Gasztro

3 hangulatos recept körtével

Az őszi paletta egyik legszínesebb, legillatosabb, legzamatosabb alkotóeleme, mégis ritkán kerül a fazékba. Sütni még csak-csak sütünk vele, de főételhez, leveshez már ritkán használjuk fel. Pedig hálás, jó alapanyag.

 Currys körtekrémleves


Kicsit extrém, de kellemes, lágy ízű leves. Igazi őszi fogás.

Körte, a szezon elfeledett sztárjaHozzávalók:

  • 1 ek. vaj
  • 2 tk. curry
  • 1 tk. szerecsendió
  • 1 tk. gyömbér
  • 5 ek. cukor
  • csipet só
  • 3 dl tejföl
  • 3 vilmoskörte
  • maréknyi mazsola

A vajat megolvasztom, majd a curryt egy kicsi megpirítom. A körtéket félbevágom, kikapom a magházukat, és szépen kockára metélem őket. Rádobom a currys vajra, alaposan megforgatom benne a kockáimat, majd hozzáadom a mazsolát. Vízzel felengedem, fűszerezem, és addig hagyom főni, amíg a körte félig meg nem puhul, és a mazsola is kellőképp felenged. Ezután tejföllel behabarom. Langyosan tálalom.

 

 

 Körtés-tejszínes csirkemell mazsolás rizzsel

Könnyű, gyorsan elkészíthető, harmonikus étel. Megbolondítható birssel is, csak ebben az esetben egy kicsivel több időt vesz igénybe az elkészítése.

Körte, a szezon elfeledett sztárjaHozzávalók:

  • 1 kg csirkemell
  • 5-6 szép vilmoskörte
  • 8-10 szem rózsabors
  • 3 dl főzőtejszín
  • 1 rúdnyi fahéj
  • 8-10 szem szegfűszeg

A csirkemellet kétujjnyi csíkokra vágom, sózom, a mozsárban összetört rózsaborssal megszórom. Egy serpenyőben, kevés olajon kifehérítem a húst, majd a főzőtejszínnel felöntöm. Ebbe teszem a fahéjat és a szegfűszeget. Fedem a serpenyőt, húsz percig hagyom csendben, takarékon rotyogni. Eközben nyolcadokba vágom a körtéket, majd a húshoz adom. Ezután már keveset mozgatom, hogy a puhuló gerezdek ne törjenek szét.
Amíg készül a csirke, addig felteszem főni a rizst. Amikor már majdnem kész, akkor lekapom róla a fedőt, két marék mazsolát dobok a rizs tetejére, majd újra lefedem, s hagyom még párolódni egy kicsit. Tálaláskor átkeverem.

Tarte Tatin kicsit másképp

 

Le kell szögeznem: ez a sütemény nem a cukrászvitrinek sztárja. Ellenben csábítóan finom. Ínyenceknek langyosan, vaníliafagylattal ajánlom.

Körte, a szezon elfeledett sztárjaHozzávalók:

  • 4 nagyobb vilmoskörte
  • 20 dkg vaj
  • 3 tojássárgája
  • 25 dkg finomliszt
  • 10 dkg cukor
  • csipet só

15 deka vajat elmorzsolok a liszttel, hozzáadom a csipetnyi sót, majd a tojások sárgájával alaposan összedolgozom az egészet. A homogén tésztát alufóliába csomagolom, és egy fél órára a hűtőbe teszem.

Előmelegítem a sütőt 180 fokra.

5 dekányi vajat és a cukrot egy hőálló pitetálba teszem, majd takaréklángon, lassan kevergetve karamellizálom a cukrot. Amikor már szép, mély színű a karamell, akkor beleteszem a körtecikkeket, egy kicsit hagyom, hogy megpuhuljanak. Végezetül lehúzom a tűzről, félreteszem. A hűtőből kikapom a tésztát, pitetálnyira nyújtom, óvatosan ráfektetem a körteszeletekre, és az egészet a sütőbe dugom. 35-40 perc alatt sül készre.

Ha kész, akkor a sütőből való kivétel után rögtön tálra borítom. Önmagában is tökéletes, de jól viseli a vaníliafagylalt vagy a vaníliasodó közelségét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top