Miért kezdtél kínai büfében dolgozni?
A kínaiba azért mentem dolgozni, mert főiskolás voltam, és háromórás állást kerestem, ennyi szabadidővel rendelkeztem hetente négyszer. Hónapokig nem találtam semmit, mindenhol a négy óra volt a minimum, amennyivel alkalmazni tudtak volna, nekem viszont nagyon kellett a pénz, de muszáj volt tanulnom is, és a gyakorlati helyemen is dolgoznom kellett. Alsógatyát venni ugrottam be egy kínai ruhaboltba, és ott az ajtóra ki volt írva, hogy „segítség keresek”. Elmondtam, hogy mikor érek rá, és felvettek. Később kiderült, hogy kicsit félreértettük egymást, mint azóta oly sokszor, de maradhattam. Leginkább arra kellett figyelnem, hogy ne lopjanak a vásárlók, és ha kérdésük volt, én tudtam velük érthetően beszélni. Az nagyon vicces volt, hogy a kínai család is azt hitte, hogy érthetően beszélnek magyarul, és kicsit dühösek voltak, amiért senki nem értette őket.
Olcsó alapanyagokból ennyit lehet kihozni (Fotó: Pexels)
És hogy lett ebből büfé?
Szerintem megvették a büfé bérleti jogát a ruhabolt mellé, de az is lehet, hogy azt eladták, mindenesetre még egy ideig ők ott is dolgoztak, és a büfében is. Én a ruhaboltban hasznosabbnak éreztem magam, ott kellett a vásárlókkal kommunikálni, a büfében csak rámutatnak valamire, majd felteszek pár eldöntendő kérdést az üdítőről, a menü méretéről és a rizsről, aztán már fizetnek is. Egy robot is csinálhatná, rettenetesen unalmas munka, de három órában mindent ki lehet bírni.
Jóban vagy a kínai kollégáiddal?
Igen, de tudom, hogy sokan gyűlölnek kínai főnök mellett dolgozni. Sokan sértésnek veszik, hogy egy kínai, aki szerintük alacsonyabb státuszú ember, mint a magyarok, főnökként viselkedik. Az az igazság, hogy nem a kedves körmondatokról meg a léleksimogatásról híresek, sőt inkább a pokróc természet a jellemző rájuk, de legalább mindig becsületesen kifizették nekem azt, amiben megállapodtunk. Nem keresek sokat, de azt mindig megkapom. Nem minden volt magyar munkahelyemről mondhatom el ugyanezt. A kollégák kicsit mások, mint a főnök, de ilyen helyen a főnök is mindig dolgozik, és állandóan ott van. A kínaiak egyébként nagyon szorgalmasak. Inkább egymással haverkodnak, nem velem, de ennek nyelvi okai is vannak. Egyébként már sokkal jobban értem őket, és oldódtunk is egymás felé, de összejárós haverok nem lettünk egyikükkel sem.
Mikor érezted úgy, hogy megtört a jég köztetek?
Amikor megismertem a gyerekeiket. Alsósok, pont akkorák mint az öcsém. Teljesen akcentus nélkül beszélnek magyarul, és ami nagyon érdekes, hogy legtöbbször egymás közt is magyarul beszélgetnek, és nem azért, hogy a szülők ne értsék, hanem azért, mert sokkal jobban megy nekik a magyar. Egyébként ugyanolyan gyerekek, mint a magyarok: huncutkodnak, vicceskednek, húzzák egymást és a szüleiket, na és persze engem is. Szoktam velük néha focizni, vagy kicsit segíteni a leckében. Elképesztően fontos nekik az iskola. Hétközben magyar iskolában tanulnak, de hétvégén járnak valamilyen kínai iskolába is, és az ottani tananyaggal is haladnak, mellé pedig még nagyon sokat matekoznak is. Semennyi szabadidejük nincs, iskola után a szüleik munkahelyére mennek, ott írják a leckét, este onnan mennek haza együtt. És valahogy olyan jó gyerekek. Nem szemtelenkednek, nem duzzognak, nem verekednek egymással sem, pedig nem fegyelmezik őket állandóan, egyszerűen ilyenek.
A marha tényleg marhából, a csirke tényleg csirkéből készül (Fotó: Pexels)
Hogy kerültél a konyhába?
A munkaidőm felét töltöm a konyhában körülbelül. Azért mentem be, mert ingyen kapok enni, de nem mindig azt, ami a pultban van, hanem olyan dolgokat is, amit maguknak főznek hátul. Én is hallottam azokat a pletykákat, hogy a kínaiak mennyi gusztustalanságot megesznek, és egyszerűen látni akartam, hogy mi folyik odabent.
