Gasztro
Szponzorált tartalom

A tökéletes sonkás rántotta titka

Azt hiszed, hogy a sonkás tojás olyan egyszerű étel, hogy recept sem kell hozzá? Ha beéred a hétköznapi változattal, akkor valóban nem, de ha minden tekintetben hibátlan reggelit szeretnél, kövesd ezt a leírást!

Egy finom sonkás rántottát reggelire?

Gondosan kiválasztott szeletelt sonka

Vannak, akik a reggeli rántottába füstölt parasztsonkát tesznek, de szerintünk a szeletelt sonka több okból is sokkal alkalmasabb erre a célra. A parasztsonka ugyanis a pácolás miatt általában már eleve meglehetősen sós, és könnyen előfordulhat, hogy a rántotta is túlsózott lesz tőle. Másrészt a húsos része olyan masszív és vaskos, hogy nem igazán lehet a rántottakészítés előtt átsütni, így gyakorlatilag nyersen kerül a tojásba. Végül pedig a zsíros részéből nagyon sok zsiradék olvad ki, ami a tojást „lucskossá” teszi, és a diétánknak sem igazán használ. A parasztsonkát tehát inkább együk meg fehér kenyérrel és zsenge újhagymával, a rántottához pedig vegyünk szeletelt, tálcás sonkát. Ebből azonban a lehető legjobb minőséget válasszuk!

Így pirítsd a sonkát

A rántottakészítés első lépése a sonka felszeletelése és megpirítása. Sokan hosszú csíkokra vágják fel a vékony sonkaszeleteket, míg mások egészen apró kockákat „gyártanak”. Mi az utóbbi mellett tesszük le a voksunkat: a pici sonkadarabok ugyanis sokkal egyenletesebben oszlanak el a tojásban, és mutatósabb, homogénebb lesz így a rántotta. A szeletelés után jöhet maga a pirítás: ebben a legjobb eredményt akkor kapjuk, ha egyszerű, kis méretű vaslábossal dolgozunk. Tegyünk az edénybe egy késhegynyi zsírt, hagyjuk elolvadni, majd szórjuk bele az apró kockára vágott sonkadarabokat. Nem kell átsütni, elég, ha csak megfuttatjuk a zsiradékon úgy, mintha hagymát pirítanánk. Miután ezzel végeztünk, öntsük le róla a zsiradékot, és tegyük félre. Legközelebb akkor lesz rá szükségünk, amikor a habosra felvert tojást már beleöntöttük a forró serpenyőbe. A sonkát ugyanis a sülő tojás tetejére kell szórni, és nem a nyers tojáslébe!

Tojást a tanyáról

Ha a sonkát megpirítottuk, térjünk át a tojásra! Fontos, hogy a lehető legfrissebb tanyasi tojást vegyük meg, de legalább mély almos tartásból származót, mert ennek a sárgája sokkal szebb, mélyebb színű és tápanyagokban is gazdagabb.

Minél habosabb, annál jobb!

Üssük fel a tojásokat, és verjük őket egészen habosra! Bármilyen furcsa, ennél a rendkívül egyszerű műveletnél rontják el legtöbben a rántottájukat azzal, hogy nem szánnak rá elég időt. Általában azért történik ez így, mert a serpenyőben már forrón serceg a zsiradék, amikor elkezdik a tojások felverését. Fordítsuk hát meg a sorrendet, és elsőként verjük fel a tojást habverővel habosra, majd csak ezután tegyük fel a zsiradékot a serpenyőben a tűzhelyre. Amíg a zsiradék eléri a kívánt hőmérsékletet, folytassuk tovább a tojások verését egészen addig a pillanatig, amíg beleöntjük a serpenyőbe. Minél habosabb a felvert tojás, annál könnyebb, lágyan omlós lesz végül a rántottánk!

Olaj helyett vajat használj!

A legfinomabb rántotta nem olajon sül, hanem zsíron vagy vajon. A zsír mélyebb, intenzív ízeket kölcsönöz neki, míg a vajtól krémes, könnyed lesz a tojás.

Közepes lángon kell sütni

A sütés művelete szintén kritikus pont. Ahhoz, hogy tökéletes eredményt érhess el, mindenekelőtt egy nagyméretű serpenyőre lesz szükséged. Olvaszd fel ebben a vajat közepes lángon, majd a serpenyőt helyezd el úgy, hogy a láng csak az egyik felét érje közvetlenül az edény fenekének. Ebbe a felébe öntsd a habosra vert tojást. Hagyd néhány másodpercig sülni, majd told át egy fa spatulával a megszilárdult, félig átsült tojást a serpenyő „hideg” oldalára, a még folyékony tojást pedig a serpenyő enyhe billentésével folyasd vissza a forró részre. Legalább 3-4 alkalommal ismételd meg ezt. Soha ne fordítsd át a tojást, és ne szaggasd fel a spatulával azért, hogy a teteje is átsüljön – ezzel csak azt éred el, hogy a szép, egységes, lágy hullámokkal redőzött rántotta helyett egy darabos, kiszáradt és cseppet sem vonzó látványt nyújtó menzai „gyors tojást” kapsz.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top