Gasztro

Több pénz jut a gyermekétkeztetésre

Az eddigi 4,5 milliárd helyett már 5,3 milliárd forint áll majd rendelkezésre a gyermekétkeztetésre, ami az iskolai szünidőre is kiterjed.

 Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár azt mondta a Magyar időknek, hogy tavaly nyári, rászorulóknak biztosított ingyenes menza utáni tapasztalatok után döntött a kormány a 800 milliós emelés mellett.

 A tavaly nyári programban 440 forint jutott egy fő étkezésére, amit az önkormányzatok is nagyon kevésnek tartottak. Javaslatukra emelték meg a költségeket 570 forintra, így már 5,3 milliárd forint az állami finanszírozási keret, viszont így már nem az állam fizeti a teljes összeget, hanem az önkormányzatoknak is be kell szállniuk a finanszírozásba.

A rászorulók a héten kezdődő tavaszi szünetben is ingyen kapnak meleg ételt naponta egyszer.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top