Gasztro

Vége a tűréshatárunkat feszegető tojásdrágulásnak

A madárinfluenza és a nyár végi fipronilbotrány, valamint a szokásos ünnepi drágulás miatt tavaly december elejére jelentősen megugrott a tojás ára. Szerencsére már itt az enyhülés.

A hazai piacon december elején érte el a tojás drágulása a csúcspontot 40-42 forintos termelői árral, ami 62 forintos fogyasztói árat hozott a fogyasztóknak karácsony előtt. Ám a hónap második felére jelentősen csökkent ez az ár, végre lejjebb csúsznak a számok – írja a Magyar Nemzet. 

Az év végre 28-30 forintra szelídült a termelői ár, ami az Agrárgazdasági Kutatóintézet piaciár-információs rendszerének adatai szerint januárban már a boltokban is éreztette a hatását. Az L méretű tojás darabja így a decemberi 62 forint helyett január harmadik hetében 59 forintba került, az M-es ára közel 60 forintról 54 forint alá csökkent.

Már tavaly ősszel figyelmeztettek az erős drágulásra. Az agrárszakértő szerint húsvétkor és karácsonykor mindig emelkedik az élelmiszer ára, de most a korábbi évekhez képest  nagyobb mértékű volt a drágulás, ami elsősorban a 2016-os madárinfluenza és a tavalyi nyár végi fipronilbotrány következménye. Az ünnepekkor mindig megnő a kereslet a tojásra, általában ez a drágulás oka, de 2017-ben az említett események miatt a kínálati oldal különösen szűk volt, ez dobott még egyet a tojás árán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top