Fotó

8 hely, amelyről úgy hiszik, hogy a pokol kapui

Hideglelésre, libabőrre és borzongásra vágyó turisták százezrei keresik fel azokat a helyeket, amelyekről mind a mai napig úgy tartják, hogy a pokol kapui.

Matapan-fok (vagy Ténaro-fok)

Fotó: Profimedia

Görögországban, a Peloponnészoszi-félsziget délnyugati csücskén található a Matapan-fok, amelyről a régi görög legendák óta úgy tartják, hogy Hadésznak, a halál istenének lakóhelye – de színes legendák szólnak arról is, hogyan hatolt le ezen a ponton Héraklész az alvilágba. 

Fengdu szellemváros, Kína

Fotó: Getty Images

A közel 2000 éves szellemvárosról úgy tartják, hogy a halottak itt állnak meg utoljára, mielőtt átlépnének a túlvilágba. Aki át akar jutni a másik életbe, annak három feladatot kell teljesítenie: át kell kelni a tehetetlenség hídján, meg kell jelennie a pokol királya előtt, végül három percen keresztül egy kövön kell egyensúlyoznia. A hely kedvelt turistacélpont, ahol ki lehet próbálni a három feladatot; de felkereshető az a számtalan buddhista és taoista templom is, amelyről úgy hiszik, hogy rengeteg halhatatlan lélek veszi körül. 

Hekla vulkán, Izland

Fotó: Thinkstock

A világ zord csücskének vulkánja 1104-ben lett hírhedt, miután egymást követően többször is kitört. Az emberek ekkor megtapasztalhatták, milyen az, amikor megnyílik a föld, és pusztító láva borítja el a világot. Azóta úgy hiszik, ez Júdás börtöne, itt van a pokol bejárata. A vulkán 1341-es kitörése után sokan látni vélték, ahogy madarak szállnak fel a tűzből, amelyekről úgy hitték, hogy halott lelkek. És hogy a hideglelős mendemondákra még ráerősítsenek, sokan hiszik, hogy a vulkán a boszorkányok és az ördög kedvelt találkozóhelye. 

A küméi Szibilla barlangja, Nápoly

Fotó: Profimedia

Nápolyban, nem messze a Vezúv-hegységtől található a legtiszteltebb jósnő, a küméi Szibilla híres barlangja, amely mind a mai napig látogatható. A barlangról úgy hiszik, hogy egyenesen az alvilágba vezet, amit a barlang kénes, fullasztó levegője csak megerősít. 

Houska kastély, Prága

Fotó: Profimedia

A 13. századi gótikus nemesi kúria bizarr történetével szintén beírta magát a hátborzongató helyek sorába, kapuját a legtöbb ember nappal sem meri átlépni. A helyi legendák szerint a kastély átjáró az emberek és a démonok világa között. 

Osore-hegy, Japán

Fotó: Profimedia

Kénből képződő, lebegő felhők, egy szunnyadó vulkán és egy mérgező tó: az Osore-hegy tökéletesen visszaadja a pokol hangulatát, aminek látványától hideglelése lesz az idelátogatóknak. Nevében is rosszat sejtet, az Osore annyit tesz, mint horror. A japán buddhisták szerint minden léleknek át kell kelnie ezen a hegyen, hogy bejuthasson a túlvilágba. 

Szent Patrik purgatóriuma, Írország

Fotó: Profimedia

Az ír tavacska, a Lough Derg területén húzódik Station szigete; az ír mondák úgy tartják, hogy ezen az isten és az ördög osztozott. Írország védőszentje, Szent Patrik is ellátogatott a szigetre, hogy megtérítse az íreket, ám mivel munkája kudarcba fulladt, Istenhez imádkozott segítségért. Isten ekkor megnyitotta itt a földet, hogy megmutassa, milyen a szenvedés a purgatóriumban. Azóta úgy tartják, ez a hely a purgatórium bejárata. A helyre épült kolostor mind a mai napig áll, de csak évente egyszer látogatható. 

Akherón folyó, Görögország

Fotó: Thinkstock

Az Akherón (nevének jelentése: bánatot hozó, örömtelen) Északnyugat-Görögország legendás folyója, amelyről az ókori legendák úgy tartják, hogy az alvilág, illetve a fájdalom folyója. A holt lelkeket ezen keresztül vitte a révész a túlvilágra. Egy másik görög legenda szerint a folyó a földanya, Gaia fia, aki az istenek elleni harcban a titánok oldalára állt, büntetésül pedig alvilági folyóként örökre a föld alatt kellett maradnia.

Forrás: amazingthingsintheworld

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.