„Ön mikor vesz a szájába cukorkát?” – szegezték neki a kérdést egy csomó (reprezentatív mintába rendezett) honfitársunknak édességügyi szakértők. A cukorka ugyanis méltatlanul elhanyagolt, de annál fontosabb szereplője (piackutatásul: szegmense) a jégkrémmel, macaronnal és országtortával marketingelt desszert- és édességbiznisznek, érdemes hát külön vizsgálni. Hatalmas meglepetés nincs, a számok és a társadalmi viselkedésminták mégis megérnek némi elemzést, főleg azért, mert az ország szó szerint legédesebb nevű szervezete vezényelte a kutatást és annak prezentációját. Vágjunk is bele.
Az első adat rögtön óriási meglepetés:
az édességben hatalmas pénzek vannak.
A globális édességpiac éves forgalma több mint 180 milliárd dollár. A magyar piac az egész világénak kicsit több, mint egy hétszázad részét teszi ki a maga 250 milliárd forintjával. Egy átlagos magyar ember havonta 1382 forintot költ édességekre, cukorra, dzsemre, csokira és mézre (tehát mindenre, ami édes). Ez a tavalyi adat, és jóval nagyobb, mint a tavalyelőtti. Természetesen a csoki a legnépszerűbb, majdnem 500 forintot költünk rá havonta.
Villamosplakát, mely a cukorkafogyasztást népszerűsíti (Forrás: Magyar Édességgyártók Szövetsége)
Cukorkaügyben némileg elmaradott nemzet a magyar – retromárkák ide vagy oda –, utóbbi szegmens forgalma csupán 28 milliárd forint, míg a nemzetközi piacon a cukorka az összes édesség nagyjából felét teszi ki.
Miért emelik ki a cukorkakészítőket?
Azért, mert a hazai gyártókat összefogó szervezetnek, a Magyar Édességgyártók Szövetségének van egy szárnya, amely – nyilván szándékolatlanul – a legcukibb nevű magyar intézmény. Ez a
cukorka munkacsoport,
amely kifejezetten a puha és kemény szemes édességeket vizsgálja a gumicukortól a Negrón át a Dunakavicsig. A cukorka ugyanis egyre fontosabb és menőbb. Több okból is. Egyrészt ugye dúl a retróláz, visszahozni a régi, jól ismert márkákat soha ilyen könnyű és kifizetődő nem volt, mint most. Másrészt a cukorka jobban ellenáll az édességipart évről évre egyre inkább megizzasztó globális felmelegedésnek, mint a sima csoki, a jégkrémekről nem is beszélve: könnyebb szállítani, tárolni, kevesebb termék olvad, folyik.
Fotó: Fortepan
A cukorkafogyasztásnak egyébként egészen összetett szociológiai vetülete is van. „A cukorka önjutalmazás: élvezet és bocsánatos bűn” – mondta a kutatást bemutató édességügyi kerekasztal-beszélgetésen Perjés Ákos, a cukorka munkacsoport vezetője. Ide kapcsolódik a közvéleménykutatás-történelem alighanem legfeleslegesebb kérdése:
Milyen alkalmakkor fogyaszt ön elsősorban cukorkát?
Naná, hogy a válaszadók majd fele a „ha csak úgy megkívánom” opciót jelölte meg. Dobogós még az ezzel „némileg” átfedésben lévő „otthoni tevékenység közben”, illetve a „kis kényeztetésként, jutalomként magamnak”. Utóbbi válaszlehetőségből nemcsak némi erotika szivárog, de rámutat arra is, hogy
a cukorka egy nagyon fontos nemzeti hiánycikk, az önszeretet és önmagunk megbecsülésének fő hordozója,
sőt: metaforája, fontos integráló és mentálhigéniés szerepe van hát, ez pedig, tekintve, hogy mennyire elhanyagolt ez az ország e téren, felülírja egészségügyi kockázatait is. Az azért megnyugtató, hogy senki nem jelölte meg a „főétkezések helyett” opciót, azaz honfitársainknak vagy van ennyi eszük (és önuralmuk), vagy nem vallják be, hogy nincs.
Apropó, egészség: erről nem esik szó a kutatásban, a kerekasztal-beszélgetésben is csak annyit mondott (egy erről szóló felvetésre) Sánta Sándor, a Szövetség elnöke, hogy „örülök, hogy nem nekem kellett kiejteni az egészség, egészséges, egészségtelen szavakat, mi ugyanis nem merjük, annyira bünti kategóriában vagyunk”, mármint a média és a társadalom szemében. Az azért kiderült, hogy összességében egyre kevesebb a cukor és a kalória a cukorkákban, az pedig belső, iparági szabály és vállalás, hogy nem céloznak gyerekeket a reklámjaikkal, azaz a
Haribo macht Kinder froh, und Erwachsene ebenso
tényleg a múlté.
Fotó: Fortepan
Jönnek fel a cukormentes megoldások, de a vegán termékeket egyelőre nem hozzák be, nincs rájuk kereslet. Próbálgatják viszont a savanyú gumicukrokat, a legkevésbé savanykásak (amelyeken vagy csak a gyorsan eloldódó cukormáz ilyen, vagy magát a cukorkatestet savanyítják) már kaphatók, még várni kell a közepesen és a nagyon savanyúakra („amelyektől összeszűkül az ember szeme, és hát izé, elég sokáig tart a hatásuk”).
