Gasztro

Csak borásznők lesznek a nőnapi borkóstolón

Huszonnyolc pincészet mutatkozik be a Cherchez la femme nevű borkóstolón, ahol csak női borászok borait lehet megkóstolni.

Kizárólag női borászok részvételével rendezik meg a Cherchez la femme elnevezésű sétáló kóstolót a nemzetközi nőnapon, csütörtökön a Sofitel Budapest Chain Bridge Hotelben, ahol huszonnyolc pincészet mintegy nyolcvan borával ismerkedhetnek meg a látogatók.

Szabó Edit borszakíró 2017 végén jelentette meg Gyengébb? Nem! című könyvét, melyben huszonhat női borász, birtokigazgató meséli el saját történetét és családi receptjeit.

Mint a szerző az MTI-nek elmondta, számos borkóstolón vett már részt az egészen kicsiktől a nagyszabású sétáló rendezvényekig, és mindig azt tapasztalta, hogy „főként a férfiaké a terep”. A kötet megjelenése után ezért elhatározta, hogy megszervezi az első olyan kóstolót Magyarországon, amelyen kizárólag női borászok mutatják be boraikat.

A programba a könyvben nem szereplő borásznők közül is bekapcsolódnak néhányan, így Tokajtól Sopronig, Etyektől Villányig tucatnyi magyar borvidék képviselteti magát. Lesznek olyan borásznők, akik a családi hagyományokat viszik tovább – mások mellett Árvay Angelika, Gere Andrea vagy Laposa Zsófi –, mások maguk alapítottak pincét, mint például Csetvei Krisztina vagy Ujvári Vivien, de olyanok is akadnak, akik birtokigazgatóként vezetnek borászatokat (Debreczeni Mónika például a Vylyant, Matolcsy Sára az Etyeki Kúriát).

A borásznők többsége olyan borokkal érkezik, amelyekkel a kóstolón találkozhat először a közönség, a Bortársaság asztalánál pedig olyan buborékos italok tűnnek fel, amelyeket külföldön készítettek női kezek. A borok mellett lehet kóstolni pálinkákat is, Stéphan Rémon konyhafőnök és csapata pedig a sajtokról, érlelt sonkákról és egyéb francia finomságokról gondoskodik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top