Gasztro

Van olyan, hogy tökéletes lecsó?

Elérkezett a lecsószezon, ami nemcsak örömteli, de igazán mámorító a magamfajta rendes, becsületes, lecsófüggő nőszemélynek. Megosztjuk a tíz legkedvesebb receptünket.

Milyen a jó lecsó? Ez a kérdés legalább annyira megosztja az embereket, mint a bajai és szegedi halászlé témaköre. Mert az egyikünk rak bele pirospaprikát, aminek hallatán a másik még keresztet is vet, akkora eretnekségnek gondolja. A nagymama belepakolta a paprika magját is, mert attól lesz igazán lecsó a lecsó, míg a fiatal anyuka kényszeresen tisztítja a magházától, hogy véletlen se kerüljön bele. A szomszéd bácsi hámozatlanul teszi a paradicsomot, Irma néni pedig megcukrozza, mert a paradicsomnak kell a kiskanál cukor. Én fűszerköményt és fokhagymát is dobok bele, amiért anyukám lehet, hogy megdobálna legókatonákkal, ha tudná.

Az örök lecsókérdések

A tökéletes lecsó receptje tehát nem létezik, mert mindenki mögött más hagyomány áll, más szokások és ízek, és mivel alapétel, ezért rá tényleg illik az, hogy ahány ház, annyi szokás. Ettél már cukkinisat? És rizsesen vagy tojásosan szereted jobban? Sok leve legyen vagy kevés? Feleannyi paradicsom vagy ugyanannyi, mint a paprika? Ugye igaz, hogy nincs két egyforma válasz?!

Azonban én most összeszedtem azt a tíz számomra legkedvesebb lecsóreceptet, amik között biztos, hogy minden lecsóiskola követője talál a fogára valót. Sok-sok remeket ajánlunk a Cafeblog szerzőitől. Mert ha szezon van, olyan nincs, hogy lecsó ne legyen. 

1. Állítólag ez az igazi, legfinomabb lecsórecept, bár én a cukrot kifejezetten ellenzem. A cukor különben is öl, butít és nyomorba dönt.

Van olyan, hogy tökéletes lecsó?

2. Ha valakit Imre papának hívnak, akkor lecsóügyileg csakis megbízható ember lehet. Ő az, akinek a lecsóját napról napra örömmel eszi az egész család, úgyhogy valami titokra tényleg rátapintott a receptjével.

Van olyan, hogy tökéletes lecsó?

3. Egy huszáros vágással laktatóvá tehetjük a lecsónkat, ha tarhonyával és hússal pakoljuk meg, főzzük össze. Igazi férfias lakoma válhat az amúgy diétás ételből.

Van olyan, hogy tökéletes lecsó?

4. Ugyanígy persze nemcsak tarhonyával, hanem rizzsel vagy akár gerslivel is dúsíthatjuk, hogy még ütősebb legyen.

Van olyan, hogy tökéletes lecsó?

5. A gomba egészen különleges ízt ad a lecsónknak, ha esetleg egy kicsit már unnánk a hagyományos változatot. Egészen új távlatokat nyithatunk.

Van olyan, hogy tökéletes lecsó?

6. Mi már próbáltuk, és a lecsó tényleg nagyon finom tejföllel, melegen ajánljuk, mármint meleg szívvel. Ha lesütünk mellé egy csirkemellet, esetleg nyulat, akkor meg pláne teljes ebéddé válhat.

Van olyan, hogy tökéletes lecsó?

7. Az eddigi legnagyobb kedvenc, amiben összejön a pite és a lecsó, a két bármikor és bármilyen mennyiségben fogyasztható étel: a lecsós pite.Van olyan, hogy tökéletes lecsó?

8. Az igazi mindent bele lecsó, csak épp nem lecsónak hívják, mert a franciáknak fogalmuk sincs, hogy tulajdonképp mit is főznek-sütnek: a rataouille. Itt aztán tényleg csak a fantázia szab határt: a paradicsomhoz, paprikához cukkini, padlizsán, tök, bármi mehet, be a sütőbe sok fűszerrel, és lakmározhatunk is.

Van olyan, hogy tökéletes lecsó?

9. A franciák után áttérhetünk a mexikói ízekre: kukoricát, babot bele, szórjuk meg csilivel, és még akár tésztát is főzhetünk bele. Így új értelmet nyer a lecsónk, ami csak nyomokban emlékeztet majd így önmagára.

Van olyan, hogy tökéletes lecsó?

10. Ha pedig mindezt nemcsak a szezonban, hanem az év bármely szakában szeretnénk élvezni, akkor meg kell tanulnunk befőzni a lecsónkat. Nem ördöngösség, és nagyon megéri pár üvegnyi nyarat magunkkal vinni a hideg téli napokra.

Van olyan, hogy tökéletes lecsó?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top