Gasztro

1,8 milliót fizetnek, hogy egészségtelen ételeket egyél

Egy kísérlethez keres alanyokat egy vitamingyártó cég Nagy-Britanniában.

Egy brit vitaminforgalmazó cég tesztalanyokat keres egy kísérlethez, melynek során azt akarják bebizonyítani, hogy tablettáik kiegyensúlyozatlan táplálkozás mellett is képesek pótolni a megfelelő vitaminbevitelt.

A teszt résztvevőinek 30 napon keresztül javarészt egészségtelennek tartott ételeket, így fehér kenyeret, sült krumplit, tésztát, tojást kell fogyasztaniuk és mellette a cég vitaminkapszuláit kell szedniük. Mindezt elég tisztességesen megfizetik, ugyanis 5000 angol font, vagyis nagyjából 1,8 millió forintos fizetség jár érte.

sült krumpli

(iStock)

A jelentkezőknek legalább 18 évesnek kell lenniük, nem lehetnek egészségügyi problémáik, nem állhatnak orvosi kezelés alatt, és nem lehetnek allergiásak sem.

A cég hangsúlyozta, hogy nem az egészséges táplálkozás vitaminkiegészítőkkel való helyettesítését akarják ösztönözni, a termékeiket inkább azoknak szánják, akik eleve egyoldalúan táplálkoznak.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top