Gasztro

Kesztyűben lehet enni a világ legcsípősebb hamburgerét

Tízből csak egy ember képes valóban legyűrni. Kizárólag saját felelősségre.

Az angliai Bristol városának egyik éttermében készítették el a világ minden bizonnyal lecsípősebb hamburgerét. Az ételt több különféle chilipaprikát tartalmazó, brutális szósszal locsolták meg, aminek egyik összetevője a Ghost chili, melynek a paprikafajták erősségét mérő Scoville-skálán 4,2 millió az értéke. Összehasonlításképp: az Erős Pista értéke ugyanezen skálán 1000, egy tabasco szószé pedig 5000 körül van.

Meg mernéd kóstolni?

Meg mernéd kóstolni?

Kép: Food Network

A szupercsípős hamburger felszolgálása előtt a vendéggel nyilatkozatot írattak alá, miszerint saját felelősségre fogyasztja azt. A bevállalós fogás mellé védőkesztyűt is adtak, mivel a szósz anélkül kicsípte volna a vendég kezét.

A hamburgert négy héten keresztül árusította az étterem, ezalatt nagyjából ötszázan rendelték meg és minden tizedik ember birkózott meg vele. Akiknek sikerült megenniük, azok emlékül egy pólót kaptak ajándékba, a nevük pedig felkerült az étterem dicsőségfalára.

Bár a különlegesség jelenleg már nem szerepel az étlapon, a vendégek azóta is keresik, és az is elképzelhető, hogy közkívánatra állandó fogás lesz.

 

ADVENT A NŐK LAPJA CAFÉN!

Hangolódj rá a karácsonyra a Nők Lapja Café adventi különszámával! Tesztekkel, receptekkel, programajánlatokkal és ajándéktippekkel várunk. És persze minden napra jut valami meglepetés is!

Kesztyűben lehet csak enni a világ legcsípősebb hamburgerét

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top