Gasztro

Makarónit majszoltak a sztárok az Oscaron

A ruhák mindig fényűzőek, az ajándékok egy kisebb vagyont érnek, és a vacsorán felszolgált ételekről is azt gondoljuk, hogy a legjobb, legkülönlegesebb fogások. Ehhez képest puccos hamburgert és kaviáros krumplit burkoltak a sztárok, már amelyik szokott enni.

 Még több Oscar:

– Ki mit villantott a vörös szőnyegen?

– Oscar meghatódott saját magától

A menü egyébként Wolfgang Puckot dicsérte, aki nagyon büszke rá, hogy a hozzávalók nagy részét sikerült helyi termelőktől megszerezni, ugyanis a Golden Globe menüjét sokan bírálták amiatt, hogy a nagyon különleges és még annál is drágább összetevőket külföldről hozatták. Ráadásul repülővel, ami a környezetvédőknél verte ki a biztosítékot. Az Oscar menüsorának néhány alkotóeleme például a francia szarvasgomba és a norvég lazac értelemszerűen nem helyi őstermelők erdejéből vagy tavából került ki, de ezt talán megbocsátják a séfnek. 

Végignéztük a menüsort, és egyszerűen nem értjük. Tényleg aranyba tekert, héjában sült krumplival akartak felvágni? Amit még ráadásul meg is spékeltek egy kanál kaviárral, és amiről azt pletykálják, hogy George Clooney kedvenc fogása. Ezek után már meg sem lepődtünk azon, hogy puccos marhából készült burger és Amerika nemzeti eledele, a sajtos makaróni is felkerült a menüsorra, ugyan egy kevés érett cheddar sajttal megpróbálták feldobni, de azért lássuk be: a sajtos tészta az sajtos tészta. Amivel nincs is gond, mi is nagy imádói vagyunk, de nem egy előkelő gálán, ahol elvileg minden a csillogásról szól. És akkor még a minipizzákról vagy a sonkába tekert grissiniről nem is beszéltünk. De ott voltak a szigorúan Oscar-alakúra formázott lazacos falatkák és csokik is, amelyek legalább annyira szellemesek, mintha a mi rántott húsunk szürkemarha alakot formázna.

Minket ugyan nem kérdeztek meg, de azért tudnánk néhány olyan, hazai étteremből származó fogást is mutatni, ami simán veri Wolfgang Puck híres menüsorát.

Aranyba burkolt puccos krumpli az Oscaron
Aranyba burkolt puccos krumpli az Oscaron
 vagy
Fekete Morzsában sült fogas a Kistücsöktől
Fekete morzsában sült fogas a Kistücsöktől

Kreaítív előétel az Oscaron
Kreatív előétel az Oscaron
 vagy
Mozaik carpacció a Bock Bisztrótól
Mozaikcarpaccio a Bock Bisztrótól

Csokimousse tojáshéjből az Oscaron
Csokimousse tojáshéjből az Oscaron
 vagy
Csokidesszert a Costesnél
Csokidesszert a Costesnél

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top