Gasztro

Baconnel bolondítva

Sült burgonya, fasírt, csirkemell - mivel lehetne ezeket az egyszerű ételeket megbolondítani? Végy egy kis bacont, plusz egy-két trükk, és máris új köntösben tálalhatod az esetleg már rég megunt fogásokat.

Ezeknek az ételek mindegyikének fontos hozzávalója a bacon, hiszen nagyon finom ízt ad mindennek, az egyszerű csirkemelltől kezdve a héjában sült krumplin át egészen fasírtig.De látványnak sem utolsó ahogyan megpirul a szalonna…

 Héjában sült burgonya cheddar sajttal és baconnel

 
Hozzávalók 2 személyre:

    * 4 nagy vagy 8 kisebb megmosott burgonya
    * 4 evőkanál olívaolaj
    * 1 nagy fej hagyma
    * 20 dkg cheddar sajt
    * 4 csík Ringa Füstölt-főtt Bacon
    * tejföl
    * néhány szál snidling
    * só

Baconnel bolondítva

Elkészítés:

Előmelegítjük a sütőt 200 C fokra. Villával megszurkáljuk az alaposan megmosott burgonyákat, és addig sütjük őket, míg megpuhulnak (kb. 45 perc). Kivesszük a sütőből, majd hosszában elfelezzük a burgonyákat, és kikaparjuk a belsejüket úgy, hogy közepesen mély üreg keletkezzen. Az üregbe teszünk egy kis olívaolajat, megsózzuk, majd pár percre visszatesszük a sütőbe. Összekeverjük a reszelt sajtot a felaprított hagymával és az előzőleg megpirított, majd felkockázott baconszalonnával, és annyi időre tesszük be a sütőbe, amíg a sajt ráolvad. Tejföllel és snidlinggel tálaljuk.

Tipp:
Előételnek, vendégváró „falatnak”, nagyobb mennyiségben pedig főételnek is kiváló.

 Fasírt szalonnába tekerve

Hozzávalók:

    Baconnel bolondítva* 50 dkg darált marhahús
    * 10 dkg trappista sajt reszelve
    * 2 közepes hagyma
    * fokhagyma
    * 2 evőkanál ketchup
    * 1 evőkanál Worcestershire szósz
    * 1 evőkanál parmezán
    * só, bors
    * 2 tojás
    * 8 szelet Ringa Sült Bacon
    * 1 evőkanál olaj a sütéshez

Elkészítés:

A húst elkeverjük a felvert tojással, a reszelt trappistával és parmezánnal, hozzáadjuk a ketchupot, a Worstershire szószt, az apróra vágott hagymát és fokhagymát, sózzuk, borsozzuk. Jól összekeverjük, majd nedves kézzel hengert formálunk belőle. A baconszeleteket egymás mellé helyezzük egy sütőpapíron, majd az egyik végükre téve a hengert feltekerjük úgy, hogy a húst teljesen befedjék a szalonnacsíkok. 200 C fokos sütőbe toljuk, és fólia alatt körülbelül 45 percig sütjük. Amikor majdnem kész, levesszük a fóliát, és rápirítjuk a szalonnacsíkokat. Héjában sült burgonyával, salátával vagy rizzsel kínáljuk.

Tipp:
Aki gyorsabban szeretne haladni, a szalonnába tekert hengert kisebb darabokra is vághatja, és az így keletkezett húspogácsák mindkét oldalát serpenyőben néhány perc alatt megsütheti.

Csirketorta sonkával és baconnel

Baconnel bolondítvaHozzávalók:

    * 25 dkg Ringa Bacon
    * 2 csirkemellfilé
    * 15 dkg (gép)sonka
    * 20 dkg sajt (lehet trappista, edámi vagy füstölt sajt is)
    * liszt
    * 2 tojás

Elkészítés:

A megtisztított csirkemellet vékony szeletekre vágjuk, megsózzuk. Egy jénai tálat kibélelünk a baconnel úgy, hogy a tál szélén túllógjanak a szalonnaszeletek, középen pedig találkozzanak.
A csirkehúst lisztbe forgatjuk, aztán a felvert tojásba, majd a reszelt sajtba. Szépen elhelyezzük a húsdarabokat a szalonnán, majd ha kész a réteg, befedjük a sonkával.
Addig rétegezzük így, míg a hozzávalók el nem fogynak, a végén pedig ráhajtjuk a kilógó szalonnaszeleteket. Előmelegített sütőbe toljuk, 40-45 percig sütjük, míg a tetején a szalonna megpirul. (Ha túlzottan pirulna, takarjuk le alufóliával.)

Tipp:
Hidegen és melegen egyaránt finom, kínálhatunk mellé burgonyapürét, zöldköretet vagy akár friss kenyeret és savanyúságot is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top