Gasztro

Mit főzzek ma vacsira?

Laktató ételek is kellenek néha estére, a maradék pedig még másnap ebédre is eltehető. Ha napközben alig ettél normálisan, akkor pont ilyen receptekre van szükséged.

Tejszínes rakott krumpli

Hozzávalók 4 személyre:
●    1,2 kg burgonya
●    10 tojás
●    2 fej lila hagyma
●    1 szál füstölt kolbász
●    5 dl főzőtejszín (vagy 3 dl főzőtejszín és 2 dl tejföl)
●    1 ek. mustár
●    só, frissen őrölt bors
●    2 ek. vaj a tál kikenéséhez

Elkészítés:
A burgonyát megmossuk, héjában megfőzzük, majd leöntjük róla a vizet, és hűlni hagyjuk. A tojásokat keményre főzzük, megpucoljuk, felkarikázzuk. A lila hagymát megtisztítjuk, vékony csíkokra vágjuk. A kolbászt vékonyra karikázzuk. A főtt burgonyákat megtisztítjuk, és felkarikázzuk. Egy kerámia- vagy tűzálló tálat kivajazunk, az aljára egy réteg burgonyát fektetünk, erre jöhet egy adag tojás és kolbász. Megszórjuk hagymával, meglocsoljuk a mustárral, sóval, borssal összekevert tejszínnel (vagy tejszín-tejföl keverékével), majd ismét egy réteg burgonya, tojás-kolbász-hagyma jön. A tetejére burgonya kerül, erre öntjük a maradék tejszínt. 200 °C-os sütőben 40 perc alatt készre sütjük.

Mit főzzek ma vacsira?Spárgakrémleves hitetleneknek

Hozzávalók:
●    1 csomag spárga
●    1,5 dl tejszín
●    1,5 liter zöldségalaplé
●    1 marék reszelt parmezán
●    4 szál újhagyma
●    2 gerezd fokhagyma
●    aki bátor, az turbózhatja szardellával is
●    só, bors
●    2 evőkanál vaj

Elkészítés:
A spárgát megpucoljuk, és feldaraboljuk. A hagymákat felkarikázzuk, és a vajon megfonnyasztjuk, a spárgát rádobjuk, és 5-6 percig pároljuk. Felöntjük az alaplével, és puhára fűzzük. Kiszedjük belőle a spárga virágos részét, és azokon kívül az egész levest átturmixoljuk. Egy szűrőn átpasszírozzuk, nehogy kis szálak maradjanak benne, majd a tejszínnel beforraljuk. Hozzáadjuk a parmezánt, majd sózzuk, borsozzuk.
Tipp: Jól megy hozzá a pirított parasztsonka. 

Mit főzzek ma vacsira?Gyors mexikói egytálétel

Hozzávalók:
• 3 ek. napraforgóolaj
• 500 g darált marhahús
• 200 g fagyasztott hagymakocka (a mosogatógép után a nyolcadik csoda)
• 500 g konzerv hámozott, kockázott paradicsom
• 1 kis doboz kukoricakonzerv
• 250 g vörösbab-konzerv
• 2 zacskó chili con carne fűszerkeverék
• 2 kk. szárított petrezselyem, kakukkfű
• ízlés szerint só, bors

Elkészítés:
Vegyünk egy közepes lábost, és melegítsük fel az olajat. Dobjuk bele a hagymakockát. Pároljuk 3-4 percig, rakjuk bele a husit, és egy fakanál segítségével nyomkodjuk szét a forró olajon. Kavargassuk, hogy mindenhol egyenletesen megpiruljon. Ha színt kapott, szórjuk bele a fűszereket, és öntsük fel egy fél pohár vízzel (csak hogy oda ne kapjon). Megrottyantjuk, és nyakon öntjük a paradicsomkonzervvel. Letakarjuk egy fedővel, és lassú tűzön forraljuk 15 percig. Ez pont elég ahhoz, hogy a husi kellemesen megpuhuljon, és a paradicsom átvegye a fűszerek ízét. Majd beleöntjük a leszűrt kukorica- és babkonzervet. Egy nagy forralás, nem túl sokáig, nehogy a bab szétessen, kosárba a kenyér, tányérba a chips meg a csili, és jöhet a póker.

Ha tetszett az összeállítás, és neked is gondot okoz a napi főzőcskézés, töltsd le a Nők Lapja Café alkalmazását, hogy mindennap biztosan megkaphasd napi tippjeinket!

Részletes leírást pedig itt találsz a letöltésről, ha véletlenül elakadnál valahol.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top