Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Gasztro

Felelősséggel tartozol azért, akit etetsz. Még ha csak madárról van is szó

Madarat etetni mindenki tud? Egy frászt. Viszont aki elolvassa a tanácsainkat, és gyakorol egy kicsit, már egész jól fog boldogulni

Etetni jó dolog. Nagy szerelmek, nagy barátságok kezdődhetnek egy tál étellel, ezt mindenki tudja. De más csodák is történhetnek velünk pusztán attól, hogy enni adunk. Én például a tavalyi télen szabadidőm – pillanatokban mérhető – jelentős részét a kazánházban, a sebtében összerakott szekrényen kuporogva töltöttem, hol egy fényképezőgéppel, hol a telefonommal, és próbáltam lefényképezni azt a sokszínű, zajos és néha egetrengetően idegesítő madárseregletet, amit kosztosommá fogadtam.

Idén ezzel már meg sem próbálkozom.

Azzal igen, hogy néhány éves madáretetési tapasztalataimat megosszam, mert az nem abból áll, hogy kivágjuk a madáretetőt, vagy kilógatjuk a cinkegolyót, aztán becsukjuk magunk után a terasz ajtaját. Nem, ez sokkal komplikáltabb és összetettebb feladat. Jó sok munkát ad, de megéri.

Apropó, teraszajtó.

„Csipogó verebek, barna a fejetek, tudom a nevetek, mezei veréb! Lármás verebek, szürke a fejetek, tudom a nevetek, házi veréb!” (Fotó: Pixabay)

Idén a hosszú és meleg ősz miatt sokan azt gondolhatták, hogy a madáretetés várhat. Persze nem én, aki már kiokosította magát! De így sem voltam elég gyors. Először csak arra figyeltem fel, hogy megjelent egy-egy cinke a szilfán, meg a konyhaablak előtti bokrokon. Ugrabugráltak az ágakon. Keresik az etetőt, gondoltam mosogatás közben, aztán el is feledkeztem róluk, sok volt a dolog, hétágra sütött a nap, alig vártam, hogy sétáljunk egyet a ligetben. Másnap már többen jöttek. Harmadnapra egy összehangolt, remekbe szabott akció keretében összeszarták az egész teraszt úgy, hogy egy négyzetméternyi felület sem maradt tisztán. Azt hiszem, ezt hívják enyhe célzásnak.

A negyedik nap reggelén mindhárom etető csurig töltve a szokott helyén himbálózott, én meg szitkozódva takarítottam a madárszart. A gyakorlott madáretető – jelen esetben jómagam – ugyanis felkészül az előszezonra, és tartalékol a siserahadnak eleséget. Ezt legegyszerűbben úgy tehetjük meg, hogy a fagyasztóban tárolunk némi fekete napraforgót, szeptember végén, októberben ugyanis még nem árulnak madáreleséget sem a kutyabótban (állateledel-üzlet), sem a szupermarketben.

A tartalékból elvagyunk a főszezonig. Akkor aztán nincs megállás! Tavaly napi egy kiló fekete szotyi fogyott, ezt csak úgy mondom azoknak a naivaknak, akik úgy döntenek, idén madarat fognak etetni, és megússzák három cinkegolyóval a telet.

„Ablakomban nagy a hó, halihó! Ott sétálgat egy feketerigó, jár a szeme, oda néz, ide néz, sétálgat, mint egy igazi zenész.” (Fotó: Vladimír Ješko/Pixabay)

A cinkegolyóra még visszatérek, ám nagyon fontos, hogy túljussunk az első számú szabályon: ha elkezded a madarakat etetni, akkor nem hagyhatod abba. Odaszoknak, várják, sőt téged is várnak. Megtanulják, mikor kecmeregsz ki a hideg kertbe és akasztod ki a teli etetőt. Egy idő után a butábbja és a bátrabbja nem is menekül fejvesztve, hanem a bokor takarásából lesi, ahogy érkezel.

Szóval, ha elutazol, megbetegszel, kitör a karácsony, vagy olyan hideg van, hogy a fejed sincs kedved kidugni az ajtón, akkor sem feledkezhetsz meg róluk. Egyszer s mindenkorra felelősséggel tartozol azokért, akiket etetni kezdtél.

Hogy mivel. Hát igen, ez sem olyan könnyű, ahogy elsőre kinéz, mert ehhez figyelni kell, kik járnak hozzád. A legfontosabb a fekete napraforgó. Az mindig legyen. Ezt el lehet keverni más olajos magvakkal, kölessel. Szeretik a mogyorót, a pisztáciát, a kesudiót (nem pörkölt, nem sózott!), de ezek elég drágák, nem hiszem, hogy akad olyan elszánt madáretető, aki több tízezret szán egy szezonra. Márpedig a szezon akár április végéig is eltarthat.

Szóval, fekete napraforgó és köles legyen. A dióval könnyű dolgunk van, azt ki lehet szórni az etető alá kettétörve – aztán lehet pörölni a kutyákkal, hogy az nem nekik van kitéve, és táguljanak onnét, legalábbis a mieink imádják a diót –, ki lehet akasztani nekik kenyérszalonnát, azt is előszeretettel csipkedik. A tanyán disznóvágás után a nagyszüleim mindig kiakasztották az orgonabokorra a kisült recehájat is, azt nagyon szerették a cinkék, ráadásul megnyugtató volt arra gondolni, hogy a disznónak még ez a része sem megy a pocsékba, ezt is felhasználjuk, ráadásul igen hasznosan. Szalonna és receháj híján kiváló választás a vaj, zsiradék, ha hozzájutunk, a faggyú.

