Gasztro

A jó borok titka régen és ma

A Csányi Pincészet elődjét, a Chateau Teleki Borászatot Teleki Zsigmond alapította 1881-ben. Munkásságát fiai, Andor, illetve Sándor folytatták. A Chateau Teleki Borászat jelentős érdemeket szerzett a szőlőtermelés, a borkészítés, és a szőlőoltványok előállítása mellett, a szőlész-borász szakemberképzésben is. Fejlesztésekről, tervekről kérdeztük a Pincészet szakembereit.

– A borászat komoly hagyományokkal rendelkező szakma. Hogy valósulhat meg ezen hagyományok megőrzése a XXI. században?

– Pincészetünk a közelmúlt nagyszabású fejlesztéseinek eredményeképpen modern borászati üzemmé vált, ahol a haladó szellemű borkészítéshez nélkülözhetetlen technológia birtokában sem feledkezünk meg a kialakult borkészítési hagyományokról, melyek lényege: a szőlőben megtermelt értékeket maximálisan és nagy biztonsággal megjeleníteni a borokban – mondja Gál József vezérigazgató. – A szőlőművelés döntően befolyásolja a leszüretelt szőlő s a bor minőségét. Kiváló borok alapja csak egészséges, igényesen művelt szőlő lehet. A Csányi Pincészet ültetvényei a villányi borvidék legjobb dűlőin találhatók, ezek közül a legjelentősebbek a Kopár, a Csillagvölgy, illetve a Hársos. Teljes területe meghaladja a 370 hektárt, ez a hatalmas birtok kiváló szelekciós lehetőséget biztosít borászok számára, hogy mindig a legtökéletesebb minőségű szőlők felhasználásával készítsék a borokat. Folyamatosan végzett telepítések során olyan művelésmódot és termesztéstechnológiát választott a pincészet, mellyel a talaj és az égöv adottságait kihasználva a lehető legjobb minőségű termést lehet elérni. A terület, az éghajlat, valamint a szőlőfajták adottságait figyelembe véve határozzák meg a termelt szőlő mennyiségét is, élve a terméskorlátozás minőségjavító hatásával.

A jó borok titka régen és ma

 

– Tradicionális vörösbor-készítésünket, a hagyományos ászokhordós és új tölgyfahordós érlelést – a korszerű szőlőfeldolgozó rendszer és a modern palackozó gépsor teszi teljessé – teszi hozzá a főborász, Szakál Zoltán.

– A technológia persze nem minden – veszi át a szót Mikó Éva kereskedelmi és marketingigazgató. – A minőség iránti elkötelezettségünk minden munkatársunk munkájában visszaköszön a szőlőműveléstől az értékesítésig. Tisztaság, precizitás, szakértelem és megbízhatóság ad biztos alapot a jövő sikereihez. Hisszük, hogy csak elégedett vevőkkel lehet a piacon tartós sikereket elérni – teszi hozzá.

Hogyan jelenik meg ez a hitvallás a borkínálatban?

– Anno a Teleki család számára a legendás boruk, a Chateau Teleki méltán hozott sikert és elismerést. A Teleki-hagyományok tiszteletét és az innovációt is szem előtt tartva alkottuk meg a Chateau Teleki borcsaládot – folytatja Gál József. – A jelenleg öt borból álló, számos hazai és nemzetközi elismeréssel is büszkélkedő borcsalád két tagja már fiatal borászunk, Szakál Zoltán nevével fémjelezve kerül piacra. A 2011-es Alex Cuvée és Merlot új tölgyfahordós érlelésből származó zamatait gyümölcsös jegyek egészítik ki.

A jó borok titka régen és ma

 

– Az újdonságok közül mi az, amit kiemelnének?

– A Budavári Borfesztivál közönségénél nagy sikert arattak a Gál József vezérigazgató irányításával készült Kővilla Válogatás borok, melyek a nemzetközi szakmai zsűri tetszését is elnyerték, ugyanis a 2009-es évjáratú Cuvée a két legrangosabb francia, a Challenge International du vin és a Les Citadelles du Vin borversenyen aranyérmet szerzett – mondja Mikó Éva. – A prémium borokat kínáló Kővilla Válogatás a Villányi Borvidék déli lejtőjén, a Csillagvölgy dűlőben álló kőépületről kapta nevét, a házról, amelyet pincészetünk szőlőültetvényei vesznek körül. Ez az egyedülálló kőépület fontos tanúja a Teleki Zsigmond alapította pincészet történetének. A termékek megvásárolhatók a Csányi Pincészet webshopjában is.

A jó borok titka régen és ma

 

 

A jó borok titka régen és ma
 
 
 
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése