Gasztro

Műanyag darabok kerültek elő a csirkemellsonkából

Az egyik szegedi Sparban vásárolt sonkában műanyag darabokat találtak. Mégis hogy kerülhet ládadarab az élelmiszerbe?

A SPAR Szeged, Tápai utcai üzletében vásárolt szombat délután Hercsi csirkemellsonkát Piroska Andrásné. Az eladó egész rudat vágott fel, amikor egy fekete műanyag láda sarka került elő a sonka belsejéből. Az eladó ironikusan megjegyezte, legközelebb egy egész ládát tesznek bele, majd lemérte a kért 40 dekányi mennyiséget – írja a Délmagyar.

A vásárló hazavitte a kilónként közel 2300 forintba kerülő sonkadarabot, majd amikor a terméket elővette szendvicskészítéshez, meglepődött: csontszilánkot és még egy ládadarabot talált (fotó) a sonkában.

Az élelmiszert előállító vállalkozás súlyos technológiai fegyelemsértést követhetett el, élelmiszer-biztonsági hibáról van szó – reagált a lap megkeresésére az élelmiszer-biztonsági hatóság nevében a Csongrád Megyei Kormányhivatal Sajtószolgálata. Hangsúlyozták, a kereskedelmi egységnek azonnal ki kellett volna vonnia a forgalomból a húsipari terméket, hiszen a szemmel láthatóan szennyezett csirkesonkát nem lehetett volna eladni. Hozzátették, a Délmagyar olvasójának levelét közérdekű bejelentésként kezelik, az eljárásrendnek megfelelően az ügyet a Hercsi-Hús Kft. telephelye szerint illetékes hatóságnak továbbítják, valamint a forgalmazói magatartás felülvizsgálata céljából a Csongrád Megyei Kormányhivatal Szeged Járási Hivatalának is megküldik.

A SPAR Magyarország Kft. közben megkezdte belső vizsgálatát a Hercsi csirkemellsonka minőségi hibája miatt, amelynek során felvették a kapcsolatot a termék gyártójával. A SPAR a kellemetlenül járt vásárlótól elnézést kért, egyúttal felajánlották számára a termék árának visszafizetését.

További cikkek étel, minőség témában:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top