Nálam a cinkegolyó nem vált be, mondhatni, nagy ívben tojnak rá. A cinkegolyó tapasztalatom szerint kemény teleken amúgy sem ideális, mert betonkeményre fagy, és ezek a kistestű párák nem tudják belőle kicsipkedni a magokat. A házi cinkegolyó meg, amit a gyerekkel együtt szívecske formában kifagyasztasz nagy kínnal, és szépen felakasztasz a fára, enyhe teleken szétolvad és lepottyan, hogy a legközelebbi reggelen elcsússz rajta, és akkorát perecelj, amit akkor is felemlegetsz, mikor a hamut is mamunak mondod.

Nem vált be továbbá a nagyobb üzletekben kapható úgynevezett „hizlaló madáreleség” sem, tele van zabpehellyel, amit, ha ez lehetséges, még nagyobb ívben tojnak le, mint a cinkegolyót.  

Kukoricát, búzát, árpát fölösleges kirakni, hacsak nem fácán jár hozzánk, ezeket a kistestű madarak nem tudják megenni, kirugdossák az etetőből, mi meg szentségelhetünk (na jó, a búzát, árpát a gerle is megeszi). Fontos, hogy ne essünk a gyakorlatlan macskatartók kezdeti hibájába: az addig nem kap mást, míg ezt meg nem eszi itt sem működik, akkor sem fogják megenni nagy lelkesedéssel az általunk remek eledelnek tartott magokat, ha cigánygyerekek potyognak az égből, szóval ezzel ne is erőlködjünk.

„Hajnalonta engemet gerle-galamb költöget, jó reggelt, jó reggelt: mindenki már rég fölkelt.” (Fotó: Daniel Wanke/Pixabay)

Inkább figyeljünk. Egyrészt megfigyelhetjük őket, és ez remek szórakozás a hosszú téli napokon, másrészt könnyen kitapasztalhatjuk egy-két hét alatt, mi fogy.

A madáretető legyen fedett, zárt, hogy az eleség ne penészedjen meg, és figyeljünk arra is, hogy vannak kis bubukák, akik nem szeretnek nagy, nyílt téren kajálni, ezért olyan helyre akasszuk az etetőt, ahol van a közelben bokor, ahová elrejtőzhetnek. Legalábbis ők azt hiszik, hogy rejtőznek, de ez a kopasz, csupasz ágakon ugye eleve vicces. Tehetünk ki tálcán is eleséget, de ekkor fúrjunk rá néhány lyukat, hogy a hólé, esővíz kifolyjon belőle.

A dió mellé tehetünk néhány almát is a földre, ennek különösen a fekete rigó örül majd, nem kell félbevágni sem, elég csak úgy kirakni.

Mivel ne etessünk? Kenyérrel, konyhai maradékkal, margarinnal.

A madarak nemcsak esznek, isznak is, ez nagy kihívás, a nagy hidegekben pár óra alatt befagy a tálakba kihelyezett langyos víz, de ne adjuk fel, nagyon fontos számukra az ivóvíz is. Hozzánk hasonló elvetemültek beszerezhetnek kő madárfürdetőt, egyrészt k*rva jól mutat a kertben, nyáron nagy pancsolás van benne, télen pedig isznak belőle: hármat egy csapásra.

Ha kész a terülj asztalkám, nincs más dolgunk, mint takarásban kiülni egy bögre kávéval, és figyelni az ingyencirkuszt: a feketerigó ott totyog majd, mint – kis képzavarral – a szarógalamb, a cinkék idegbeteg módon szálldosnak egy-egy magért ide-oda, a verebek akkora kuplerájt csinálnak, mint egy hétfős gyerekcsapat a pizsipartin, a gerlék kezdetben félősen, később egyre bátrabban eszegetnek, és szemmel láthatóan nincsenek túl jóban a többiekkel. Balhé egyébként is lesz, de én mondom, teljesen felesleges hess a p*csábamá’! felkiáltásokkal megpróbálni igazságot tenni, elrendezik maguk között a dolgot. A mi kertünkben a szajkó a legnagyobb troll, na ő kap kukoricát meg gabonaféléket, cserébe nem b*sztatja a többieket.

Nagy ünnep, ha egy-egy különlegesebb faj megtisztel minket – teljesen nyilvánvaló, hogy mire odaügetünk a fényképezőgéppel vagy a telefonnal, elrepülnek, és soha többé nem látjuk őket –, és nagyon megható, mikor kemény teleken azt látjuk, hogy az egerészölyv meg a verebek, cinkék nagy egyetértésben isznak a kihelyezett tálból, mert a túlélés fontosabb, mint a farkastörvények.

Tapasztalataim szerint a kuplerájt, amivel az etetés jár – szotyihéj, dióhéj – elegendő szezon végén feltakarítani, amikor már a nyarat várjuk, és a madaraink, mint a hosszú téli napok, elhagynak minket, hogy jövő ősszel újra eszükbe jussunk, és megkezdődjön az újabb csinnadratta.

(Idézetek: Gryllus Vilmos: Verebek; Kányádi Sándor: Feketerigó; Költögető)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top