Gasztro

Tokaji borral főznek Széll Tamásék a Bocuse d’Or-on

Tokaji bort is használ majd a magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsversenyen, ahol a dobogó a cél.

Széll Tamás séf, a magyar csapat versenyzője a felkészülésről szóló szerdai budaörsi sajtótájékoztatón felidézte, hogy Bocuse d’Or első magyar résztvevőjeként 2013-ban a tizedik helyet sikerült megszereznie. Az idei világdöntőn ehhez képest legalább öt helyet szeretne előrelépni, “a dobogó pedig a legszebb álom lenne” – árulta el a Bocuse d’Or 2016-os kontinensbajnokságának győztese.

Tokaji borral főznek Széll Tamásék a Bocuse d'Or-on

Szulló Szabina másodcoach hozzátette, hogy a magyar csapat versenyfogásaiban a nemzeti sajátosságok is feltűnnek: többféle savanyítást is felhasználnak majd az ételek elkészítése során, az alapanyagok között pedig szerepel: a tokaji bor és ecetek, a magyar erdei gombák és a dió.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top