Gasztro

1000 forintból: reggeli a családnak

"1000 forintból" című sorozatunkban ezúttal reggeli kencéket mutatunk, amelyekből három gond nélkül kijön abból a bizonyos ezresből. Innentől csak rajtad áll, hogy mit kap a család tízóraira!

1000 forintból: reggeli a családnakHúsos kencék

Májkrém:

1 hagyma – 30 forint
2 ek olívaolaj – kamra
0,5 kg csirkemáj – 300 forint
Só – kamra
Frissen őrölt bors – kamra
1 tk mustár – kamra

A hagymát finomra vágjuk, a májat megmossuk, tisztítjuk, felkockázzuk. A finomra vágott hagymát 2 evőkanál olívaolajon megfonnyasztjuk, majd hozzáadjuk a felkockázott májat és körbepirítjuk, majd lefedve még 5 percig főzzük. Ínyencek itt keverhetnek hozzá pár evőkanál konyakot vagy bort is. Ezt követően leturmixoljuk, majd ízesítjük sóval, borssal, kevés mustárral.

További variációk: készíthetjük mazsolával, zöldfűszerekkel (kakukkfű, majoránna), tehetünk hozzá ropogós szalonnadarabokat is. Lágyíthatjuk az állagát tejszínnel is, vagy készíthetjük paradicsommal-paprikával, lecsósan. A szavatossági ideje minimum 1 hét, ha nem nyúlkálunk bele morzsás késsel!

1000 forintból: reggeli a családnakTepertőkrém:

40 szem tepertő – 500 forint (mi libát vettünk, és az bizony nem olcsó buli)
2 csepp citromlé – 40 forint (1 db citrommal számolunk)
Botmixer
(só, frissen őrölt bors) – kamra

A tepertőt lemixeljük a citromlével, ha kell, sóval-borssal ízesítjük. Klasszikusan lila hagymával, de savanyú uborkával és paprikával is zseniális! Tepertőt készíthetünk otthon is, amennyiben hízott libát-kacsát veszünk, bőrét lehúzzuk, felkockázzuk, és minimális zsiradékon ropogósra kisütjük.



Zöldséges kencék

1000 forintból: reggeli a családnakKarfiolkrém szerecsendióval

A karfiolt sokan nem szeretik, pedig főzve krémesen lágy, picit diós ízű. A szintén diós hatású barna kenyérre kenve fenomenális!

1 kis fej karfiol – 200 forint
Só – kamra
Frissen őrölt bors – kamra
Szerecsendió frissen reszelve – kamra
(1 marék pirított dió) – 130 forint

A karfiolt megfőzzük, majd leszűrjük, turmixoljuk és ízesítjük. A diót száraz serpenyőben megillatosítjuk és durvára vágjuk, majd a krémbe keverjük.

 

 

1000 forintból: reggeli a családnakZöldborsós-brokkolis sajtkrém

2 ek zöldborsó – mi mirelit borsót vettünk, abból fél kiló volt 300 forint
Kis fej brokkoli fele – 200 forint
Só – kamra
Frissen őrölt bors – kamra
10 dkg sajt – 1090 forintért találtunk trappistát (de azért annál finomabbat is el tudunk képzelni)

A borsót és a brokkolit megpároljuk, majd leturmixoljuk, beízesítjük. Ha kihűlt, apróra vágott sajtkockákkal tehetjük gazdagabbá, de összekeverhetjük 1 doboz natúr sajtkrémmel is.

 

 

1000 forintból: reggeli a családnakSültpaprika-krém

1 kaliforniai paprika – 150 forint
Só – kamra
Bors – kamra

A paprikát sütőben 200 fokon szinte feketére sütjük, majd egy kerámiatálba tesszük és lefolpackozzuk, így a külső héja felpuhul, és ha kihűl, könnyedén eltávolítható róla. Ezt követően leturmixoljuk. Apróra vágott sonkakockákkal vagy simán sajtkrémmel összekeverve is remek, persze csak akkor, ha belefér a büdzsébe.

Mi 50 forintos puccos kiflit vettünk, fejenként kettőt.

Még több 1000 forintos recept:
– Keleti vacsi Mexikóból
– Sütőtökös vegavacsi

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top