Gasztro

Nézz a csésze fenekére – jósolj teából!

A magyar népi folklór számtalan szokást, hiedelmet és hagyományt ismer, amely a konyhához, ételekhez és azok alapanyagaihoz kötődik. Hála a régi asszonyok élénk fantáziájának, a tea és a tealevél sem maradt érintetlen a babonáktól.

A teát a jövendőmondással és az egészséggel kapcsolta össze szorosabban a néplélek. Nemcsak az eredeti teacserje levéléből készült italt értjük tea alatt, hanem minden olyan főzetet, amely valamilyen növényi részből – virágzatból, levelekből – készül. Jósláshoz azonban nem lehet akármit használni. Az autentikus és profi javasasszonyok jól tudták – és tudják ma is –, hogy vállalható eredményt kizárólag valódi teafűvel érhetnek el, sőt igazából a kínai fekete tea az, amit egy magára valamit is adó jós használ. Egyéb származású teák megbízhatósága ugyanis a szakmának ebben az ágazatában több mint kétséges a hozzáértők szerint.

A szakismeret természetesen nem merül ki abban, hogy milyen tealevélből kell jósolni, hanem részletesen meghatározza azt is, hogyan olvasandó ki a teából a jövő. Az alábbi gyorstalpaló oktatás után több-kevesebb sikerrel mindenki kinézheti magának a bögre fenekéről, hogy miféle sors leselkedik rá.

Nézz a csésze fenekére – jósolj teából

Így forgasd a szerencséd

A tradicionális módszer szerint csészéből kell jósolni. Feltétlenül fehér és sértetlen belsejű csészét szerezz be, olyat, aminek füle is van. További hozzávalók: egy főzet cukros tea egy teáskanálnyi fűből. Hagyd a teafüvet leülepedni, és a felesleges folyadékot öntsd le róla, majd bal kézzel háromszor kanyarítsd körbe az üledéket a csészében és egy gyors mozdulattal borítsd a csészét fejjel lefelé egy tányérra. Számodra az lesz az érdekes, ami a csészében maradt. Ha csupán kevéske fű tapadt meg a csészében, az igen örvendetes, mert annak, aki a jóslatot készíti, mindenben szerencséje lesz, a dolgai simán mennek majd.

Az olvasás így megy: a csésze fülének vonala jelenti a jelent vagy a nagyon közeli jövőt, a levélkék távolsága a fültől arányos a mostantól számított idővel (minél közelebb van az ábra a fülhöz, annál közelebb van az esemény a jelenhez). A csésze pereméhez közel eső jelek gyengébbek, befelé erősödik a hatásuk. Hogy minden jelet felfedezhess, jó elforgatni a csészét, hogy több szögből is láthasd a rajzolatokat (csak vigyázz, a levélkék ne mozduljanak el.)

A zacc értelme

A csészealj közepén lévő zacc az érzelmi életet, a szívügyeket mutatja. Ha a csésze alját egyenletesen borítja a zacc egy halomban, az magánéleti stabilitást mutat. Ha a halom közepe púpos, az nagy változást jelez. Ha a teafű köröket képez az érzelmi és szakmai szempontból jelent nagy változásokat. Ahány kört látsz, az annyi törést jelez az életedben. Ha különálló pontokat látsz, az általában pénzről vagy vagyontárgyakról árulkodik, mégpedig időrendben. A dolog nagyságát a folt mérete jelenti. Ha kereszteket látsz, akkor válaszút elé kerül az életed, vagy balesetre, tartós betegségre utalnak a jelek. A szaggatott vonalak új terveket jeleznek. Ha két vonalat észlelsz, az találkozást jósol – a kisebb a nőt, a nagyobb a férfit jelöli.

Nézz a csésze fenekére – jósolj teából

 

Ha hullámos vagy görbe vonalakat látsz, akkor légy óvatos és megfontolt a közeli jövőben minden dolgodban. Ezek a vonalak kiegyensúlyozatlanságról is árulkodnak. A csomócskák, csoportok az érzelmeket jelképezik. A méretük és az elhelyezkedésük utal a nagyságukra, a többi jel értelmezi, hogy pozitív vagy negatív érzelemről van-e szó.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top