Gasztro

Undorító dolgot talált a mekis csirkefalatban az anya

Szerinted is az, aminek látszik?

A brit Laura-Jane Popsey hatéves lányával ugrott be iskola után a redhilli McDonald’s-ba, ahol csirkefalatokat vásároltak ebédre. Az anya nekiállt összetördelni a forró falatkákat, hogy hamarabb kihűljenek, és a kislány könnyebben tudja enni, amikor az egyikből kifordult valami, ami igencsak úgy nézett ki, mint egy csibe lába.

csibeláb mcdonald's csirkefalatok

(Screenshot: Laura-Jane Popsey/Youtube)

„Undor fogott el. A lányomat sokkolta, én megrémültem. Általában nem vagyok oda a McDonald’s-ért, de gyorsan szükésgünk volt valami ételre. Vegetáriánus vagyok, de ez rögtön elvette a kedvem, hogy ott akarjak enni. Lily meg is fulladhatott volna tőle, ez nagyon veszélyes” – mondta a nő.

Az anya a McDonald’s-nak is elküldte a csirkefalatról készült fotót, ám kinevették, mondja. A cég azt állítja ugyanis, hogy a csirkefalatok kizárólag csirkemellfiléből készülnek, amit pedig csibelábnak nézett, valójában egy véredény lehet. Hajlandóak lettek volna ugyanakkor alaposabban is megvizsgálni a kifogásolt csirkefalatot, ám erre már nem kerülhetett sor, ugyanis a nő kidobta.

via

(Nyitókép: iStock)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top