Gasztro

Így készül a tökéletes gofri!

Gyerekkoromban még csak pavilonokban árulták, de szerencsére ma már egyszerűen megoldható az otthoni elkészítése is. A tészta minden gyerek kedvence, ráadásul nem szükséges órákig a konyhában görnyedni, hiszen nagyon gyorsan kész van...

Valahogy előjött rajtam a nosztalgiahullám, amikor a kislányom folyamatos unszolása után egy héten belül a második gofriadagot sütöttem.

Felrémlettek a 80-as évekbeli pavilonok, amelyek hirtelen ellepték a kisvárost, és amelyekben hamburgert, hot dogot árultak, olyan igazi magyaros hamburgert, tele finomságokkal, igazi hússal, igazi paradicsommal, hagymával, sajttal, és amiből összesen kétszer ettem akkoriban, mert nálunk ételnek a paradicsomleves betűtésztával, a húsleves grízgaluskával és a rizses lecsó számított, nem holmi hamburgerek. 

Aztán egyszer a mozi, pontosabban filmszínház mellett – mert még akkor az is volt a kisvárosban- feltűnt egy új pavilon: Ge-off-rey – szótagoltuk a cirkálmányos feliratot, aminek semmi értelme nem volt.

Igazi értelmet egy hét múlva nyert, mikor a pavilon kinyitott, és édes illattal csábítóan hívogatott gyereket, felnőttet egyaránt. Persze rögtön meg kellett kóstolni az egyébként borsos árú finomságot, és persze az extra változatot, amire vékonyan baracklekvárt kentek, majd jött rá egy csokipuding, amit végül tejszínhab koronázott. Egyszerűen isteni volt. Ma is így szeretem a legjobban. 

Így készül a tökéletes gofri

Hozzávalók:

  • 25 dkg liszt
  • 1 csipet só
  • 3 tojás
  • 7,5 dkg vaj (olvasztott)
  • 375 ml tej
  • 2,5 dkg cukor

Az elkészítésről A napfény illata blogon olvashatsz!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése