
Foglalkoztunk mi mindennel, ami az elmúlt évtizedben a (magyar) közéletben történt, vagy éppen azzal, ami nem történt, pedig kezdeni kellett volna valamit. Szegénység, betegség, #metoo, a kisebbségek helyzete, szegregáció, popkultúra, most meg… nos, ez, ami most van. (Egyszer talán lesz rá egy eredetibb szavunk a valóságot egyébként le sem fedő karanténnál.) A legemlékezetesebbek azonban rendre azok voltak, amik a gyerekekről (is) szóltak. Főleg, ha fotó is járt hozzá.
Gyermekeket fotózni kétélű fegyver: egyrészt nagyon-nagyon figyelni kell, hogy a végeredmény etikus és elegáns legyen, könnyű ugyanis belecsúszni a kínálkozó hatásvadászatba, az “ártatlan, csillogó, és máris milyen bölcs tekintetek” kattintékony, de hamis illúziójába. Arra pedig külön figyelni kell, hogy a kiskorú és szülei/gondviselői is beleegyezzenek a fotózásba. Másrészt nekik köszönhetjük a legjobb pillanatokat, azokat, amiket pont nehéz volt fotózni, vagy a könnyek, vagy a vinnyogva röhögés miatt, vagy (egyébként nagyon sokszor) a kettő miatt egyszerre. Egy megható történetnek indult, sérült gyerekekkel szervezett osztálykirándulásból hatalmas buli kerekedett, egy párképes adományosztásból döbbenetes szociodráma lett, a balatoni hajókirándulás rutinmunkának tűnt, amíg ki nem derült, hogy ezek a gyerekek először látják a tavat – és így tovább.
Most tehát, hogy elérkeztünk ennek a nagyon furcsa évnek a gyereknapjához (amelyet ráadásul, ami a rendezvényeket illeti, meg sem tartanak), összeállítottuk az elmúlt évtizedek gyermekportréiból készült galériánkat.
Menekültáradat a pályaudvarokon
Ott voltunk, amikor az ország arra ébredt, hogy megérkeztek a menedékkérők.

Keleti pályaudvar, 2015. szeptember (fotó: Neményi Márton)
Menekülttáborok Európa-szerte
Elmentünk a görög-macedón határra, láttuk a legsúlyosabbat, amivel Európának kezdenie kellett (volna) valamit.

Francia bohócok szórakoztatják a menekült gyerekeket a túlzsúfolt táborban Idomeniben (fotó: Neményi Márton)
Roma táborok Kárpátalján
Tettünk egy kört Ukrajnában, találkoztunk a Kárpát-medence legszegényebb magyarjaival.

Ámit Gyula, a nagydobronyi cigánytábor gondnoka (fotó: Neményi Márton)
Kalandpark a rászoruló gyerekek részére
Elkísértük a civil szervezeteket és a rászoruló gyerekeket, akik ingyenes programokon vehettek részt.

Egy kislány először van távol a szüleitől a Vöröskereszt táborában (fotó: Neményi Márton)
Balatoni hajókirándulás – életükben először
A Vöröskereszt például hajókázni vitt egy csoport gyereket. Többségük először látta a tavat.

Egy kisfiú először látja a Balatont a Vöröskereszt kirándulásán (fotó: Neményi Márton)
Egy kislány szervezi a kárpátaljai adományosztást
A helyi szegénynegyedek csak a civilek adományaira számítanak. Beregszászon, egy kiégett házban a kiskamasz Erzsi a főnök, amíg anyukája távol van.

Egy kislány szervezi az adományosztás a Kárpátaljai nyomortelepen (fotó: Neményi Márton)
Sérült gyerekek edzése a Suhanj!-ban
A (minden értelemben) nyílt edzőterem felkészült a testi és értelmi sérült kuncsaftokra. A gyerekekre is. Szabi keményen tolja, ha éppen nem fotózzák. Ha igen, ő a Suhanj! sztárja.

Szabi a Suhanj! edzőtermében (fotó: Neményi Márton)
Dobj, dönts, válassz
Ez az életnagyságú társasjáték címe, amellyel az életre nevelik a hátrányos helyzetű régiók kamaszait a Református Szeretetszolgálat aktivistái. A gyerekek megtanulnak bánni a pénzzel, kalkulálni, sokszor kemény döntéseket hozni.

Az életre felkészítő társasjáték (fotó: Neményi Márton)
Alternatív osztályfőnöki óra Trokán Nórával és Nagy Ervinnel
Az ózdi osztályteremben többek között robotikát tanulnak a gyerekek, akiket civilek karoltak fel és mentorálnak. Finoman szólva tanulságos beszélgetés alakult ki, amikor beugrottak A tanár című sorozat főszereplői.

