Gasztro

Lekvárok innen-onnan

Néha az az érzésem, hogy csak nálunk és tőlünk keletebbre foglalkoznak a háziasszonyok lekvárfőzéssel. Talán azért, mert Nyugat-Európában olyan sokféle, gyönyörűséges üvegben, ínycsiklandó belbeccsel sorakoznak a gyári dzsemek a boltok polcain, hogy az a tévképzetem: ilyen gazdag kínálat mellett senkinek sincs kedve a melegben lekvárt kavargatni. Tamás szerint tévedünk, ha ezt hisszük, mert az angol, német háziasszonyok is szívesen ragadnak fakanalat.
 Anglia

Gyömbéres narancslekvár

Hozzávalók: 5 kg narancs, 1 kg kristálycukor, fél kg barnacukor, 5 dkg gyömbér, 3 citrom.

A narancsokat a kristálycukorral megszórjuk, és hozzáadjuk az apróra vágott gyömbért. Legalább 1 órát állni hagyjuk. Ezután a narancsok és a citromok levét kifacsarjuk, és ráöntjük a héjára. Lábasba tesszük, hozzáadjuk a barnacukrot is, és addig főzzük, míg az összmennyiség legalább a felére csökken. Végül üvegekbe szedjük, légmentesen lezárjuk, és dunsztoljuk.

 

 Magyarország

Baracklekvár

Hozzávalók: 3 kg sárgabarack, 1,5 kg cukor.

A sárgabarackokat alaposan megmossuk, forró vízben leforrázzuk, és lehúzzuk a héjukat. A cukorral együtt lábasba tesszük, és legalább 1 órán át főzzük. Végül üvegekbe szedjük, légmentesen lezárjuk, és dunsztoljuk.

 

 Csehország

Áfonyalekvár

Hozzávalók: 3 kg vörös áfonya, 1 l pinot noir, 2 kg cukor.

Az áfonyát megmossuk, és lecsepegtetjük. A cukrot a vörösborral addig főzzük, míg a cukor teljesen felolvad, és a lé besűrűsödik. Ekkor beletesszük az áfonyát, és kislángon addig főzzük, míg a gyümölcs összeesik. Óvatosan keverjük, hogy a gyümölcsök ne törjenek teljesen össze! Végül üvegekbe szedjük, légmentesen lezárjuk, és dunsztoljuk.

 

 Németország

Mogyorós körtelekvár

Hozzávalók: 3 kg körte, 1 citrom, 2 rúd vanília, 1,5 kg cukor, 2 l víz, 20 dkg mogyoró.

A körtéket megmossuk, meghámozzuk, és nagyobb darabokra vágjuk, majd lábasba tesszük a cukorral, a félbevágott vaníliarúddal és a vízzel. Állandó keverés mellett 40 percig főzzük, ekkor hozzáadjuk az előzőleg megpirított és durvára tört mogyorót. Még 10 percig főzzük, végül üvegbe szedjük. Szorosan lezárjuk és dunsztoljuk.

 

Tamás finomságait a Nők Lapja Konyha negyedéves gasztronómiai magazinból vettük át. További ínyencségeket találhattok a nyári kiadásban, mely még – bevásárló szatyorral! – kapható az újságárusoknál!

 

Még több az e heti Nők Lapjából:

Amikor először történt meg velem… »
Papi, nem szabad… »
Borbás Marcsiból nem lehet sztárt csinálni! »
Mutasd a táskádat, megmondom, ki vagy! »
Nyári nadrágok »
Nyári kényeztetés 5 lépésben »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top