Gasztro

Kezdd egészségesen a napot!

Közismert, hogy a legjobb úgy reggelizni, „mint egy király”, mégis ezt az étkezést hagyjuk ki a leggyakrabban. Számos kutatás bizonyítja pedig, hogy egy elmulasztott reggeli az egész napot beárnyékolhatja.

Utánaszámoltál már, hogy mennyi idő telik el vacsorától a másnapi első étkezésig? Sok esetben akár 12-14 óra is lehet ez az időtartam, még akkor is, mikor reggelizik az ember – ha pedig kimarad ez az étkezés, akkor megeshet, hogy végül 18 órát is koplalunk. Nem csoda, hogy azok, akik kihagyják a reggelit, egész nap fáradtabbak és gyengébben is teljesítenek – az már talán meglepőbb, hogy kutatások szerint még súlyosabbak is reggeliző társaiknál. Ahol rendszeresen együtt reggelizik a család, jó esély van rá, hogy a gyermekek később sem mondanak le a nap legfontosabb étkezéséről.

Nem minden reggeli ugyanolyan egészséges…
Természetesen nemcsak az a fontos, hogy reggelizzünk – az sem mindegy, hogy mit eszünk. A hagyományos magyar reggeli – tojás, kolbász és társai – közismerten kalóriabombának számít, kevésbé ismert ugyanakkor, hogy számos más, első látásra diétás reggeli is sok cukrot, zsírt és kalóriát tartalmaz. Két szelet vajas kenyérben például 350 kalória van, egy adag reggelizőpehely ezzel szemben a hozzá fogyasztott alacsony zsírtartalmú tejjel együtt is 200 kalória alatt marad – miközben (mint ezt hamarosan látni fogjuk) tele van vitaminnal és rostokkal.

Együnk többet – hogy fogyjunk?!
Vannak dolgok a statisztikák szerint, amikből minél többet eszünk, annál karcsúbbak lehetünk – hiszen a fogyasztás növelésével párhuzamosan kevesebbet eszünk más ételféleségekből. Ilyen élelmiszerkategória a teljes kiőrlésű gabonáké: a kutatások szerint a teljes kiőrlésű gabonafélék napi fogyasztásának 40 grammos növelése átlagosan 0,49 kilogrammos testsúlycsökkenést eredményezett.

Megfordítva az előző gondolatmenetet, egy kihagyott étkezés sem jelent feltétlenül fogyást – azok, akik reggelizőpelyhekkel kezdik a napot, nemcsak azoknál bizonyultak alacsonyabb testsúlyúnak, akik zsírosabb reggelit esznek – hanem azoknál is, akik egyáltalán nem reggeliznek. A reggelizőpelyhet fogyasztó nők átlagosan 4 kg-mal kisebb súlyúak azoknál, akik nem esznek ilyen termékeket reggelire – a férfiak esetében e különbség 6 kg.

Néhány szó a rostokról
A Nestlé reggelizőpelyhei teljes kiőrlésű gabona-tartalmuknál fogva természetes vitamin- és rostforrásként szolgálnak – hiszen a gabona hasznos összetevőkben gazdag csíráját és korpáját is felhasználjuk készítésük során. A diétás rost kedvező élettani hatásait számos kutatás bizonyítja, a megfelelő rostbevitel kiegyensúlyozott táplálkozás mellett csökkenti az infarktus kialakulásának veszélyét. Ne felejtsük el azt sem, hogy mint általában, itt sem szabad nyakló nélkül „rostokolnunk” – a WHO ajánlása szerint napi 35-45 grammnál több rost fogyasztása már káros lehet, ezért is tartalmaznak a Nestlé reggelizőpelyhek 4-10% körüli arányban élelmi rostokat. Ez azért fontos, mert a rostok sok káros anyagot megkötnek, de ha túl sokat fogyasztunk belőlük, a fontos vitaminokat és ásványi anyagokat is megkötik, így ezek a széklettel ürülnek és nem hasznosulnak. Ahhoz, hogy a rostokból kihozzuk a maximumot, fontos még, hogy legalább 2 liter folyadékot igyunk naponta – ez akár a székrekedésünkre is jótékony hatással lehet.

További előnyök
Termékeinket vitaminokkal és ásványi anyagokkal dúsítjuk – így azok biztosíthatják napi ajánlott bevitelünk 25-40%-át, miközben a zsírfogyasztás minimális szinten marad. A teljes kiőrlésű gabonák, illetve az ezeket tartalmazó ételek számos krónikus betegség kialakulásának kockázatát is csökkentik. A szakma által ajánlott teljes kiőrlésű gabonafogyasztás, napi 3 adagos fogyasztás a kutatások szerint 21-27%-tal csökkenti a II. típusú cukorbetegség kialakulásának esélyét, és javítja az inzulinérzékenységet. Bebizonyosodott az is, hogy a teljes kiőrlésű gabonák több ráktípus kialakulásának kockázatát is csökkentik.

A cikkben említett adatok forrásait – sok más kiegészítő információ mellett – a www.nestle.hu/reggelizz/  oldalon találhatod meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése