Gasztro

200 forintért vehetjük karácsonykor a krumplit

A tojás után a krumpli ára miatt kezdhetünk aggódni. Segítünk, hogyan tárold, ha szeretnél otthon raktározni a most jósolt történelmi áremelkedés előtt.

200 forintért vehetjük karácsonykor a krumplit„Karácsonyra átlagosan 200 forint lesz egy kiló burgonya, és jövő februárra el is fogy a hazai” – mondta Kecskés Gábor, az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács elnöke a Népszabadságnak. Ehhez képest tavaly novemberben még 80 forintot kértek egy kilóért a KSH adatai szerint, és idén októberben is még csak 114 forintot.

A tojás után a krumplin a sor

A drágulás egyik oka, hogy a szárazság miatt feleannyi krumpli termett, mint remélték, ráadásul a többi európai krumplitermő vidéken is gyenge a termés. A francia és a német import sem lesz olcsó, jósolja a burgonyaszövetség, 200 forintba kerül, hogy mosás, csomagolás nélkül átjusson egy kiló a határon, erre jön még rá az adó és a kereskedők haszna. Ezek alapján Kecskés Gábor szerint jövőre történelmi magasságokba emelkedhet a burgonya ára, mint tavaly a tojásé. Bár a krumplit az olcsó alapanyagok között tartjuk számon, egyre kevesebb fogy belőle: tíz éve évi 43 kilót ettünk meg fejenként, két éve viszont már csak 29-et.

Így raktározd!

Mivel a krumpli jól tárolható, akár nyolc hónapig is eláll, ezért érdemes legalább karácsonyig betárazni belőle. A burgonya 1-12 fokos hőmérsékleten, 90-95 százalékos páratartalom mellett áll el a legjobban. Ideális esetben a sötét pincében levegős burgonyásládákban tároljuk a mosatlan gumókat. Fontos, hogy csak átválogatott, egészséges burgonyát tegyünk el télire, mivel a hibás, sérült szemek könnyen megrothadnak. Nem célszerű almával vagy más almatermésű gyümölccsel egy szobában tartani, mivel ezek felveszik a burgonya szagát, másrészt a gyümölcsök által leadott szén-dioxid elősegíti a burgonya csírázását.

Ha nincsen pincénk, de van egy hűvösebb szobánk, esetleg tárolónk az alagsorban, oda is tehetjük, vagy a fagyokig a szabadba, csak takarjuk le, nehogy megázzon. Az erkélyen próbálkozhatunk homokkal töltött és fóliával bélelt ládával, amit kívülről még szétvágott kartondobozokkal, pokrócokkal védhetünk, amikor beáll a hideg. Bálint gazda azt ajánlja, hogy ha olyan szerencsések vagyunk, hogy saját házban lakunk, bújtassuk el a krumplit a vízóra aknájába, itt biztos nem fagy meg, ha nem jön idén is mínusz húsz fok. A nagyon elszántak még saját vermet is készíthetnek. Fagyasztásra sajnos nem ideális a krumpli, de készételként megoldható, például krumplipürét tehetünk a fagyasztóba.

200 forintért vehetjük karácsonykor a krumplit

Mi legyen a csírával?

Az sem mindegy, mibe tesszük bele a burgonyát. A műanyag zacskóból feltétlen vegyük ki, és rakjuk át zöldségesládába, fonott kosárba, a lényeg, hogy jól szellőzzön. Fontos az is, hogy sötétben tároljuk, különben kicsírázik, és érdemes egy-két havonta a teljes készletet átválogatni, hogy megszabaduljunk a rosszaktól és leszedegessük a csírákat. Mielőtt felhasználjuk a krumplit, mindenképp szabaduljunk meg a csíráktól és a körülötte kialakult zöld részektől, mert egy mérgező anyag, a szolalin termelődik benne, ami hőre sem bomlik le.

Kúszik fel a tej ára

Közben a kevésbé jól tárolható tej is drágul, mert egyre többe kerül a takarmány, jelentette be Lukács László, a Tej Terméktanács vezetője a Napi Gazdaságnak. Egyelőre 15-20 százalékos áremelkedésre kell számítani, a 120-130 forintos, hihetetlenül olcsó tejek eltűnnek, és 140-150 forint alatt már biztosan nem találunk már tejet a boltokban. Októberben átlagosan 231 forintba került egy liter tej a KSH adatai szerint, ugyanannyiba, mint tavaly ilyenkor, de ez a következő hónapokban 277 forintra nőhet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top