Gasztro

Győztek az állatvédők: mégsem készül bálnasör

Betiltották a sokat vitatott italt.

Leállíttatta a sokat vitatott, bálnahúslisztből készült sör értékesítését az izlandi egészségügyi hatóság. A húslisztet gyártó bálnavadász cég nem kapta meg az engedélyt arra, hogy emberi fogyasztás céljából állítsa elő az alapanyagot, ezért a sörfőzde vezetése leállította a termelést.

Hvalur néven dobta volna piacra január végén különleges sörét a Steojar magánfőzde a Hvalur bálnavadász vállalattal együttműködve. Az 5,2 százalékos alkoholtartalmú ital alapanyaga nem maláta és komló, hanem bálnahúsliszt. A készítők elmondása szerint az ital ízében elsősorban a téli napfordulóhoz kapcsolódó hagyományos áldozati ünnep, a Thorrablot ételeihez illik – ilyenek tradicionálisan a belsőségek, a birkahere, a fókauszony vagy a birkafej.

A sörfőzde vezetése korábban azt mondta, hogy a bálnasör korlátozott ideig, január 4. és február 22. között és csak Izlandon lesz elérhető, exportálását nem tervezik. Az állatvédők azonban hevesen bírálták a bálnasör ötletét, mondván „a lehető legerkölcstelenebb és legfelháborítóbb dolog egy gyönyörű, érző lényt egy sör egyszerű összetevőjévé degradálni”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése