Gasztro

Bezár a Jégbüfé

Már csak 3 napja van annak, aki még el szeretne menni a legendás cukrászdába, a Jégbüfébe, ugyanis bezár.

A belvárosi Jégbüfé 1952-ben nyitotta meg a kapuit, több generáció legendás helye, szeretett találkozási pontja (volt), most azonban bezár a Párisi Udvarban található összes üzlettel együtt. Az épületet ugyanis felújítják, ötcsillagos apartmanhotel lesz a helyén. Az Origo információi szerint a Jégbüfé tulajdonosa szeretne a környéken maradni, de olyan drágák a bérleti díjak, hogy egyelőre nem talált másik helyszínt. 

Az ikonikus üzlet augusztus 29-én, szombaton nyit ki utoljára, akkor akciókkal várják a vásárlókat, hogy kiárusítsák a megmaradt készlete. Bár a korábbi hírek arról szóltak, hogy a cukrászda végleg elbúcsúzik az eredeti helyétől, ám a kirakatban biztató üzenet található, ez: várható nyitás 2017 március, úgyhogy van még remény, hogy a Jégbüfének lesz helye az új funkciókat ellátó épületben is. Ez mindenképpen jó hír, még akkor is, ha így nem lesz már ugyanolyan.

Rogán Antal, az V. kerület volt polgármestere tavaly májusban jelentette be hogy 2,1 milliárd forintért értékesítették a Párisi Udvart, a hivatalos álláspont szerint azért, mert az önkormányzatnak nem volt pénze az épület felújítására.

Viszlát Jégbüfé, hiányozni fogsz!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top