Gasztro

Készíts közösen reggelit a gyerekekkel!

A gyerekek imádják a közös gyümölcsturmixolást, és néhány egyszerűbb ételt maguk is elkészíthetnek a reggeli hajrában.

Készíts közösen reggelit a gyerekekkel!A reggeli készülődés kész téboly lehet, felöltöztetni a gyerekeket, összeszedni az iskolai felszerelést, a tízórait, közben figyelni az időt, és ezzel még nincs vége. Könnyíthetünk kicsit az ilyenkor szokásos őrületen, ha hétvégén tanítjuk kicsit a gyerekeket, hogyan boldoguljanak a konyhában. Főleg, ha élvezik a főzés közbeni pepecselést, ami nemcsak a lányok kiváltsága, sok fiú is ráérez az ízére.

Sütés-főzés nélkül

Tűzhely közelébe gyereket engedni nem szerencsés, pedig a tojás általában azon készül. A mikróban viszont maguk is elkészíthetik, ha a tojást előbb beleütik egy csészébe, elkeverik a sárgáját a fehérjével, megsózzák, fűszerezik. A tetejét le kell takarni műanyag fóliával, fontos, hogy pár lyukat szúrjanak bele egy villával, majd egy percre mehet a mikróba. Ha megfordítják a csészét, a tojás kicsusszan belőle, és rátehetik egy szendvicsre.

Vonzóvá teheti az egészséges reggelit, ha ínycsiklandóan néz ki, ehhez rétegezzük egy talpas pohárba a müzlit, a joghurtot és a gyümölcsöket, a tetejére pár kiskanál lekvár is mehet néha. Így a gyerekek úgy érezhetik, hogy desszerttel kezdik a napot, miközben értékes kalciumot visznek be a szervezetükbe. Az elkészítése annyira egyszerű, hogy egy idő után maguk is csinálhatják.

Gyümölcslexikon

Gumibogyószörp közösen

Ha nehéz rávenni a gyerekeket az evésre, akkor segíthet, ha bevonjuk őket az étel elkészítésébe. Kezdetnek kipróbálhatjuk a házi müzliszeletet. Nem kell vele reggelente szöszmötölni, hétvégén összerakhatjuk közösen. A magok kiméricskélése és összekeverése tökéletesen veszélytelen konyhai munka.

“Az unokaöcsémék zöldségeket centrifugáznak le, ezt közösen csinálhatják reggelente. A négyéves kisfiú amúgy valószínűleg nem inná meg zöldségleveket, de nagyon élvezi, hogy az apukájával együtt tevékenykedhet, és így mindjárt más” – mesélte Zita.  Rengeteget számít az is, hogyan nevezzük az ételt, valószínűleg előnyére válik a zöldségkoktélnak, ha gumibogyószörpnek hívják és nem frissen facsart zöldséglének. 3-12 éves kor közötti gyerekeknek jobb, ha vízzel hígítva adjuk a zöldségből és gyümölcsből készült leveket,  elég, ha csendes fröccsöt csinálunk belőle, és felöntjük vízzel.

Téli turmix (4 főre)

Hozzávalók 4 főre:

  • 30 dkg sárgarépa
  • 20 dkg narancs
  • 20 dkg banán
  • 2 szem aszalt sárgabarack
Kategóriareggeli
Elkészítési idő15 perc
Nehézségi szintkönnyű

Elkészítés

A répát és a narancsot lecentrifugázzuk, a banánt és a szárított barackot leturmixoljuk, összekeverjük az egészet

 

Gyúrás, kavargatás

“Nálunk a konyhában a tészta a sztár, imádják gyúrni, nyújtani és formákat szaggatni belőle” – mesélte egy háromgyerekes apuka. A banános kenyérrel biztos nem lövünk mellé, és ha a család megérzi a házikenyér illatát, biztos nem fog gyanút, hogy valami ízetlen, egészséges ételt kell netán megenni. Elkészíthetjük hétvégén egy ráérősebb napon, vagy hét közben este összeállíthatjuk a tésztát, hogy másnap már csak sütni kelljen. Bár cukor is kerül bele, a teljes kiőrlésű liszt és a zabpehely tele van rostokkal. A gyerekek is beszállhatnak, hiszen két tálnyi kavargatni való összetevő is szerepel a receptben.

Banánkenyér

Hozzávalók:

  • fél teáskanál só
  • negyed csésze őrölt lenmag
  • háromnegyed csésze nádcukor
  • 1 csésze teljes kiőrlésű liszt
  • fél csésze natúr joghurt
  • fél csésze zabpehely
  • 2 teáskanál sütőpor
  • 3 db banán
  • fél csésze tej
  • 2 evőkanál olaj
  • 2 db tojás
  • háromnegyed csésze gyümölcsös müzli
Kategóriareggeli
Elkészítési idő45 perc
Nehézségi szintközepes

Elkészítés

Egy nagy tálba öntsük össze a lisztet, a zabpelyhet, a lenmagot, a sütőport és a sót. Egy másik edényben a tejet, a tojásokat, a cukrot a joghurtot és az olajat keverjük össze. A masszát ráöntjük a szilárd hozzávalókra, és összedolgozzuk. A végén forgassuk bele óvatosan a banánokat és a müzlit.

Töltsük a tésztát egy hosszúkás formába, és 190 fokon nagyjából 40 percig süssük, a végén fogpiszkálóval ellenőrizzük, hogy megsült-e. Ha nem ragad már rá semmi, akkor kivehetjük, majd hagyjuk hűűlni öt percig, de még melegen tároljuk. A banánkenyér még néhány napig fogyasztható, ha későbbre is marad belőle, akkor a mikróban vagy a sütőben felmelegítve felfrissíthetjük.

 

14 év felett

A nagyobbak, ha már nem kell félteni őket a tűzhelytől, összeüthetnek reggel egy rántottát, mondjuk sonkás-snidlingeset vagy egy tál búzadarát, amit durvára tört mandulával és gyümölcslekvárral, kompóttal vagy szárított gyümölccsel dobhatnak fel. Hétvégén kivételes alkalmakkor még a szülőket is meglephetik a napos pirítós továbbfejlesztett változatával, ami sütőben készül.

 

Napos pirítós citromos ricottával

Hozzávalók:

  • pár csipet só
  • 6 dkg tojás
  • 1-2 csipet bors
  • 1-2 szál kakukkfű
  • 1-2 evőkanál olívaolaj
  • 1 teáskanál citrom leve
  • 6 szelet kenyér
Kategóriareggeli
Elkészítési idő25 perc
Nehézségi szintkönnyű

Elkészítés

Melegítsük elő a sütőt 200 fokra, és egy pogácsaszaggatóval vagy az ujjunkkal fúrjunk tojásnyi méretű lyukat a kenyérszeletek közepébe. Tegyük őket egy tepsibe a kiszedett kenyérbelekkel együtt, és csepegtessünk rájuk olívaolajat, majd süssük 10-12 percig. Közben keverjük el a ricottát a citromlével, sóval, borssal, kakukkfűvel, vegyük ki a kenyereket, kenjük meg őket a fűszeres ricottával, majd üssük a közepükbe a tojást. Tegyük vissza még 12 percre, majd tálaljuk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top