Gasztro

Nagy serpenyőteszt – kipróbáltuk, leégettük, elmostuk

Nem tudjuk, mások hogy vannak ezzel, de mi a serpenyőket használjuk legtöbbször az összes konyhai edény közül. Ezért aztán pont a serpenyők mennek általában a leghamarabb tönkre, ezért elgondolkodtunk, érdemes-e befektetni kicsit drágább darabokba. Hat serpenyőt próbáltunk ki, íme az eredmény.

Tefal Classy Chef és Talent

Kevés edénymárka ennyire ismert, mint a Tefal, aki rendszeresen főz, valószínűleg használta is már valamelyik terméküket. Én például már legalább 5-6 Tefal serpenyőn vagyok túl: az nagy probléma a csodálatos teflon bevonattal, hogy egy idő után bizony tönkremegy, akármennyire is vigyázunk rá. Rendszeres használatnál nekünk 3-4 év volt eddig a leghosszabb idő jelentősebb állagromlás nélkül.  

Egy Tefal Talent és egy Classy Chef serpenyőt próbáltam ki, mindkettő csodásan hozta a márka összes ígéretét rövid távon. Mindkét serpenyő minden típusú tűzhelyen használható, a rozsdamentes acélbetétnek köszönhetően a hőelosztásuk nagyon szuper. Szerintem még palacsintát is jobb így sütni. Az újdonságot a Titanium Pro bevonat jelenti, melynek köszönhetően a leírás szerint a szokásos élettartam a duplájára nő. Ezt persze nem tudtuk tesztelni, de öt év múlva megmondjuk, hogy állunk… Addig pedig élvezzük, hogy tényleg semmi nem ég oda, és alig kell zsiradékot használni – zseniális pattogatott kukoricát csináltunk például mindkét serpenyőben.

Ár: 8000-10 000 forint, mérettől és típustól függően

Nagy serpenyő teszt – kipróbáltuk, leégettük, elmostuk

Skeppshult

Az elején azért némi fenntartással közeledtem a Skeppshult designos, elképesztően nehéz öntöttvas serpenyőjéhez – egyszerűen nem tudtam, hogy kezdjek bele az ismerkedésbe. Őszintén bevallom, hogy bár utánaolvastam, kezdetben előfordult, hogy odaégettem az ételt. A Svédországból érkezett Skeppshultot ki kell tapasztalni, kicsit meg kell tanulni, hiszen egészen másképp viselkedik, mint a megszokott serpenyők. Viszont abban a pillanatban, hogy ráéreztünk, kitör a szerelem.

Félelmetesen gyorsan felmelegszik, jelentősen le tudja rövidíteni a főzési időt, és valóban egészen más íze van az ételnek, ami benne készül. A tesztre érkezett serpenyőnek ráadásul fémnyele van, így a sütőbe is be lehet tenni. A tisztítása miatt aggódtam egy picit, de akármilyen jól bele is égett az oldalas zsírja és leve, a gyártó utasításait követve némi forró vízzel könnyen tisztára varázsoltam.

Az elmúlt pár hétben készítettem benne zöldséges és húsos ételt is, kerámialapos főzőlapon és elektromos sütőben is használtam. Egyetlen dolog okoz némi nehézséget: a súlya. Ezt a serpenyőt aztán nem lehet csak úgy félkézzel odébb tenni, nekem legalábbis nem sikerült, mindig kell hozzá mindkét kezünk.

Ár: 25 000-45 000 forint, mérettől függően

Nagy serpenyő teszt – kipróbáltuk, megírtuk

Ikea

Még mindig az öntöttvas vonalon haladunk, csak az olcsóbbikon. A Senior serpenyő viszi a pálmát  bár sütőbe sajnos nem lehet betenni, mivel fa nyele van, csak főzőlapon használható, ott viszont minden tűzhelyen. A leírás szerint a zománcozott bevonatnak köszönhetően nem kell megolajozni, ezzel azért vitatkoznék, nekem legalábbis rendesen sikerült beleégetnem a krumplit első alkalommal. Gyorsan melegszik, nagyon szépen tartja a hőt, és valóban egyenletesen pirul az étel. Remekül lerövidíti a főzési időt, soha többet nem csinálunk másban karamellizált répát például. Én nem bánnám, ha kicsit magasabb lenne a fala, több dologra tudnánk használni, de ennyi pénzért jó vétel.

Ár: 6990 forint

Nagy serpenyő teszt – kipróbáltuk, megírtuk

Fiskars

A teflon tulajdonságaival rendelkező PFOA-mentes bevonat van rajta, ami szerintük azt jelenti, hogy hiányzik belőle az a vegyület, ami miatt a teflont annyit kárhoztatják. Szép magas fala van és a hozzá járó fedőn praktikus kis lyukak, hogy a gőz ki tudjon belőle jönni. A pár hetes használat közben nem tapasztaltam különbséget a többi nem tapadós bevonatú edényekhez képest, pont ugyanúgy viselkedett, ahogy azt eddig megszoktam.

Hogy a bevonata mennyire tartós, arról egyelőre nem tudok beszámolni, jól bírta az igénybevételt, a tisztítása különösen egyszerű volt. Picit talán lehetne vastagabb az alja – tudom, nekem semmi sem elég jó. Viszont könnyű emelgetni, és minden típusú tűzhelyen használható.

Ár: 11 900 forint; Emag

Nagy serpenyő teszt – kipróbáltuk, leégettük, elmostuk

Delimano

Kerámiabevonata ugyanannyira nem tapadós, mint a teflon és a PFOA-mentes bevonat, viszont jóval könnyebb odaégetni benne az ételt, mint a teflonban. A Teflonban szinte lehetetlen odaégetni bármit is, kiszárad, pöndörödik, nagyon lassan pirul, ez egyébként néha gond bizonyos ételek esetében. A kerámiabevonatú serpenyőben viszont még a palacsintára is oda kell figyelni, mert ripsz-ropsz megfeketedik, még ha nem is ég le. Ez pedig jó dolog, mert a megfelelő hőmérséklet mellett remekül használható pirításra és karamellizálásra. Csak nem szabad magára hagyni. Bizonyos beszámolók szerint a kerámia sérülékenyebb, mint a teflon, nekünk ezalatt a pár hét alatt nem volt vele semmi ilyen tapasztalatunk, szépen állta a sarat. Szerettük a régi zománcos edényekre utaló designt is, nagyon praktikus serpenyő, állandó szereplője lesz a konyhánkban zajló műsornak.

Ár: 5000-10 000 forint, mérettől függően

Nagy serpenyő teszt – kipróbáltuk, megírtuk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top