Alternatív robotikaoktás és osztályfőnöki óra Trokán Nórával és Nagy Ervinnel (fotó: Neményi Márton)
Majális
Csak a szokásos.

Életkép a Majálisról (fotó: Neményi Márton)
Családi piknik a Pride-on
Az érzékenyítést nem lehet elég korán kezdeni. Részt vevőket kértünk, hogy rajzolják le, miért jöttek el a vonulásra.

Piknik a Budapest Pride felvonulása után (fotó: Neményi Márton)
Ejtőzés a Balatonnál
Már csak a szocreál díszletek miatt is érdemes megnézni a rászorulók táboráról készült képriportunkat.

Rászoruló gyermekek tábora a Balatonnál (fotó: Neményi Márton)
Volt, aki kiköpte a húst, mert azt sem tudta, mi az
Többek közt ezt tudtuk meg egy kárpátaljai magyar gyerekeknek szervezett táborban.

Kárpátaljai szegény gyerekeket táboroztat a Magyar Református Szeretetszolgálat (fotó: Neményi Márton)
Nyolcéves az ország legnagyobb popsztárja
Vagyis annyi volt, amikor elkészítettük magazinunk legvidámabb riportját. Még csak nem is túloztunk: Mezei Enríkó tényleg a legnagyobb, alighanem Kis Grófótól veszi majd át a stafétát.

Enríkó, a gyereksztár (fotó: Neményi Márton)
Telefirkálták a Szabadság hidat
Nem hagyhatjuk ki a (forgalmi okokból) lezárt Szabihidat, amely az ország legnagyobb bulihelye lett pár éve nyáron, tele spontán gyerekprogramokkal.

Rajzszakkör a lezárt Szabadság hídon (fotó: Neményi Márton)
Gyereknap a Szigeten
Az éppen tetszhalott fesztivál az utóbbi években teljesen gyerekkompatibilissá változott, legalábbis délután, a békésebb sátrakban.

Flört a Szigeten (fotó: Neményi Márton)
Vizsga előtt
Lányok várakoznak az elsősegély-vizsgájukra. A férfiak is, őket fantomoknak hívják és rajtuk mutatják majd be az újraélesztés technikáit.

Elsősegélyvizsgára készülnek a Vöröskereszt táborában (fotó: Neményi Márton)
Rekordkísérlet a Lada-fesztiválon
Sokgenerációs dzsembori volt Soltvadkerten a 16. Lada Meeting (tényleg ez a neve), a gyerekek a rekordkísérletbe beszállhattak, a Szexy Lada Mosás (sic!) fantázianevű programblokkba kevésbé.

Rekordkísérlet a Lada-fesztiválon (fotó: Neményi Márton)
Vanessza
Oxigénhiánnyal született, nyolc évesen azt mondták, még nyolc van hátra, amikor nála és az őt egyedül gondozó anyukájánál, Tímeánál jártunk, akkor lett 18. “Amikor elmondják, hogy meg fog halni az egy szem gyereked, az a legkeményebb. Úgy élni az életet, hogy tudod. És azt is, hogy addig sem lesz jobb. Mégis végigkíséred az úton.”

Vanessza (fotó: Neményi Márton)
Kiránduláson az ország kedvenc osztályával
2017 tavaszán kerestük meg az ország kedvenc általános iskolai osztályát. Meg is lett, igaz, nem egy osztály, hanem egy egész évfolyam nyerte a versenyt és vele együtt egy veszprémi osztálykirándulást. A Pető Intézet tucatnyi tanítványát el is kísértükm, hatalmas buli volt.

Veszprém környékén kirándul a Pető Intézet alig tízfős évfolyama (fotó: Neményi Márton)
A Hős utca tekintetei
Többször jártunk Budapest leginkább lepusztult házában, amely valójában két ház, és amelynek az önkormányzatoknak és a szegénységet kezelni képtelen hatóságoknak “hála” még mindig élnek emberek, bár a környezet aligha élhető és több szolgáltatás egyszerűen leállt. Tervek a terület hasznosítására akadnak szép számmal, de az ott élők sorsa azóta sem tisztázott.

Életkép a Hős utcából (fotó: Neményi Márton)
CosHelp
Az utóbbi évek talán legszerethetőbb civil kezdeményezése a CosHelp cosplayer csoportosulás, azaz az alkalmilag összeálló és állandó tagokból álló, szuperhősnek (és főgonosznak) öltözött arcok, akik országszerte lepik meg a kórházban fekvő gyerekeket. Ilyenkor semmi sem történik, nem is kell: elég a jelenlétük.

A CosHelp jelmezesei a Szent László Kórház vérképzőszervi betegséggel küzdő gyerekeknek fenntartott osztályán (fotó: Neményi Márton)