Gasztro

Krónika

Ötezer évvel ezelõtt Kínában már készítettek fagylaltot, illetve ahhoz hasonló jeges ételeket, melyek receptjei kereskedõk közvetítésével jutottak el Európa Földközi-tenger melletti országaiba. Az ókori Görögországban élõ Hippokratész annyira becsben tartotta a hideg édességet, hogy a betegeknek orvosságként ajánlotta.




Eleink a hideg édességek elkészítéséhez a mediterrán tájakon a távoli gleccserek jegét, és a magas hegyek csúcsairól lehozott havat használták fel. A jég tárolására földbe vágott vermeket készítettek, így meleg időben is rendelkezésre állt.
Állítólag az 1500-as években egy cataniai cukrász találta ki, hogy a jeget és a havat nem keveri hozzá az édességhez, hanem az alapanyagok hűtésére használja. Ez forradalmi változást jelentett, mert addig nem ismerték a mai értelemben vett fagylaltot. Ettől kezdve terjedt el, hogy az alapanyagokat tégelybe teszik, és addig forgatják a jégen, amíg meg nem fagy. A hideg édesség neve is különös volt, eleink nemes egyszerűséggel „hideg nyalat”-nak nevezték.
Egy olasz cukrász, a szicíliai Francesco Procoppio del Coltelli, a XVII. század közepén nyitotta meg Párizsban első fagylaltozó – kávéházát a Rue de l’Ancienne-en, és a franciák hamar megkedvelték a finomságot. 1782 nyarán az árlapon már nyolcvan különféle fagylalt- és szorbetkreáció szerepelt. Medici Katalin, II. Henrik, francia király felesége, nagy kedvelője volt a fagylaltnak, annyira, hogy az esküvői vacsora-menüjében is többféle szerepelt. Amerikába az angol gyarmatosítók vitték magukkal a fagylalt receptjét a XVIII. században.




A hideg nyalat már Mátyás király asztalán is ott volt, ugyanis az olasz származású Beatrix királyné magával hozta szakácsait, cukrászait, akik megismertették az udvarral. Viszont a pesti polgárok csupán az 1760-as évektől ehettek a cukrászdákban, kávémérésekben árusított fagylaltból. A magyarok körében igazi népszerűségre csak a XIX. században tett szert a fagyi. Érdekesség, hogy Hippokratész tanácsát megfogadva, hazánkban is gyógyszerként tartották számon a XX. század elején, és nem csupán emberi, hanem állati betegségekre is javasolták.
A fagylaltkészítéshez, hűtéshez szükséges jeget hosszú évszázadokon át a természetből nyerték. Itthon is sok embernek teremtett munkalehetőséget a téli jégkitermelés, a vermelés és az árusítás. Sokáig az utcák jellegzetes alakja volt a jeges ember, aki a fagyott vizet vállára vetve, táblákban szállította a megadott címre. A meleg égövi országokba hűtőhajókon vitték a természetes jeget Amerikából.
A nagy áttörést 1876-ban Carl von Linde találmánya, a hűtőgép jelentette. A müncheni Politechnikum igazgatója és gépészeti professzora a söripar buzdítására kezdett foglalkozni a mechanikusan működő jég- és hűtőgép gondolatával. A hűtőanyagként ammóniát használó, kompresszió elve alapján működő hűtőgép 1876-ban született meg. Sorozatgyártásával vált lehetővé, hogy az élelmiszerek frissen tartására iparilag is hasznosítani tudják a hideget. Az első hűtőházak 1880 körül jöttek létre.
Az Egyesült Államokban már a második világháború után alkalmaztak mélyhűtést, ami néhány év múlva Európa számos országában ismertté vált. Ezután megnyílt az út a jégcsapok, azaz a nyeles fagyik tömegméretű gyártása előtt. Az üzemekben a fagylaltalapanyagot formákba öntik, majd bedugják a nyelet, vagy dobozokba csomagolva kínálják a háziasszonyoknak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top