Gasztro

Hideg mártások

A majonéz hideg ételek egyik legfontosabb alapmártása. Önálló mártásként nemigen fogyasztjuk, legfeljebb hidegkonyhai alapanyagok összekeveréséhez - ételeinkhez inkább az abból készített különbözõ mártásokat: a tartárt vagy a zöld mártást javasoljuk.





Majonéz

Hozzávalók

1 db tojássárgája
2 dl olaj
10 g mustár
só, citromlé

Elkészítése

A tojássárgáját tegyük egy jénaiba, adjuk hozzá a mustárt, sózzuk, és jól keverjük el habverővel. Ezután jön a neheze, ugyanis az olajat előbb – állandó intenzív keverés mellett – cseppenként, majd fokozatosan jobban csurgatva a tojássárgájába belekeverjük. Ne essünk nagyon kétségbe, ha első próbálkozásunknál a majonéz olyan lesz mint a túró – kicsapódik – mert ezen is lehet segíteni. A kicsapódott majonézhez egy kávéskanálnyi mustárt egy helyre adva, ezen a helyen intenzív keverés mellet az összefutott majonéz újból összeáll. A majonéz tömör, sima állományú.


Tartár mártás 





Hozzávalók

A majonéz mártás és a következők
1 dl tejszín
0,5 dl száraz fehérbor
10 g porcukor
őrölt fehér bors, só, citromlé

Elkészítése

A majonézt a fehérborral, a tejszínnel elkeverjük, sóval, cukorral, citromlével, borssal ízesítjük, hűtőben tartjuk a felszolgálásig.
Bundázott ételekhez, hideg tojásokhoz adhatjuk.


Zöld mártás 





Hozzávalók


Tartár mártás és a következők
1 csomó metélő hagyma
1 csomó petrezselyemzöld
tárkonylevél
20 g parajpüré

Elkészítése

A zöldeket a tárkonylevéllel együtt nagyon finomra vágjuk, és a főtt parajpürét kihűtjük. Az anyagokat több részletben keverjük bele a tartárba, mert színének halvány zöldnek kell lennie, nem pedig olyannak, mint a búzamező tavasszal. Hideg hal vagy tojásételekhez adhatjuk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top