Fotó

10 nagyon dögös, fiatalkori fotó a 90 éves Clint Eastwoodról

Öt nőtől összesen hét gyermeke született a legendás Clint Eastwoodnak, akit ritkán látott, fiatalkori fotóival köszöntünk.

Május 31-én ünnepeli születésnapját Clint Eastwood. Az Oscar–díjas színész és rendező idén lett kilencven éves. Szinte hihetetlen, de már 65 éves van a pályán! Első szerepeit ugyanis 1955-ben kapta meg. Oscar, Golden Globe, BAFTA. Eastwood minden rangosabb díjat bezsebelt karrierje során. Míg a  60-as, 70-es és a 80-as években színészként brillírozott, addig a 2000-es évek határozottan a rendezői sikereiről szóltak. 

Eastwood kétszer nősült meg, de öt nőtől összesen hét gyermeke született. A legfiatalabb huszonnégy, míg a legidősebb gyereke ötvenhat éves. Saját bevallása szerint, idősebb korára sokkal jobb, rugalmasabb és megértőbb édesapa lett. “Apánk sokkal lazább és barátságosabb fickó, mint a filmjeiben megformált karakterek. Csodálatos humora van” – fecsegte ki apjáról egyik lánya, Alison.

Clint Eastwood gyermekeivel

Francesca Eastwood, Clint Eastwood és Scott Eastwood 2016-ban. (fotó: Emma McIntyre/Getty Images)

Leghíresebb csemetéje, az apjára nagyon hasonlító, harmincnégy éves Scott, aki modellként és a színészként dolgozik Hollywoodban. “Apámat nem érdekli, hogy vízvezetékszerelő, vagy színész vagyok. Mindig azt mondogatja, hogy fiam, bármit is csinálsz, azt csináld jól, és mindig mondj igazat…Ő egy régimódi férfi, aki arra nevelt minket, hogy soha ne késsünk sehonnan, és dolgozzunk keményen az életben”– mondta Scott a Treats! magazinnak.

Clint Eastwood egyik lánya, a szintén színész Francesca, három évvel ezelőtt Miskolcon járt, akkor adott interjút a 24.hu-nak, amiben a családjáról is beszélt. “Felnézek rá  (Scottra, a féltestvérére – a szerk.) és tisztelem apám munkásságát, ahogy az anyámét is, de igyekszem más utat járni, mint ők” – magyarázta a többnyire erős, női szerepeket bezsebelő Francesca, aki már az nlc-nek is beszélt arról, hogy milyen Hollywoodban élni ClintEastwood lányaként. “…a fontosabb munkáimat biztosan nem a nevem miatt kaptam meg. Nincs protekcióm. El tudom képzelni, hogy van olyan rendező, aki csak a nevem miatt szeretne engem, mert úgy gondolja, hogy ettől a filmje majd kap valami extra publicitást, de ha így van, akkor az illető tévúton jár. Szerepet azért kell adni valakinek, mert ő a legjobb választás az adott munkára.”

Clint Eastwood nem tud leállni a munkával. Az tartja fiatalon a 90 éves színészt, akit most 10 igazán látványos, fiatalkori fotóval ünneplünk!

Testedzés Clint Eastwooddal
Megnézem
Összes kép (10)

Szülinaposok hete!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top