Gasztro

A lelkednek is jót tesz, ha másoknak sütsz

Újabb tudományos igazolást kap a gondolat, hogy adni néha jobb, mint kapni.

Kiderült, hogy az úgynevezett komfort kaják nemcsak azokra hatnak nyugtatóan, akik fogyasztják, hanem azokra is, akik készítik őket. Több amerikai pszichológus szakember is állítja, hogy süteménnyel lepni meg másokat jó hatással van a lelkünkre.

Donna Pincus, a bostoni egyetem neurológusprofesszora azzal kezdi, hogy a sütés remek mód, hogy kifejezzük kreativitásunkat. „A kreatív cselekvések és az általános jó közérzetünk között szoros kapcsolat áll fenn” – fogalmaz a professzor. „Ha valami olyanban merülünk el, ami koncentrációt igényel, azonnal csökken a stressz szintje. A sütés során pedig nagyon is összpontosítanunk kell: az ízekre, az illatokra, ezzel pedig máris hatékonyan csökkentettük a stresszt.”

Még ha esetlegesen pár pluszkilóval is járnak, a sütemények (és általában az ételek) kiváló módot adnak az érzelmeink őszinte kifejezésére is – főleg, ha ez egyébként nehezünkre esik. „A legtöbb kultúrában az etetés a szeretet egyik kifejezési formája” – erről már Julia Ohana kulináris művészetterapeuta számol be. Szerinte a sütés maga az altruizmus, melynek hatására azt érezhetjük, hogy valami hasznosat és jót cselekedtünk a többiekért, ezáltal pedig a saját önértékelésünk is javul. Így már világos, miért tukmálja a nagyi a házi pogácsát, ahogy az is, hogy miért sokkal jobb saját készítésű süteménnyel meglepni életünk párját drága ajándék helyett Valentin-napon.

GlamourParis

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top