Gasztro

Egész életében vega volt, rosszul lett a sonkás pizzától

Vegetáriánus pizzát rendelt a nő, de sonkásat kapott. Annyira éhes volt, hogy csak két szelet után vette észre rajta a húst, akkor viszont rosszul lett.

Egy fiatal vegetáriánus nő és a párja két vegetáriánus pizzát rendelt házhoz. Miután a futár meghozta a pizzát, a 22 éves Shannon Rich nem sokat teketóriázott, nekilátott az evésnek.

Nem sokkal később azonban már levegőért kapkodott. Csak ekkor jött rá, hogy húst evett. Utólag elmondta, hogy a pizza szinte roskadozott a sonkától, ám annyira éhesek voltak, hogy nem vették észre.

Megettem két szeletet, és csak akkor láttam, hogy sonka van rajta

– mondta a nő, aki azt állította, hogy az eset közben fizikailag rosszul érezte magát. És már akkor is a rosszullét kerülgeti, ha rágondol a kellemetlen élményre.

Azt is elmondta, hogy egész életében vegetáriánus volt, azt sem tudja, milyen a hús íze. A barátja is megevett két szelettel, ám ő nem készült ki ennyire, állítólag azért, mert nem volt egész életében vega.

A pizzás cég közölte, hogy a panasz után azonnal felajánlották, hogy elhozzák a pizzákat, és kivizsgálják az ügyet. Ráadásul többször szerették volna visszatéríteni a vételárat, de a fiatal nő nem volt együttműködő.

(LadBible)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top