Gasztro

Csökkenteni kellene a tojás áfáját

A Tojásszövetség szerint nagy szükség lenne a tojás áfájának csökkentésére, és a tojásárak feltüntetésére vonatkozó előírásokat is szigorúbban kellene venni.

Sürgősen csökkenteni kell a tojás általános forgalmi adóját, mert az árletörő hatású, a sokszor ellenőrizetlen tojásimport súlyos zavarokat okoz a magyar tojáspiacon – közölte a Tojásszövetség.

A szövetség szerint az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) jó eszköz az illegális tojásszállítmányok egy részének kiszűrésére, azonban a tojásszektor kifehérítéséhez és az import látványos visszaszorításához arra is szükség lenne, hogy a tojásforgalmazás áfakulcsa 27 százalékról 5 százalékra csökkenjen.

Emellett hatékonyabban kellene betartatni a tojásárak bolti feltüntetésére vonatkozó előírásokat is, mert a kereskedők számos esetben félretájékoztatják a fogyasztókat. Magyarországon 2014 óta kötelező a darabonkénti ár mellett megjeleníteni a kilogrammra vetített árat is. 

Az importtojások közel háromnegyede kisméretű

A Tojásszövetség emlékeztet: az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) reprezentatív felmérése megállapította, hogy az importtojások mintegy 70 százaléka a kisméretű S és S/M jelölésű  kategóriába tartozik.  Ez a méret azonban nem felel meg a tojástermelés biológiai sajátosságainak, mert a tyúkállományok egész életükben csak 5-6 százalékban termelnek ilyen kisméretű tojásokat.

Más ágazatok elsősorban a sertésszektor pozitív tapasztalatai igazolják, hogy az áfacsökkentés tisztítja a piacot, a tojásszektor esetében pedig jelentős költségvetési bevételkieséssel sem kellene számolni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top