Miket hallottál, és mi az igazság?
A legelső, ami szerintem igaz is, de csak Kínában, hogy tulajdonképpen minden állatot megesznek, ami nem mérgező. Skorpiót, mindenféle apró madarakat, furcsa víziállatokat, rovarokat. Ehhez képest itt Magyarországon tényleg csak olyan alapanyagokból főznek, amiket mi is használunk otthon. Nem igaz, hogy összefogdossák éjjel a galambokat az utcán, és azt adják el marhahúsként. A marha tényleg marha, az más kérdés, hogy hajszálvékonyra szeletelve, és nem egy argentin steak minőség, de marha. A történetet egyébként hallottam már galamb helyett patkánnyal meg macskával, sőt kóbor kutyával is, de egyik sem igaz. Gondoljon bele mindenki, hogy a galambot be kéne fogni, meg kéne kopasztani, ráadásul nagyon kicsi állat, alig van rajta hús, azt le kéne filézni. Egy csomó idő elmenne vele, és így többe kerülne, mint megvenni a marhát, és vékonyan felszeletelni. A patkány nyilván csak egy rosszindulatú vicc, a kutya és a macska akár gazdaságilag meg is érné, de nincsenek kínai kutyavágóhidak, ezért kezeskedem, a büfé konyhájába pedig ugyanúgy a hipermarketben vásárolnak, mint bármelyik magyar kifőzde.
És arról a pletykáról mit gondolsz, hogy Kínában és Koreában kutyát esznek?
Ezt, bevallom, én is megkérdeztem tőlük. Elég meggyőzően állították, hogy ez rájuk semmiképp nem igaz, ők soha nem ettek kutyát. Azért nem vagyok benne biztos, hogy száz évvel ezelőtt se tették, de mostanában nem esznek, az biztos. Sok mindenben szeretnének a nyugati emberre hasonlítani, az egyik ilyen dolog, hogy jó pár kínai család tart kutyát Magyarországon, és ugyanúgy elkényeztetett házi kedvenc, mint nálunk.
Ide olcsó ebédért jönnek az emberek (Fotó: Pexels)
Na de akkor mi a nagy titok, mit eszünk a kínai büfében?
A titok az, hogy nincs titok. Azt esszük, amit mondanak. A csirke csirkéből van, a disznó disznóból, a marha marhából. Viszont elképesztően sok olajat használnak, meg mindenbe tesznek szinte keményítőt, cukrot, szószokat, amik nyilván nem százszázalékosan tiszta alapanyagból vannak, hanem valami olcsó utánzatok. De azok se mérgező dolgok, csak olcsók. A jó szójaszósz helyett valami olcsó, sós löttyöt használnak például. Az édes csiliszósz is a legolcsóbb, nagy kannás, tele cukorral és zselatinnal, a panírozott húson hússzor akkora a panír, mint kéne, és még jól meg is szívja magát a legolcsóbb napraforgóolajjal. Lehetne ez egyébként sokkal jobb is, de a magyarok a legolcsóbb ebédet keresik a kínai büfékben, azt pedig ezekből az alapanyagokból lehet előállítani. Pesten is vannak jó kínai éttermek, de sehol nem nyolcszáz forint egy nagy menü, ezért a pénzért ez a minőség jár.
Akkor tényleg minden a legnagyobb rendben van?
Azt azért nem mondanám. A kínaiak nem a német stílusú higiéniáról híresek, hogy politikailag korrekten fejezzem ki magam. Elképesztően nagy kosz és dzsuva tud egy ilyen konyhában lenni. Azért annyiban megvédeném őket, hogy a magyar kifőzdékben sem ennék a földről, némelyik pont olyan színvonalon üzemel, mint a kínai büfé, ráadásul az alapanyagok is pont annyira igénytelenek, csak a magyaros éttermekben sok ételízesítőt használnak, meg pirospaprikát, és rizs helyett krumpli a leggyakoribb köret. De mindenhol ragad a zsírtól minden, és el lehetne locsolni pár liter fertőtlenítőt, az biztos. A másik, amit ki nem állhatok, az a kínaiak étkezése. Európai szemnek és fülnek elképesztően gusztustalanul esznek. Szívják az ételt, csámcsognak, folyik vissza a szájukból a leves a tálkába, szívják az orrukat, evés közben piszkálják a fülüket, böfögnek. De ezt nem neveletlenségből vagy prosztóságból teszik, hanem ilyen a kultúrájuk. Kínában így szokás enni. Európában viszont, ha elmennek egy étterembe, vagy akár egy hamburgerezőbe, ott teljesen európai módon étkeznek, tudnak viselkedni.
Szoktál kínait enni, amikor nem dolgozol?
Soha.
