Gasztro

Piacmustra: megjöttek az első tavaszi zöldségek

Végre a megérkeztek a friss zöldségek a piacra, úgyhogy kicsit körbenéztünk, hogy most mit érdemes vagy egyáltalán lehet venni.
Piacmustra: megjöttek az első tavaszi zöldségek

Annyit azért nem árt tudni, hogy hiába örömködünk, hogy itt vannak a friss zöldek, azoknak a nagy részét csak hó elején engedhetjük meg magunknak. Az igazi dömpingre még várni kell, vagy kiszúrni egy-egy ünnepnapot, amikor megvesszük 250-ért az újkrumplit és 800-ért a spárgát. Merthogy sajnos az árak még itt tartanak. A zöldségesek szerint nagyjából még egy hónapot kell kibírnunk az alacsonyabb árakig. De például 400 forint alatti spárgára akkor se nagyon számítsunk. Az aszály ugyanis azokat a gazdákat is érintette, aki egyébként a fóliaházas termelésre álltak rá. De elég a búslakodásból, mert tele a piac friss portékával. Lássuk!

Piacmustra: megjöttek az első tavaszi zöldségekSpenót, sóska és a többi zöld

Egy-két hete, nagyjából a medvehagymával egy időben megjelentek a piacon a spenótot és sóskát áruló nénik is. Az ár nagyon változó: láttuk kilóját 400 és 600 forintért is, attól függően, hogy melyik kerületben kínálták a kofák. Spenótból a kisebb leveleseket simán ehetjük nyersen is salátának, fetasajttal, olívaolajjal és fokhagymával elkeverve. A nagyobb levelekből pedig rakhatunk el akár télire is, de levesnek és főzeléknek is jó. Ugyanez igaz a sóskára is. A mi kedvencünk a savanykás sóskaleves buggyantott tojással.

Még van medvehagyma is a piacon, 100-300 forint között. De szedhetjük magunk is. Mi pestónak tettük el az idén, de frissen is jó, sőt tésztával is hibátlan. Aki még idén nem evett, az jobb, ha siet, ugyanis már csak maximum egy-két hétig tart a szezon.

Levest még a téliből

Már lehet kapni a piacon új fehér- és sárgarépát is, de aki igazán ízes húslevest akar, az még a régiből főzi, ugyanis ezek a zöldségek még túl zsengék. A répa cserébe tökéletes megsütve, egy kevés mézzel és balzsamecettel, vagy akár gyömbéres, citromos főzelék is lehet belőle.

Már van újkrumpli is a piacon, de nekünk kicsit fájna 250 forintot kiadni kilójáért. Addig pedig használjuk ki, hogy a régi krumpli ára egyre inkább megy le, és főzzünk gombóclevest vagy sztrapacskát, esetleg csináljunk nudlit, amit csak régi krumpliból lehet.

Piacmustra: megjöttek az első tavaszi zöldségekIndul a spárgaszezon

A héten már nem bírtuk ki és vettünk spárgát. Hollandi mártással gyors és finom vacsora, csak egy kicsit költséges, 700 forint egy kétszemélyes adag, de legalább lehet kapni. És ha azt nézzük, hogy múlt héten még 1000 forint volt egy köteg, akkor nem is rossz. Csak igazán friss, roppanós spárgát vegyünk, ugyanis elég bosszantó, ha a vagyonokért vett zöldség felét amiatt kell kidobni, mert fás. Aki még rutintalan, az jobb, ha csak később próbálkozik.

Eperhelyzet

Jelentjük, hogy van magyar eper a piacon, nagyjából annyiért, mint egy kiló kacsacomb, de legalább van, és tényleg finom. Melegházi ugyan, de tényleg finom az íze, összehasonlíthatatlan a görög vagy spanyol eperével. Az maximum sangriába jó.

És a többiek

Tele van a piac mindenféle primőr áruval, de ne dőljünk be, a cukkini és a zöldborsó még nem hazai, ráadásul az ára sem baráti, ezért ezekkel csak akkor próbálkozzunk, ha ellenállhatatlan vágyat érzünk arra, hogy legyártsuk Gordon Ramsey valamelyik nagyon menő fogását.

Nálunk tavaszi zöldségleves és csőben sült spárga lesz az ebéd hétvégén, de a tavasz utolsó sztrapacskáján is gondolkodunk… Nálatok mi lesz a menü?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top