Gasztro

Durván drágul a cukor

Jövőre valószínűleg már több mint 200 forintot kell majd fizetnünk egyetlen kiló cukorért.

Idén ősszel átlagosan 5-7 százalékkal emelkedett a cukor ára tavalyhoz képest, a drágulás pedig a jövő év elején akár a 10 százalékot is elérheti – írja a Népszabadság.

A drágulás oka, hogy a cukor nemzetközi jegyzési ára nyár óta a londoni piacon mintegy 20 százalékkal emelkedett, míg a tengerentúlon 40 százalékos a drágulás.

A lapnak nyilatkozó egyik gyártó szerint hiú ábránd, hogy a cukor jelenlegi, 200 forint alatti kilónkénti ára tartós lesz a magyar piacon. Biztató azonban, hogy a szakértők szerint a drágulás nem lesz folyamatos, ugyanis megfékezheti a dollár árfolyamának javulása, illetve az, hogy az, hogy India a cukornádtermelők állami támogatását tervezi.

Sokkal drágább lesz jövőre a cukor

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top