Gasztro

Figyelmeztetnek a szakértők: emelkedhet a tej és a tejtermékek ára

Nincs elég feldolgozható nyerstej, és nőttek az előállítási költségek.

Nőhet a nyers tej és a feldolgozott tejtermékek ára – közölte a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. A drágulás hátterében a nyerstej csökkenő mennyisége, valamint az előállítási költségek, az infláció és a munkabérek emelkedése áll. 

A terméktanács közleménye szerint a nyári hőstressz hatására a nyerstej mennyiségének csökkenése százalékban kifejezve akár két számjegyű is lehet Magyarországon, a tavaszi időszakhoz képest. Európában a nyerstej termelése az idén 0,9-1,0 százalékkal bővülhet, és 2020-ra is csupán 0,9 százalékos növekedést becsülnek.

Az unió 28 tagállamának súlyozott nyerstejátlagára kilogrammonként 109 forint, és a regionális versenytársak ára is magasabb a magyarországinál, amely 2017 januárja óta stabilan, 91-101 forintos sávban mozog. Olaszországban a tej ára júliusban átszámítva kilogrammonként 140 forintot tesz ki, ezzel szemben Magyarországon a belföldi felvásárlási ár 97 forintot, a kiviteli 93 forintot tett ki júniusban.

A terméktanács szerint rendkívül fontos feladat a tejtermelőktől a kiskereskedőkig terjedő termékpálya szereplői közötti, a megemelkedett előállítási költségek okozta feszültségek rendezése. Ágazati összefogást szorgalmaznak azért, hogy a kedvező külpiaci árak ellenére a magyar nyerstej belföldön maradjon. Az ágazatban hiányzik a szakképzett munkaerő, emellett a termelők és feldolgozók képtelenek hatékonyságukat, termelékenységüket, illetve az automatizálást a jelenleginél gyorsabb ütemben növelni.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) becsült adatai szerint Magyarországon a tejtermelés tavaly 1,9 millió tonna volt, az azt megelőző évhez képest minimálisan csökkent. Ebből 1,5 millió tonnát vásároltak fel Magyarországon, egy százalékkal többet az előző évinél.

A magyar tejtermelés értéke tavaly az előző évhez képest 1 százalékkal, 185,5 milliárd forintra nőtt, a tejfeldolgozás pedig a tavalyi közel 300 milliárdos termelési értékével az élelmiszeripari termelés 11 százalékát adta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top