. Olyan ez, mintha a terület egyik részét elkerülte volna az erózió, a másikat viszont alaposan megtépázta volna. Pedig állítólag csak arról van szó, hogy a különböző kövek különböző anyagból vannak.

A kappadokiai táj a Csillagok háborúja alkotóit is megihlette

Szinte hihetetlen, hogy van olyan növény, amely még ebben a kopár világban is megél. Ha az itt lakók találnak egy kis sík területet, azonnal teraszt alakítanak ki belőle, és megművelik. Ezen a vidéken és ezen az éghajlaton talán az olajfában lelik a legtöbb örömüket a helybéli földművesek.

A kappadokiai táj a Csillagok háborúja alkotóit is megihlette

Aki nem csak átutazik Kappadókián, hanem egy kicsit több ideje van itt körülnézni, az feltétlenül töltsön a szabadban egy hajnalt vagy egy alkonyatot. Az egyébként is színpompás vidéket ilyenkor bearanyozza a felkelő vagy a lenyugvó nap fénye, és még több árnyalatot varázsol a környező táj köveire.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.