Gasztro

Román gombát akart teríteni Magyarországon a galócacsempész

Pénzbüntetést kér az ügyészség arra a férfira, aki engedély nélkül hozott be mintegy 700 darab császárgalócát Romániából. A csempész elismerte tettét.

Családi vállalkozásban gomba-nagykereskedelemmel, valamint vadon termő erdei gombák felvásárlásával foglalkozott az a 46 éves férfi, aki az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség szerint 2016 késő nyarán Romániába utazott, ahol egy ottani cég vezetőjétől 54 kg császárgombát szerzett meg.

Császárgalóca

Ezeket az ártándi határátkelőnél egy hőfokszabályozóval és szigeteléssel ellátott gépkocsival szállította be Magyarországra, majd az Eger környéki otthonába fuvarozta. A nyomozó hatóság a vádlott lakóhelyén foglalta le az egyébként ehető galócákat, melyek értéke meghaladja a 3 millió forintot.

A ritka császárgalóca egy 2001. évi miniszteri rendelet értelmében védett gombának minősül, értéke egyedenként ötezer forint. Ennek megfelelően birtoklásához, valamint az országba történő behozatalához a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges. A vádlott ilyen engedéllyel nem rendelkezett, ezért cselekményével – az ügyészi vád szerint – megvalósította a  természetkárosítás bűntettét, ami három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény.

Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség a cselekmény elkövetését beismerő cégvezetővel szemben tárgyalás mellőzésével pénzbüntetés kiszabására tett indítványt, valamint arra, hogy a bíróság tiltsa el őt a gomba-nagykereskedelmi tevékenységtől, illetve a vadon termő erdei gombák felvásárlásától mint foglalkozástól.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top