A cukorkának egyébként van némi szezonalitása, nyáron a gyümölcsösek mennek, télen a funkcionálisak, azaz a mentolosak vagy ánizsosak. Ide tartozik a Negro is, amelynek neve egyébként nem mai szemmel nézve rasszista gesztus, egyszerűen így hívták a feltalálót, Pietro Negrót.
Na jó, csak még ezt az utolsót!
De vissza a száraz adatokhoz! Ezekből kiderül: elég nagy különbségek vannak a kemény- és a puhacukorka közt, a nyilvánvalókon túl fogyasztásban is. „A keménycukorka közönsége egy elöregedő társadalmi réteg” – mutatott Perjés a grafikonra, amely azt mutatta, hogy a vásárlók több mint egyharmada ötvenpluszos. Kicsit több nő vevő a keménycukorkára, mint férfi, viszont az édességevők mindössze 12 százaléka vásárolja ajándékként is. A keménycukorka összességében enyhe lejtmenetben van.
Fotó: Fortepan
A puha cukorkát inkább közösségben fogyasztjuk, párunkkal, családunkkal, barátainkkal; a keményeket nem ilyen szertartásosan, azokat csak úgy, többnyire egyedül. Akadnak persze magányos gumicukrosok (a fogyasztók kevesebb, mint harmada); a válaszadók fele válaszolta, hogy másokkal közösen, ötöde pedig, hogy közösen és egyedül is. A legtöbben a gyerekeikkel (ami valószínűleg úgy néz ki, hogy a gyerekek kapják, vagy eleve ők kunyizzák ki, a szülő pedig megragadja az alkalmat egy kis önjutalmazásra), de akinek csak partnere van (jelen), az azért többnyire megosztja vele is.
Ja, puha cukorka alatt természetesen a gumicukrot értjük.
Ezt vizsgálta ugyanis külön a cukorka munkacsoport. Ebbe természetesen bele lehetne kötni azzal, hogy az egyre népszerűbb (egyébként otthon is süthető) mályva- vagy pillecukor is puha; erre az az iparág válasza, hogy mióta piacra dobta a Haribo, ez is gumicukornak számít. Gumicukrot a magyarok ötöde fogyaszt havonta, ám harmada vásárolja, méghozzá ajándékba is. Gumicukrot adni tehát nagyobb öröm, mint kemény cukorkát. Jóval több nő eszik gumicukrot, mint férfi. Érdekes még, hogy a legnagyobb gumicukorzabálók a negyvenesek: az összes fogyasztó majd harmada ebbe a korosztályba tartozik.
Luxusnyalóka, életmentő drazsé
Miután valószínűleg nincs magyar ember, akinek ne lenne tele a gyerekkora személyes élményekkel, a cukorkapiacra is könnyű bánatos nosztalgiával tekinteni („régen minden jobb volt”), de a helyzet az, hogy most is minden olyan jó, mint régen, sőt talán jobb is. Az ókori Egyiptomig most inkább ne menjünk vissza (na jó, pár szóban mégis: méz, dió, gyümölcsök), de abban megegyezhetünk, hogy régen a nagyon-nagyon gazdagok kiváltsága volt a cukorka, és jobb, hogy ez ma már nincs így. A 17. században ugyanis, amikor megszülettek az első modern cukorkák, még nem jöttek rá, hogy az alapanyag könnyen kinyerhető a répából, csak a nagyon drága importcikként hozzáférhető nádcukor játszott.
Édességek a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban
Akkoriban még főleg funkcionális cukorkákat forgalmaztak: nem volt még Nébih, sok volt a gyanús, romlott étel (még a gazdagok asztalán is), emésztéskönnyítőként árulták őket tehát. A kiegyezés után aztán bejöttek a cukorkabiznisz jeles képviselői rokonaikkal és tanítványaikkal, és megalapították a magyar édességipart, pár márka ma is él a korszakból.
Hamar kialakult a cukorka piaci funkciója: míg a csoki és a desszertek a szertartásról, a közös fogyasztásról szóltak, a cukorkát vitte magával az ember, zsebben, kézben, akárhol, és apránként, lopva fogyasztotta útközben, munkahelyen, iskolában. A zugfogyasztásból rutin lett, szokás, majd közösségi identitásképző tényező.
Ez nyilván ma is így van: te emlékszel olyan alkalomra, amikor eltettél egy félig még teli zacskó gumicokrot azzal, hogy „na jó, most már elég volt”? Nem? Mi sem.
Liptai Claudia megmutatta lányát, Pankát gyönyörű szép esküvői ruhába bújva
Anyaotthonba került a 17 éves anya, akinek a kisbabáját patkányok harapdálták össze
Meghalt Azahriah menedzsere, Ferich Balázs
Nőként kezdett új életet Németországban a megasztáros Szecsődi Kari
Sztárok, akik a nagyszüleiket vitték a vörös szőnyegre
Csillagjegyek, akik remek hétvége elé néznek
Geszti Péter Gryllus Dorkáról: „Húsz év távlatából is azt érzem, nekünk akkor találkozni kellett”
