Gasztro

Tuti grillrecept: pestós csirkemell

Bár egyre elterjedtebbek az asztali grillezők és a grillserpenyők, az igazi mégiscsak az, amikor a szabad ég alatt vetjük tűzre – pontosabban parázsra – a jobbnál jobb falatokat. De azért nem mindegy, hogyan.

Tamással, sülve-főve: Éljen a grillszezon!Grillezni szinte mindent lehet, de tudni kell néhány alapszabályt. Egy jó, emberes sertéstarja csodás lesz átsütve, de ha nagyon zsíros darabot választunk, a lecsepegő zsírtól lángra kaphat a parázs, és odaéghet az étel. Erre érdemes figyelni. Csirkét és halat is tehetünk a sütőre, de a halat érdemes alufóliában sütni, vagy nyársra húzni, és ha szálkás, akkor mindenképpen nagyon alaposan süssük át. A szárazabb húsokat (csirkemell, szűzpecsenye) pedig betekerhetjük baconbe.

A pácolás külön feladat, de érdemes „megoldani”, mert a pác védőréteget képez a húson, így a tápanyagok könnyebben benne maradnak. Viszont a pácba ne tegyünk sót, mert nedvességet von el, inkább közvetlenül grillezés előtt sózzuk meg. Ne szurkáljuk villával a sülő húst, hiszen akkor kifolyik a leve, inkább lapáttal vagy csipesszel fordítsunk rajta.

A sütést kezdjük a hússal, ha többféle húst akarunk kínálni, akkor a marha- és sertéshússal, utána következzen a csirke. Ha zöldséget is sütünk, akkor azok kerüljenek utoljára a rácsra, hiszen nekik pár perc is elég, amint megjelennek rajtuk a grillcsíkok, már tehetjük is a tányérra őket. Sót csak ezután tegyünk rájuk.

Hogy milyen zöldségeket? Szerencsére bőven válogathatunk. A krumpli, a cukkini, a gomba, a paprika, a padlizsán és a paradicsom is csodás grillzöldség. És persze a hagymák, amiket héjastul süssünk, úgy a legfinomabb!

Fontos: a borról se feledkezzünk meg…!

Biztonságos sütögetést kívánunk!

Pestós csirkemell

Hozzávalók: 1 kg csirkemell, 1 csokor bazsalikom, 3 gerezd fokhagyma, só, 1 dl olívaolaj, 1 db citrom

A citrom héját lereszeljük, majd a levét, a bazsalikomot, csipet sót, a fokhagymát és az olívaolajat összeturmixoljuk. Ezután hozzáadjuk a citrom lereszelt héját is. A csirkemellet széles csíkokra vágjuk, és megforgatjuk a pestóban. Feltekerjük, és nyársra húzunk három-három darabot.

Tamás tippje: a hosszában félbevágott cukkinivel együtt meggrillezzük.

Tamással, sülve-főve: Éljen a grillszezon!

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése